Ugyan egyelőre nem került sor ilyen jogsértés megállapítására – az MVM / Magyar Posta / MFB Invest fúziós ügy azonban rávilágít arra, hogy miért nem esnek automatikusan a kartelltilalom (és a fúziókontroll) hatályán kívül az állami tulajdonú vállalatok közötti megállapodások. Egy ügy a ritkán alkalmazott Tpvt. 15. § (3) bekezdésével.
A konkrét ügyben a GVH a 900 MHz-es frekvencia tenderen nyertes MVM – Magyar Posta – MFB Invest konzorcium által alapított közös vállalat létrehozását engedélyezte. Az ügy versenyjogi szempontból egyik legérdekesebb kérdése az volt, hogy köteles-e a GVH engedélyét kérni egy közös vállalat megalapításához három olyan vállalkozás, amelyek mindegyike végső soron mind többségi állami tulajdonban van.
Főszabály szerint, ha egy megállapodás nem független vállalkozások között (tehát például csoporton belül) jön létre, akkor nem tartozik a Tpvt. 11. § és 23. § hatálya alá – vagyis nem minősülhet versenykorlátozó megállapodásnak vagy engedélyköteles összefonódásnak
A Tpvt. viszonylag ritkán alkalmazott 15. § (3) bekezdése azonban egy kivételt határoz meg a többségi állami tulajdonban lévő vállalkozásokra: „Függetlennek kell tekinteni […] azokat az állami vagy helyi önkormányzati többségi tulajdonban lévő vállalkozásokat, amelyek piaci magatartásuk meghatározásában önálló döntési joggal rendelkeznek.” Ami lényegében azt jelenti, hogy ha két állami vállalkozás közül legalább az egyik „önálló döntési joggal rendelkezik”, akkor engedélyköteles lehet egy olyan közös vállalat, amelyet egy másik állami tulajdonú vállalkozással hoz létre, illetve a Tpvt. 11. § hatálya alá esnek a köztük létrejött megállapodások is.
Hogy mit jelent az „önálló döntési jog”?
A Versenytanács szerint: „az önálló döntési jog nem a vállalkozás egy-egy konkrét magatartásához kapcsolódó fogalom, hanem olyan tartós állapot, amelyben az állam [mint végső tulajdonos] nem él többségi tulajdonán alapuló irányítási jogával.” (25. bek) (kiegészítés a blogtól)
Az adott ügyben félként szereplő MVM, Magyar Posta, és az MFB Invest-et irányító MFB egyaránt a nemzeti fejlesztési miniszter alá tartozott. Az MVM és a Magyar Posta esetében a miniszter a tulajdonosi jogokat az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül gyakorolta, mégpedig úgy, hogy a társaságok szervezeti társasági dokumentumai alapján a miniszter végső soron jogosult volt magához vonni az MVM és a Magyar Posta üzleti terveire vonatkozó döntési jogkört. Ezzel szemben az MFB esetében – bár a nemzeti fejlesztési miniszter az MFB-ben közvetlenül gyakorolta a tulajdonosi jogokat – az üzleti tervek meghatározása az MFB igazgatóságának hatáskörébe tartozott, és ezt a hatáskört a miniszter nem vonhatta el. Ugyanakkor, mind az MVM, mind a Magyar Posta, mind pedig az MFB (és ezáltal az MFB Invest) igazgatóságának és felügyelő bizottságának kinevezésére végső soron ugyanaz a nemzeti fejlesztési miniszter volt jogosult.
A Versenytanács szerint „főszabályként az rögzíthető, hogy ha az üzleti terv elfogadásához az állam többségi tulajdonosi jogai gyakorlójának jóváhagyása szükséges, akkor a vállalkozásnak nincs önálló döntési joga.” [27. bek].
Mindez lényegében a korábbi ügyek alapján is világos volt – felmerült ugyanakkor a kérdés, hogy minden fordítva is igaz-e? Vagyis: „önálló döntési joga” van-e az MFB-nek, amely az üzleti tervét önállóan állapítja meg, annak ellenére, hogy a menedzsmentjét a miniszter nevezi ki?
A Versenytanácsnak ebben az ügyben kifejtett álláspontja szerint igen, ugyanis: „[a]z állami többségi tulajdonú vállalkozások esetén ugyanis a Tpvt. 23. § (2) bekezdés b) pontját (mely szerint irányítást jelent, ha a vállalkozás jogosult egy másik vállalkozás vezető tisztségviselői többségének kijelölésére) >>felülírja<< a Tpvt. 15. § (3) bekezdése, amely az állami tulajdonú vállalkozások függetlenségét kifejezetten a versenystratégiai (piaci) magatartások meghatározása szempontjából engedi értékelni és ebből a szempontból a Versenytanács álláspontja szerint az üzleti terv jóváhagyása a meghatározó körülmény”
Mindez az adott ügyben azt jelentette, hogy az MFB (és ezáltal az MFB Invest) függetlennek minősült az MVM-től illetve a Magyar Postától. Ezért a három vállalkozás által mobiltelefon szolgáltatások nyújtására alapított közös vállalat a Tpvt. 23. § (1) alapján engedélyköteles összefonódásnak minősült.
Az ügyben kifejtett elv azonban az ügynél – és általában, a fúziós eljárásoknál is – jóval messzebbre mutathat, mivel megerősíti, hogy a Tpvt. szabályai – korlátozott mértékben – az állami tulajdonú vállalkozások közötti viszonyokban is érvényesülnek. Az ügy ugyanis nyilvánvalóvá teszi, hogy ha egy többségi állami tulajdonban álló vállalkozás az üzleti tervét saját maga határozza meg, akkor függetlennek minősül. Ez nem csak azt jelenti, hogy a fúziókontroll szabályok kiterjedhetnek rá, hanem azt is, hogy a tőle függetlennek minősülő, többségi állami tulajdonú vállalkozásokkal kötött megállapodásaira a Tpvt. 11. § hatálya is vonatkozhat. Vagyis: adott esetben a Tpvt. 11. § alapján súlyosan jogsértő lehet, ha ilyen, egymástól független többségi állami tulajdonú vállalkozások közötti megállapodásokban horizontális vagy vertikális versenykorlátozások (pl. ármeghatározás, piacfelosztás, kizárólagosság stb.) szerepelnek.
Mi sem illusztrálja ezt jobban, mint hogy az adott ügyben a döntés külön megemlíti, hogy Magyar Posta által a konzorciumi szerződésben az MVM és az MFB Invest felé vállalt versenykorlátozó rendelkezésekre a Tpvt. hatálya kiterjed (ld. 53-54. bek).
Az ügy az alábbi linken érhető el: http://www.gvh.hu/gvh/alpha?…
