Nyilvánosságra került a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak támogatási listája. Sokan kaptak sok pénzt, és ebben a korrupciós történetben a média is érintett. Urbán Ágnes írása.
Rutinos újságírók mesélik, hogy ha egy tavaszi/nyári péntek estén kerül valami nyilvánosságra, akkor az a legbiztosabb jele annak, hogy az érintettek szeretnék a lehető legkisebb kárral megúszni a botrányt. Hátha hétvégén nem olvasnak közéleti híreket az emberek, hétfőn meg annyi minden történik: egy kis szerencsével megúszható, hogy napokig erről beszéljen mindenki. Remélhetőleg az MNB alapítványok milliárdos pénzosztásán nem lép át gyorsan a magyar nyilvánosság, mert még a korrupcióval átitatott magyar közéletben is példátlan az állami pénzek ilyen szintű lenyúlása.
Már régóta lehetett sejteni, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványain keresztül óriási összegek kerültek haverok zsebeibe, a nyilvánosság számára teljesen átláthatatlan módon. Újságírók, civil szervezetek mindent megtettek az adatok megismeréséért. Végül a Transparency International Magyarország az Alkotmánybírósághoz fordult és az döntötte el a kérdést, hogy az AB is kimondta: az MNB „közpénzzel gazdálkodik, az átláthatóság és a közélet tisztasága érdekében a nyilvánosság előtt elszámolással tartozik”. Hozzátette emellett, hogy az MNB által létrehozott alapítványok „közpénzt kezelnek, ebből következően […] az adatnyilvánosság biztosítására kötelesek”. Az AB határozata után, 2016. április 22-én váltak megismerhetővé a dokumentumok.
A Magyar Nemzeti Bank alapítványainak támogatási listája itt érhető el:
Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA)
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (PADS)
Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC)
Pallas Athéné Domus Domus Mentis Alapítvány (PADMA)
Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány (PADI)
Pallas Athénő Geopolitikai Alapítvány (PAGEO)
A média szempontjából kétségtelenül a New Wave Productions Kft.-nek, a vs.hu portál üzemeltetőjének adott összeg a legdurvább. Összesen 585 millió forint közpénz jutott a kiadónak, és ebben még nincs is egy fillér állami reklámköltés sem, holott tudjuk, hogy ez Magyarországon a haveri médiacégek megtámogatásának klasszikus módja. Az összeg nagyságrendjére jellemző, hogy 2014-ben a cég teljes árbevétele 128 millió forint volt, emellé összehoztak 133 milliós veszteséget: a félmilliárdot meghaladó támogatási összeggel 2015-től a kiadó teljes mértékben kiszolgáltatottá vált az alapítványoknak.
Ez a pénz egy olyan ún. „pályázaton” jutott a New Wave-hez, amiről alighanem egyetlen versenytárs kiadója sem tudott, pedig biztos lett volna még egy pár cég, amelyik szívesen gyártott volna anyagokat „fontos társadalmi és gazdasági jelenségek, problémák bemutatása” céljából. Az összeg láttán lényegében kimondható, hogy a vs.hu Matolcsy György kegyelméből létezhetett. Ez önmagában nem meglepő, a sajtó már régen feltárta, hogy Matolcsy unokatestvére, Szemerey Tamás áll a vs.hu mögött. Arra azonban valószínűleg senki nem számított, hogy ilyen irdatlanul nagy összeget költöttek az MNB alapítványai a portál működésére. Lényegében egy kereskedelmi vállalkozásról néhány óra leforgása alatt kiderült, hogy de facto állami média.
Furcsa módon voltak olyan szemérmesek az üzlet résztvevői, hogy 2015 februárjában, kevesebb mint egy hét alatt négy részletben, négy alapítvány adta oda az akkor esedékes közel 300 milliót, az indoklás szerint pontosan ugyanarra a célra. Megnégyszerezték a papírmunkát, de belefért, hiszen az adminisztrációs költségeket is mi, adófizetők álljuk.
