Az EU bűnmegelőzési szerve, az OLAF most először kapott felkérést, hogy házigazdaként megrendezze a nemzetközi bűnüldözési konferenciát. A Brüsszelben április 3-4-én megtartott, többek között elektronikus felderítési kérdésekkel is foglakozó konferencia eddigi házigazdái az ENSZ, valamint a Világbank voltak.
A konferencia célja a nemzetközi együttműködés újabb lépéseinek meghatározása volt. A több mint 30 nemzeti rendvédelmi szerv 80 felszólalója a korrupció és a bűnözés visszaszorítására a még szorosabb együttműködésben látta a választ, több felszólaló kiemelte az elektronikus források használatának szükségességét. A világ változásával, vagyis az elektronikus kommunikáció, köztük a mobiltelefonok és az internet terjedésével a módszereket is a valóság átalakulásához kell igazítani, és az új fórumokon egyrészt a megfigyelési tevékenységet fokozni kell, másrészt mint lehetséges kapcsolattartási módokat, jobban ki kell használni őket. A mostani, negyedik nemzetközi bűnmegelőzési konferencián célként tűzték ki a méretükben nagy, illetve kisebb szervezetek hatékonyabb együttműködésének kidolgozását, valamint egy könyvtár létrehozását, ahol a legsikeresebb bűnüldözési technikák lennének elérhetőek egy helyen összegyűjtve, naprakészen. Az EU OLAF szervezetének honlapja az összes tagország nyelvén elérhető.