A képzés célja, hogy a joghallgatók az ELTE jogi diplomával párhuzamosan megszerezzék a Georg-August Universität speciális bizonyítványát.

“Újra indul a NÉMET ÉS EURÓPAI JOGI KÉPZÉS

a Georg-August Universität, Göttingen és az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar közötti megállapodás alapján a 2003/2004. tanévben a Jogi Karon.

A képzés célja, hogy a joghallgatók az ELTE jogi diplomával párhuzamosan megszerezzék a Georg-August Universität speciális bizonyítványát.

A képzés megfelelő kreditpontot fog érni a magyar és a német jogászképzésben.

A képzés időtartama 2 szemeszter:
szemeszterenként 36 órás, német professzorok által tartott előadás (6 alkalommal 6 óra)
Az előadások után az előadók konzultációs lehetőséget biztosítanak!

A képzés témái
a közjog és a gazdasági jog köréből kerülnek ki.

A képzésben részt vehetnek:
Az ELTE ÁJK azon hallgatói, akik
4 félévet eredményesen lezártak,
az Idegen Nyelvi Lektorátus valamely jogi szaknyelvi kurzusát (2 félév) eredményesen elvégezték
és az Idegen Nyelvi Lektorátus szintfelmérésén megfelelnek.

A képzés díja:
90 ezer forint/év, amely két részletben fizethető

Jelentkezési határidő:
2003. szeptember 15.
az ELTE ÁJK Nemzetközi Osztály (Kecskeméti utca 10-12. IV. em. 420.) irodájában.

Információ: http://www.ajk.elte.hu/student/nko/

ELTE ÁJK