Az adatok kikerülése után néhány órával vs.hu közleményt adott ki, illetve a főszerkesztő, Lebhardt Olivér interjút adott a Kreatívnak. A közlemény semmitmondó, elolvashatjuk, hogy milyen fontos munkát végzett a portál. Az interjúból kiderül, hogy a főszerkesztő teljesen rendben lévőnek tartja ezt a fajta pénzáramlást, a közpénz átláthatatlan megszerzését következetesen pályázatnak hívja, amiben nincs „semmi szégyellnivaló”. Néhány kérdéssel később azt is elárulja, hogy „A projekt finanszírozásáról, a pályázatokról a szerkesztőség tagjai többségükben nem tudtak.”. Képzeljük el egy pillanatra a helyzetet: van egy munkahely, amelyik példátlan összeget, több mint félmilliárd forintot nyer pályázaton fejlesztésekre és ezt a munkatársak nem tudják. Ha ilyen sikert ér el egy cég, akkor az a minimum, hogy óriási ünneplés van, mindenki nagyon boldog és aztán egy éven át megfeszített tempóban dolgozik, hogy a projekt sikerrel záruljon és legyen esély újra pályázni. Különösen így kellene lennie ennek egy médiacégnél, ami azért nem építőipar, ahol egy félmilliárdos pályázat a napi rutin része. Alighanem a magyar médiatörténet legnagyobb fejlesztési pályázatáról van szó, csak éppen a munkatársaknak elfelejtettek szólni.
Természetesen erről szó nincs, ez úgy volt pályázat, ahogy én úthenger. A haveri kapitalizmus, a crony capitalism gyönyörű példáját láthatjuk, az adófizetők pénze egy szűk kör magánzsebébe vándorol. Ennek a természetrajzát régóta ismerjük, most éppen multimédiás fejlesztésnek hívjuk, volt ez korábban már autópálya és stadion építés is, végeredményben teljesen mindegy. Most az teszi különösen szomorúvá a történetet, hogy újságírók is érintettek: én elhiszem, hogy a stáb nagy része erről tényleg nem tudott, de ettől még rájuk ég a sztori, különösen azokra, akik ezután is maradnak. Nem tud senki úgy közhatalmat ellenőrizni, hogy közben az ellenőrizetlenül folyó közpénzből kapja a fizetését. És nemcsak róluk, a vs-nél dolgozó újságírókról van szó, hanem a teljes szakmáról: egy olyan országban, ahol a média iránti bizalom alacsony, pusztító hatású lehet egy ilyen ügy, hiszen tényleg az derült ki, hogy egy médiavállalat is lehet a korrupciós gépezet része. Sőt, nemcsak lehet, ez most már nem elvi lehetőség, hanem maga a valóság.
Itt jön be az a kérdés, hogy mit szólnak mindehhez az olvasók. A legszomorúbb komment, amit a témában olvastam, ez volt: „A Matolcsy-Szemerey kapcsolat alapján kellemetlen. Az elkészült anyagok minősége viszont indokolja, hogy állami pénzből támogatást kapjanak.” Ez a mondat éppen arra gondolkodásmódra világít rá, ami a mindennapjaink részévé, lényegében elfogadottá tette a korrupciót Magyarországon. A korrupciót nem általában ítéljük el, hanem attól függ, hogy mennyire tartjuk hasznosnak a célt: a focistadiont nem szeretjük, mert nem járunk meccsre, de ha fontos útszakasz újul meg, amerre mi is járni szoktunk, akkor már kevésbé háborodunk fel. Ha valaki meg éppen kedvelte a vs.hu multimédiás anyagait, akkor egyenesen megvédi a korrupciót, hiszen indokolt volt a cél. Az, hogy egyébként egy ilyen támogatás mennyire teszi tönkre a versenyt, fel sem merül érvként, már csak azért sem, mert a magyar közgondolkodásban egyáltalán nincs benne a tiszta verseny, mint érték. Nem szempont, hogy esetleg lett volna öt másik szerkesztőség, ami magasabb színvonalon tudott volna ilyen anyagokat gyártani, és sokkal több emberhez eljuttatni. Az sem szempont, hogy mennyire megnehezedik a piacról élő vállalkozások élete, hiszen úgy kellett egy államilag kitartott céggel versenyezni, hogy az olvasók, a hirdetők, de a jelek szerint még az újságírók egy része is elhitte, hogy egy üzleti vállalkozásról van szó.
Szomorú ez az egész történet, bár meglepőnek semmiképpen nem lehet nevezni. Az elmúlt években a teljes magyar média egyre inkább állami befolyás alá került, gyakorlatilag keresni kell a kivételeket. Azok a médiafogyasztók, akiknek nemcsak a tartalom a fontos, hanem az is, hogy tudják, ki és milyen szándékkal finanszírozza az előállítást, egyre nehezebb helyzetben vannak. Nagyjából most ott tartunk, hogy ha valaki azt akarja, hogy maradjon még az államtól teljes mértékben független szelet a magyar médiában, az támogassa az Átlátszót és a Direkt36-ot, hogy legalább ez a két műhely biztosan megmaradjon.
