A magyar és az orosz belügyminiszter által Moszkvában aláírt egyezmény segíti a bűnügyi információk cseréjét és a nyomozati munka összehangolását. Emellett közös akciók végrehajtása is elképzelhető
A belügyminiszterek megállapodása értelmében a két ország bűnüldöző szervezetei a jövőben folyamatosan egyeztetik bűnügyi információikat és összehangolják akcióikat a nemzetközi terrorizmussal és a bűnszervezetekkel szemben.
Az együttműködés első lépéseként a magyar rendőrség néhány napos tapasztalatcserére nyomozókat, illetve közbiztonsági és technikai szakértőket küld Moszkvába, az ORFK pedig fogadja az orosz rendőrség munkatársait.
Az egyezménytől többek között azt remélik, hogy a Magyarországon ellopott és Oroszországba csempészett autók felderítése az eddigieknél lényegesen több sikerrel fog járni. A megállapodás a pénzmosással kapcsolatos információcserét is felgyorsíthatja.
Lamperth Mónika szerint az egyezmény nyomán hosszú távon olyan együttműködés alakulhat ki az orosz társszervezetekkel, amilyet már évek óta folytatnak az FBI-jal. A belügyminiszter reményei szerint Magyarország néhány éven belül “veszélyes területté” válhat az orosz bűnözők számára.