Egy titkosszolgálat alapvető lényege, hogy titokban működjön, viszont semmiképpen sem kontroll nélkül, a hatalom kénye-kedve szerint. De melyek a titkos információgyűjtés speciális eszközei és módszerei? Mikor használhatóak? Ki indítványozhat titkos információgyűjtést nemzetbiztonsági érdekből? Milyen szintjei vannak az információgyűjtésnek és ki engedélyezi ezeket? Kontorollálhatja-e a titkosszolgálatokkal kapcsolatos vitákat a nyilvánosság?
A Pegazus-ügy kapcsán „célkeresztbe” kerültek a titkosszolgálatok, és az általuk használt eszközök. A kémsoftware-es ügynek, minden valószínűség szerint, nem lesz olyan következménye, mint az USA-ban a Watergate botránynak, azonban a történet számos kérdést vet fel, mint a titkosszolgálati eszközök engedélyezési rendjének a kérdése.
A hírszerzést, a prostitució mellet a legősibb szakmaként tartják számon – egyidős az emberi civilizációval. „Mindenki kémkedik mindenki ellen”, szövetségi rendszertől függetlenül. Az információ hatalom, tartja a mondás, a megfelelő – politikai, gazdasági, katonai – információk birtoklása helyzeti előnyt jelent a döntéshozók számára, és ezért azok megszerzéséért ”bármit” hajlandóak megtenni. Gondoljunk csak a híresen remek viszonyt ápoló USA és Izrael példájára. A híradások szerint a zsidó állam az egyesült államokbeli hírszerző tevékenységével számos alkalommal próbára tette a két állam „igaz barátságát”, azonban szemernyi kétségünk se legyen afelől, hogy a másik oldal sem marad adósa Izraelnek, ha kémkedésről van szó. Az esetek nagy részében nem kap publicitást, ha egy kém lebukik, a színfalak mögött kerül a helyzet rendezésre, szövevényes háttér alkuk, kémcsere, stb. formájában.
Nem véletlenül nincsen tele a média lehallgatós, kémes sztorikkal. Egy titkosszolgálat alapvető lényege – a megnevezéséből adódóan is –, hogy titokban működjön. Hollywoodi filmek garmadája foglalkozik a titkosszolgálatokkal, a hírszerzés titokzatos világával, ügynökökkel, kémekkel, azonban ezen produkciók messze lehetnek a valóságtól, ha hinni lehet Benjamin Netanjahu korábbi izraeli miniszterelnöknek, aki szerint:
„Minden (titkosszolgálati) akció merészebb, ötletesebb és őrültebb, mint az előző. James Bond a valódi kémekhez képest kispályás! Nincs olyan film, amely összehasonlítható lenne a Moszad tevékenységével”.
Általában a szolgálatok akkor kerülnek a közvélemény érdeklődésének középpontjában, ha valamilyen probléma merül fel a tevékenységükkel kapcsolatban – jó példa erre a Pegasus-ügy vagy a 9/11, mint egy balul sikerült titkosszolgálati akció szomorú következménye.
Ugyanakkor a titkos működés nem jelenti azt, hogy ezek a szervezetek kontroll nélkül, az éppen hatalmon lévők kénye-kedve szerint működnének. A KGB és a keleti blokk titkosszolgálatai által megvalósított „állampolgárok totális megfigyelése” már a múlt,
egy demokratikus jogállamban jogszabályok határozzák meg azokat a kereteket, amelyeken belül a szolgálatok kifejthetik a tevékenységüket, valamint mód van ezen szervezetek ellenőrzésére is.
Erre szükség is van, hiszen a titkosszolgálatok által használt eszközök, amelyek lényege, hogy az érintett tudta nélkül gyűjtsenek információt, az egyének alapvető jogainak lényeges korlátozásával járnak – az emberi magánszférába jelentősen belehatoló eszközök. Ezért a titkos információgyűjtés speciális eszközei és módszerei kizárólag akkor használhatóak fel, ha más módon nem szerezhető meg az információ.
A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény (Nbtv.) rendelkezik a szolgálatok – az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat – által alkalmazható külső engedélyhez nem kötött és külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtésről (a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ nem folytat titkos információgyűjtést). Előbbiek esetén az állampolgárok magánszférájába kisebb mértékű a behatolás, ezért ezen eszközök igénybevétele esetén nincs szükség bíró vagy igazságügyért felelős miniszter engedélyére, „alacsonyabb szintű”, főigazgató vagy az általa kijelölt más személy engedélye alapján is alkalmazhatóak. Ebbe a körbe tartozik többek között a konspirált figyelés, a konspirált környezettanulmány és a fedőintézmény létrehozása.
