Alapjog gyakorlásának teljes kizárása nem igazolható önmagában a veszélyhelyzettel, hanem visszatérően dönteni kell arról, hogy valóban indokolják-e a körülmények az alapjog felfüggesztését – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/288/2021. számú, alkotmányos követelményt megállapító határozatában.
Az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként állapította meg, hogy a jogalkotó a gyülekezési jog gyakorlását veszélyhelyzet idején is csak elengedhetetlenül szükséges ideig és elengedhetetlenül szükséges körben függesztheti fel, és csak úgy, hogy észszerű időközönként meg kell vizsgálnia, hogy a korlátozásra okot adó körülmény továbbra is indokolja-e az alapjog felfüggesztését vagy az Alaptörvényben foglalt szükségesség-arányosság követelményét meghaladó mértékű korlátozását.
Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. A támadott rendelkezések alapján veszélyhelyzet idején tilos közterületen, illetve nyilvános helyeken a csoportosulás, illetve a gyülekezés, tilos rendezvényt vagy gyűlést szervezni, tartani vagy annak helyszínén tartózkodni. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezések szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák, valójában kiüresítik a gyülekezéshez való jogot, továbbá a körülmények mérlegelésének kizárásával és az általános tilalom jogszabályi rögzítésével elvonják a tényleges bírósági jogorvoslat lehetőségét.
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a gyülekezéshez való jog az egyik legfontosabb politikai alapjog, ami minden demokratikus társadalomnak alappillére, emellett azonban a koronavírus-járvány elleni védekezés, a kockázatok lehetőség szerinti minimalizálása az állam kiemelkedő, alkotmányosan igazolt célja. Ugyan nem jelenthető ki, hogy minden alapjognak teljes mértékben meg kell hajolnia a járvánnyal szembeni védekezés jegyében, jelen esetben a járvány terjedése szempontjából egyik legkockázatosabb alapjog, a gyülekezés szabadsága gyakorlásának időleges kizárása szükséges korlátozásnak tekinthető.
Az Alkotmánybíróság határozatában hangsúlyozta azonban, hogy a szabályozás arányossága szempontjából különös jelentősége van az időbeliségnek: minél hosszabb ideig tart egy alapjog gyakorlásának felfüggesztése, annál erősebb indokra van szükség a korlátozás fenntartásához. Valamely alapjog gyakorlásának teljes kizárása nem igazolható önmagában a veszélyhelyzettel, hanem visszatérően dönteni kell arról, hogy valóban indokolják-e a körülmények az alapjog felfüggesztését. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz elutasítása mellett alkotmányos követelményt fűzött a támadott szabályozáshoz, amely alapján a gyülekezési jog gyakorlását veszélyhelyzet idején is csak elengedhetetlenül szükséges ideig és körben függesztheti fel a jogalkotó, és észszerű időközönként köteles vizsgálni, hogy a korlátozásra okot adó körülmény továbbra is indokolja-e az alapjog felfüggesztését.
