Újságírók, egyetemi hallgatók, a hírre nyitott ismerősök kérdezik, hogy mi lesz akkor, ha végül a Klub Rádió mindkét frekvencián nyer. Mihez kezd két frekvenciával? Előállhat olyan helyzet, hogy mindkét frekvenciára a Klub kap médiaszolgáltatási jogosultságot? Ezt első olvasatra a Budapest 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázati felhívás és a hatályos médiatörvény is kizárja. Egy alaposabb olvasás viszont erős kételyeket ébreszt. Polyák Gábor írása.
A 92,9 MHz-re vonatkozó pályázati felhívás még az 1996-os médiatörvényre, illetve az ORTT általános pályázati feltételeire hivatkozva zárja ki azt a pályázót, amely nem felel meg az 1996-os médiatörvény tulajdonosi korlátainak. Éppen ez volt az a része a pályázati felhívásnak, amire hivatkozva a Médiatanács megtagadta a médiaszolgáltatási szerződés aláírását. Ezzel kapcsolatban minden úgy történt, ahogy az várható volt: a bíróság elsőfokú ítélete szerint a médiahatóságnak a pályázatot lezáró határozat meghozatala után nem volt lehetősége vitatni a határozatba foglalt eredményt, és szerződést kellett volna kötnie a Klub Rádióval. Minderre csak a Médiatanács – aminek a sajtósai teljes szereptévesztésben vannak, amikor a sajtóközleményeiket gúnyos és vicceskedő hangnemben szórakoztató tartalomként próbálják feltüntetni – képes azt reagálni, hogy „a bíróság megerősítette a Médiatanács elvi álláspontját”. Kár, hogy közben „a bíróság (…) döntésének gyakorlati része viszont ellentmond az elvi álláspontnak”. Na ne szórakozzunk.
A hatályos médiatörvény 71. §-a azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a körzeti és helyi rádiós médiaszolgáltató a médiaszolgáltatásának vételkörzetébe eső más körzeti vagy helyi lineáris rádiós médiaszolgáltatást végző vállalkozásban ún. befolyásoló – alapvetően 25%-os tulajdoni vagy szavazati arányt meghaladó – részesedést nem szerezhet. A rádiós piacra vonatkozóan az új médiatörvény rendhagyó módon nagyrészt szó szerint fenntartja a korábbi szabályozásban kialakított tulajdonosi korlátokat. Ma már a pályáztatási gyakorlat elemzéséből tudjuk, hogy ennek a fő oka az, hogy a Médiatanács intellektuális kihívást lát e szabályok kijátszásában. Ilyen módon a szívéhez közel álló szereplők – elsősorban a Lánchíd Rádió – lényegében korlátozás nélkül terjeszkedhetnek a piacon, míg a kevésbé kedvelt versenytársak továbbra is szigorú, a rádiós piac gazdasági potenciálja által egyáltalán nem indokolt korlátok között tarthatók.
A korábbi médiatörvény rendelkezéseinek szó szerinti átemelése azzal a következménnyel is jár, hogy egy korábban is nehezen értelmezhető előírás következtében tartósan bizonytalan jogi helyzet marad fenn. A törvény tilalma azt zárja ki, hogy a jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltató, illetve annak tulajdonosa ugyanabban a vételkörzetben egy másik médiaszolgáltatóban meghatározott részesedést szerezzen. De jelenti-e ez azt, hogy magának a médiaszolgáltatónak nem lehet egy újabb jogosultsága ugyanabban a vételkörzetben? Megmagyarázhatatlan, de a szabályozás erről egy szót sem szól. Abban az esetben, ha a médiaszolgáltató maga szerez még egy jogosultságot, nem sérül a törvényi tilalom, ugyanis a médiaszolgáltató és annak tulajdonosa egyáltalán nem szerez részesedést másik médiaszolgáltatóban.
Itt valószínűleg az történt, hogy a törvény szellemét második nekifutásra sem sikerült belefoglalni a törvény szövegébe. Az új törvények előkészítésénél többek között a korábbi hatósági tapasztalatok feldolgozására sem fordítottak elegendő figyelmet. Miért csak azt akarta volna a jogalkotó megakadályozni, hogy egy helyi rádiót működtető vállalkozás egy másik vállalkozáson keresztül újabb rádió működtetésében vegyen részt, miközben azt nem tiltotta meg, hogy ez a vállalkozás saját neve alatt ugyanabban a vételkörzetben több rádiót működtessen? De hiába érezzük teljesen világosnak a törvénynek azt a bizonyos szellemét, a jog alkalmazása során a törvény betűje nem hagyható figyelmen kívül.
Mindebből az is következik, hogy – legalábbis szövegében – a korábbi médiatörvény sem tiltotta, hogy egy műsorszolgáltató ugyanazon helyi vételkörzetben két rádiót működtessen.
Úgyhogy lassan lehet azon gondolkodni, hogy mihez is kezdjen a Klub két budapesti frekvenciával.
Még akkor is, ha ez a jogértelmezés az ORTT által korábban követett, a törvény szövegét felülíró jogértelmezéssel sincs összhangban. Az ORTT is, ahogyan a Médiatanács is inkább a jogalkotó szándékát vette alapul, mint a törvény szövegét. A szándék egyébként alapvetően helyes. Főleg az analóg piacon van oka annak, hogy egy szolgáltató kezében egy szolgáltatás legyen, ami a gyakorlatban az önkormányzati médiavállalkozások terjeszkedését korlátozza. De a szándék a törvény szövegével szemben kevés. A fentitől eltérő, szigorúbb jogértelmezést már csak azért is el kell vetni, mert a jogalkotó az új médiatörvénnyel újabb esélyt kapott a szándék törvénybe foglalására, és ha most sem élt vele, akkor lehet, hogy mégis a szándékot értettük félre. Jelen formájában egyébként a törvény az önkormányzati médiaholdingok kialakulását semmiképpen nem akadályozza, mivel a helyi televíziókra semmilyen médiakoncentrációs korlátok nem vonatkoznak. A holdingnak legfeljebb be kell érnie egy rádióval.