Amennyiben az Nbtv.-ben meghatározott egyes nemzetbiztonsági feladat ellátása során kerül sor külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtő eszköz alkalmazására, pl. az AH Magyarország törvényes rendjének törvénytelen eszközökkel történő megzavarására irányuló leplezett törekvést derít fel, akkor az a Fővárosi Törvényszék által kijelölt bíró engedélyével történik. Minden más esetben az igazságügyi miniszter – vagyis a Pegazus-ügy óta tudjuk, hogy az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára – engedélyezi a külső engedélyhez kötött eszközök alkalmazását. Ilyen eszközök többek között a telefonlehallgatás, a lakás titkos átkutatása, a postai küldemény ellenőrzése és az információs rendszerben kezelt adatokat titkos megismerése, az észleltek technikai eszközzel történő rögzítése, illetve az ehhez szükséges elektronikus adatnak (pl. kémsoftware) az információ rendszerben, illetve az érintett személy használatában lévő tárgyban (pl. a mobiltelefonjában) az elhelyezése.
Ugyanakkor a külső engedély, mint garanciális szabály csupán „formaság”, ahogyan Gatter László, a Fővárosi Bíróság korábbi elnöke fogalmaz, az engedélyt megadó bírónak nincs mérlegelési lehetősége, amennyiben kap egy indítványt, amelyben pl. szerepel egy telefonszám és egy ahhoz kapcsolódó rövid történet, megadja az engedélyt – legfeljebb 90 napra – a telefonlehallgatásra. Azaz a bíró nem tudja (az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkár sem) megítélni azt, hogy a szolgálatok feladatellátásához szükséges információk más módon megszerezhetőek-e. Gatter szerint
a bírónak az engedély meghosszabbításánál van érdemi kontrollra lehetősége, mivel a határidő meghosszabbítására vonatkozó döntése kialakításánál megismerheti az adott ügyben általa engedélyezett titkos információgyűjtés során szerzett és rögzített adatokat.
Amennyiben azt látja, hogy az engedélyben meghatározott célt nem sikerült elérni, a titkos információgyűjtés további alkalmazásától még várható eredmény, úgy meghosszabbítja a titkos információgyűjtést legfeljebb 90 nappal.
Az Országgyűlés a szolgálatok parlamenti ellenőrzését a Nemzetbiztonsági Bizottság közreműködésével látja el.
A bizottság hivatott, többek között arra, hogy ha a szolgálatok jogszabályellenes működését észleli, ténymegállapító vizsgálatot folytasson le, amely során betekinthet a szolgálatok nyilvántartásában lévő, az adott ügyre vonatkozó iratokba, akár meghallgathatja a szolgálatok munkatársait is. Ugyanakkor a bizottság működési rendje alkalmas az ellenőrzés ellehetetlenítésére, ahogyan az a bevezetőben említett ügy kapcsán is megtörtént, akár úgy, hogy a bizottság egyes tagjai nem vesznek részt a bizottság ülésén, ezért az határozatképtelen lesz, így nem tudja az ellenőrző szerepét betölteni. Nemzetbiztonsági szempontból azonban fontos, hogy
a titkosszolgálatokkal kapcsolatos vitákat nem a nyilvánosság előtt kell lefolytatni. A közvéleménynek tudomásul kell vennie, hogy bizonyos dolgok a „titok körébe tartoznak” – ez nemzetbiztonsági érdek.
Minden államnak van titkosszolgálata, de egyik szolgálat sem sem veri nagydobra azt, hogy például milyen eszközökkel valósítja meg az állam ellenségeinek megfigyelését.
Az nem titok, és nem is kérdés, hogy egy állam ellenőrzi ellenségeit. A titok az, hogy ezt milyen eszközökkel teszi.
Az már más kérdés, hogy minél erősebb egy társadalom bizalma a politikai vezetés felé, annál kevésbé merül fel, hogy a titkosszolgálati eszközöket nem az állam, a nemzet- vagy a társadalom biztonsága érdekében, hanem az aktuális kormányzat politikai ellenségeinek megfigyelésére használják. És persze az sem kizárt, hogy van, akinek érdekében áll a politikai célból való felhasználás látszatát kelteni…
