A gyermeki jogok érvényesülésével kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztosi posztot hoz létre a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM), az ezzel kapcsolatos pályázat a napokban jelenik meg – jelentette be Benedek András csütörtökön Budapesten.
A tervek szerint az új miniszteri biztos, aki a gyermekjogi ombudsman intézményének megvalósítását készítené elő, valamint az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével kapcsolatos teendőket látná el, még az idén megkezdené tevékenységét.
A közigazgatási államtitkár a tárca nemrég lezárult átvilágításáról elmondta: annak megállapításai alapján egyebek között módosítják a GYISM szervezeti és működési szabályzatát, egyszerűsítik a szervezeti struktúrát, megszüntetik a területek közti átfedéseket, javítják a belső kommunikációt.
A GYISM szervezeti rendszerét és működést június közepétől augusztus közepéig vizsgálta az MCS Management és Controlling-Service Vezetési Tanácsadó Kft., amely 49 vezetői interjút, 36 anonim kérdőívet, valamint csaknem ezer oldal minisztériumi dokumentumot használt fel.
Benedek András ismertetése szerint a 7 millió forint plusz áfáért végzett vizsgálat kimutatta: a minisztérium erőssége a koncepciózus, határozott, következetes új vezetés, valamint a dinamikus és változásokra nyitott fiatal személyi állomány.
A szervezeti struktúra egyszerűsítése kapcsán elmondta: a megkezdett átalakulással az 50 szervezeti egység száma 10 százalékkal, a miniszteri főosztályvezetőké száma pedig 18-ról 11-re csökkent az átszervezésekkel.
Beszámolt arról: a jövőben a vezetői alkalmasságot pályázati úton vizsgálják, a vezetők előre meghatározott feladatait teljesítmény- és kritériumrendszer alapján értékelik, valamint a munkatársaknál a minisztérium profiljához kapcsolódó, szakmai tudását is felmérik.
Megemlítette: az átvilágításról készült jelentést a tárca honlapján – http://www.gyism.hu – közzétették.