„Milyen alapon kritizálunk egy szabályozást, amire az Európa Tanács is áldását adta? Sokan mondják, és én is így gondolom, hogy különben sem külföldről kell a segítséget várni, oldjuk meg mi magunk. Az Európa Tanács azonban lényegében hiteltelenné teszi minden eddigi és jövőbeli lépésünket. És azzal, hogy saját korábbi ajánlásait is figyelmen kívül hagyja, a saját tekintélyét is önkezűleg ássa alá.” Polyák Gábor írása.
A szokásos időpontban, péntek délután a kormány benyújtotta a médiatörvénynek azt a módosítását, ami az Európa Tanáccsal való megegyezés alapján született. Sajnos nincs benne meglepetés. A módosítás a törvénynek két elemét érinti: látszólag szűkíti a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, és látszólag csökkentette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének politikai függését. De a hangsúly mégiscsak azon van, hogy „látszólag”.
A kiegyensúlyozottság követelményének megtisztítása az olyan “sallangoktól”, mint a tényszerűség, tárgyilagosság, időszerűség, sokszínűség, teljesen egybevág a Médiatanács gyakorlatával. A Médiatanács ugyanis eddig is úgy tett, mintha ezek a követelmények nem lettek volna a törvényben. A Mérték jelentéseiben arra mutattunk rá, hogy egyrészről nagyon is dicséretes volt ez a visszafogott jogértelmezés, másrészről azonban éppen ez vezetett oda, hogy a köztévé elleni egyetlen panaszt sem kellett megalapozottnak találnia a hatóságnak. A hatósági értelmezés ráadásul nem volt összhangban a bírósági, sőt az alkotmánybírósági értelmezéssel sem.
Több bejegyzésben utaltunk már arra, hogy az Alkotmánybíróság 2007-ben egyébként jóval szűkebb körben, a közszolgálati médiára, illetve azokra a kereskedelmi televíziókra és rádiókra tartotta elfogadhatónak a kiegyensúlyozottság követelményét, amelyek véleményformáló ereje – az Alkotmánybíróság által nem tisztázott módon – „jelentőssé válik”. A Mérték jelentései azt is egyértelműen kimutatták, hogy a kiegyensúlyozottság elsősorban a Jobbik számára biztosít nyilvános felülethez jutást.
A törvényszöveg módosítása mindebben semmilyen változást nem hoz. A Médiatanács mostantól még könnyebben söpörheti le a Cohn-Bendit- és Lomnici-ügyeket, a Jobbik viszont zavartalanul használhatja a kiegyensúlyozottsági panaszokat egy kis extra nyilvánosság megszerzéséhez.
Engem ráadásul az a kérdés is foglalkoztat továbbra is, hogy hogyan lehet kiegyensúlyozott az a tájékoztatás, ami nem tényszerű és nem tárgyilagos? Amiből éppen a valós tények maradnak ki a hazugságokkal szemben? Nekem személy szerint az egész kiegyensúlyozottsági hercehurca nem hiányzik, azt kizárólag a közmédiától várnám el, persze hiába. Viszont ha már van ilyen követelmény, akkor ne úgy próbáljuk szalonképessé tenni, hogy ezzel egy életszerűtlen, sőt visszaélésszerű hatósági gyakorlatot legitimálunk.
További kérdésem, ami át is vezet a törvénymódosítás következő rendelkezéseihez, hogy milyen alapon nyilvánít véleményt a kiegyensúlyozott tájékoztatás kérdésében egy olyan testület, amelynek minden tagja ugyanazon párt delegáltja?
A törvénymódosítás másik része a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének kinevezését érinti. Abban az esetben, ha Szalai Annamária kitölti az elnöki mandátumát, ez a szabályozás legkorábban 2019-ben élesedik. A módosítás nem érinti a Médiatanács tagjainak jelölési és választási eljárását, és ez önmagában is teljesen értelmetlenné teszi az egészet. A Médiatanácsban az elnöknek egy szavazata, és persze végtelenül széles személyi és ügyrendi jogosítványa van. Ugyan mi változna, ha mondjuk a jelenlegi Médiatanács kapna maga fölé egy mégoly független elnököt?
Az NMHH elnökét ezentúl a köztársasági elnök nevezi ki a miniszterelnök javaslatára, amely javaslat bizonyos civil és szakmai szervezetek véleményének meghallgatása után születik meg. Ugyanakkor továbbra is szükség van az Országgyűlés kétharmados támogatására ahhoz, hogy az így kinevezett NMHH-elnökből a Médiatanács elnöke is legyen.