Természetesen egyelőre a Klub Rádió egyik ügye sincs lezárva, és jogerősen sem a 92,9 MHz-en, sem a 95,3 MHz-en nem hirdették ki nyertesnek a Klub Rádiót. Az ORTT idejéből megörökölt 92,9-es frekvenciával kapcsolatban még nem járt le a Médiatanács rendelkezésére álló fellebbezési határidő, a 95,3-es frekvencián pedig a bíróság nem azt mondta ki, hogy a Klub Rádió nyert, hanem azt, hogy a nyertesnek hirdetett pályázó ajánlata érvénytelen, a többi ajánlatot pedig újra kell értékelni a hatóságnak. Mindkét ügyben a Médiatanács térfelén pattog a labda. A hatóság nyilatkozataiból pedig egyáltalán nem az olvasható ki, hogy emelt fővel beismeri a vereséget. Az első ítélet, ahogy már említettük, „a bíróság megerősítette a Médiatanács elvi álláspontját”, az újabb ítélet pedig a kiadott sajtóközlemény alapján egyrészt „igazolta, hogy a Budapest 95,3 MHz-es frekvencia nem a Klubrádió kizárólagos tulajdona” – volt ilyen kérdés? –, másrészt arra buzdítja a hatóságot, hogy az újraértékelés során a többi ajánlatban, így a Klub ajánlatában is nagyítóval keresse a legkisebb formai hibákat. A Klub Rádió izgulhat, hogy az ajánlata valamelyik oldalán nem mosódott-e el a bélyegző. Egyébként az eljáró bíró valószínűleg egy életre hálás az Autórádiónak és a Médiatanácsnak, hogy ilyen könnyen, a cégszerű aláírás hiányára hivatkozva megúszta ezt az ügyet. (Ugyanaz a hatóság volt ilyen nagyvonalú az aláírásokkal kapcsolatban, amelyik a HVG értesülései szerint a mobilfrekvencia-pályázaton azért zárta ki az egyik pályázót, mert az az egyik borítékot nem ragasztotta le.)
A Médiatanács már azzal is nehéz helyzetbe hozhatja a Klub Rádiót, ha sokáig fenntartja a bizonytalan jogi helyzetet. Ha fellebbez a 92,9 MHz-es frekvenciával kapcsolatban, akkor bizonytalan időre kitolja ennek az ügynek a lezárását. Már a Klub vezetői is elismerik, hogy számukra ez a frekvencia lenne a kedvező megoldás. Ezen ugyanis közösségi médiaszolgáltatóként nem kellene fizetniük médiaszolgáltatási díjat – ahogy nem fizet a Lánchíd Rádió, a Mária Rádió vagy az Európa Rádió sem –, és folytathatnák a korábbi műsorstruktúrát. A 95,3 MHz-en a Médiatanács által jelentősen átalakított műsorszerkezet mellett kellene kitermelni a médiaszolgáltatási díjat, meglehetősen kedvezőtlen reklámpiaci széljárás mellett.
Ha a Médiatanács előbb hoz határozatot a 95,3 MHz-cel kapcsolatban, mint ahogy a bíróság a másik ügyben ítéletet hoz, és a 95,3 MHz nyertese a Klub Rádió, akkor újabb vita indul arról, hogy el kell-e kezdenie a jogosultság gyakorlását a folyamatban lévő másik ügy jogerős lezárása előtt. A pályázati felhívás szerint a Médiatanács és a nyertes pályázó közötti szerződés aláírását követő 120 napon belül meg kell kezdeni a szolgáltatásnyújtást. Ez persze nem jelenti a másik per automatikus megszüntetését, és a Klub a per megnyerése esetén is lemondhat a 95,3 MHz-ről, sőt a fentiek szerint akár meg is tarthatja; ezt a döntését – amit valószínűleg gazdasági okokból egyébként sem hozna meg – biztosan nem úszná meg újabb bírósági eljárás nélkül, mivel a fenti, egy tartósan fennálló kodifikációs hibából levezetett jogértelmezés nyilvánvalóan nincs összhangban a Médiatanács jogértelmezésével. A fellebbezés azonban hosszú ideig olyan helyzetet tart fenn, amiben a Klub nem tud tervezni, sem műsorszerkezetet, sem bevételeket. Mindez arra feltétlenül alkalmas, hogy tovább gyengítse a rádió piaci helyzetét – amit hosszabb távon biztosan nem ellensúlyoz az eljárásoknak köszönhető ingyenreklám.
A Klub jövője tehát nagyrészt azon múlik, hogy a Médiatanács képes-e elegánsan kiszállni ebből a jogi és politikai cirkuszból. Erre az eddigi nyilatkozatok alapján nem sok az esély. Ugyanakkor a hatóságnak azt is érdemes mérlegelnie, hogy időközben úgy teszi a Klub Rádiót a sajtószabadság élharcosává, ahogyan Falwell tiszteletes Larry Flintet. Ennek a meccsnek így nem marad nyertese.