Az Európa Tanács elvárta az elnökkel szembeni szakmai elvárások szigorítását. Ennek megfelelően az eddigi három évnyi szakmai tapasztalat helyett a módosítás az elnökkel, sőt a Médiatanács tagjaival szemben is tíz évet ír elő – nem ismerem egyik korábbi ORTT/NHH/NMHH-elnök korát sem, de eddig sem volt jellemező, hogy 30-32 éves kora előtt valakit kineveztek volna. A módosítás nem elégszik meg akármilyen diplomával, jogi, közgazdasági vagy társadalomtudományi végezettséget ír elő – de éppen a média és a távközlés területén mi lehet a baj a műszaki végzettséggel? A módosítás után nem lehet elnök az, aki a tapasztalatait a piacon, akár vállalatvezetőként szerezte, mert tapasztalatnak csak a „hatósági felügyelettel összefüggő” gyakorlat minősül, illetve a média vagy a távközlési területén szerzett tudományos fokozat vagy felsőoktatási intézményben szerzett oktatói gyakorlat minősül. Természetesen nem én leszek az, aki lebecsülné az ilyen módon szerezhető tapasztalatokat, de azt sem gondolom, hogy tíz év piaci tapasztalat ne érne fel egy PhD-vel.
A szemfényvesztés csúcsa a szakmai szervezetek bevonása a jelölési eljárásba. Még ha el is fogadjuk, hogy az Európa Tanács döntéshozóinak nem kell tudniuk, hogy a Magyarországon működő „szakmai, érdekképviseleti és önszabályozó” szervezetek egy része annyira sem keresi a konfliktust a kormányzattal, hogy a miniszterelnöknek nem tetsző nevet merjen javasolni, az azért a messzi Strasbourgban is feltűnhet, hogy a „felmerült személyi javaslatok megfontolását követően” tett miniszterelnöki javaslat semmilyen érdemi beleszólást nem jelent. A miniszterelnök udvariasan meghallgatja a javaslatokat, vagy éppen el sem olvassa azokat, aztán dönt, ahogy akar. A demokrácia netovábbja.
Mindezek után képzeljük el, ahogy Áder János köztársasági elnökként hosszan és alaposan fontolgatja Orbán Viktor miniszterelnökként tett javaslatát, majd az asztalra csap, és nemet mond. Nem, tényleg nincs ilyen kifutása a történetnek. A köztársasági elnöki kinevezés legfeljebb akkor jelenthet garanciát, ha a köztársasági elnök és a miniszterelnök különböző politikai oldalakhoz tartozik. És valószínűleg nem vétetlen, hogy az 1996-os médiatörvény az ORTT elnökének jelölését a köztársasági elnök és a miniszterelnök közös jelöléséhez kötötte: 1995-ben még élénken élt a médiaháború emléke, aminek fontos csatája volt az, amikor Göncz Árpád köztársasági elnök nem nevezte ki a közmédia Antall József miniszterelnök által jelölt elnökhelyetteseit. Gyakorlatilag feloldhatatlan, kezelhetetlen helyzet, amihez az Alkotmánybíróság is csak annyit tudott hozzáfűzni, hogy a köztársasági elnök a kinevezést akkor tagadhatja meg, ha az „az államszervezet demokratikus működését súlyosan zavarná”. Ez aligha segít egy politikai jellegű vita eldöntésében. Az 1996-os médiatörvény ezért inkább magát a vitát is el akarta kerülni, és már a jelölés legkorábbi, nem nyilvános szakaszában a köztársasági elnök és a miniszterelnök konszenzusát várta el. A mostani törvénymódosítás tehát vagy azért érdektelen, mert egykori szobatársak megegyezésére bízza a jelölést, vagy azért, mert bele van kódolva a feloldhatatlan politikai konfliktus lehetősége, ami a jelöltet is lehetetlen helyzetbe hozhatja.
A törvénymódosítás utolsó eleme az elnök újraválasztásának kizárása, ami nem terjed ki a Médiatanács többi tagjára. A Médiatanács tagjainak újraválaszthatósága pontosan ugyanazokat a kockázatokat rejti, mint az elnök újraválasztása, nincs értelme ezeket külön kezelni.
És ennyi. Nem is olyan nagy hűhó a nagy semmiért. Ezek a változások akkor sem tudnának javítani a sajtószabadság helyzetén, ha nem csak a jelenlegi elnöki mandátum lejárta után hoznának változást. Természetesen továbbra sem tudjuk, mi lehet az Európa Tanács és a kormány közötti alku hátterében, de ebben a formában az sokkal több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott. A magyarországi civilek és más kritikusok megszólalásait egyre könnyebb lesz öncélú vagdalkozásnak beállítani. Milyen alapon kritizálunk egy szabályozást, amire az Európa Tanács is áldását adta? Sokan mondják, és én is így gondolom, hogy különben sem külföldről kell a segítséget várni, oldjuk meg mi magunk. Az Európa Tanács azonban lényegében hiteltelenné teszi minden eddigi és jövőbeli lépésünket. És azzal, hogy saját korábbi ajánlásait is figyelmen kívül hagyja, a saját tekintélyét is önkezűleg ássa alá.
Ezek után tényleg nem marad más, mint kétharmaddal hatalomba emelni egy demokratikusan elkötelezett formációt. Türelmetlenül várjuk a komolyan vehető jelentkezőket.
