Magyar Bálint oktatási miniszter szerint számos területen tapasztalhatók hiányosságok a gyermekjogok érvényesülése terén, például erősen jelen van a szegregáció intézménye, amely leginkább a roma gyerekeket sújtja. A minisztérium már keresi a megoldást.
A miniszter szerint igazi demokrácia csak ott van, ahol a gyermekek jogai is érvényesülnek. Ezt Magyarországra szerinte addig nem mondható, amíg a gyerekek nem tudnak képességeiknek megfelelően tanulni az iskolákban. A jövő tavaszra összehívott diákparlameneten többek között arról is lesz szó, hogy, a magyar oktatási rendszer nem kényszeríti-e a gyerekeket felesleges, elfogadhatatlanul sok túlmunkára. A miniszter elmondása szerint céljuk az, hogy olyan helyzetet teremtsenek, ahol a gyermekeknek nem kell többet dolgozniuk, mint a felnőtteknek.
Magyar Bálint az oktatási jogok biztosával közösen pályázatot ír ki Legyél te is szószóló címmel, amelyre közoktatási intézményekben tanuló diákok négyfős csoportjainak jelentkezését várják. A diákok feladata az lesz: írják le, milyen eszközökkel oldanák meg a környezetükben tapasztalható konfliktushelyzeteteket, a gyermekeket érintő jogsértéseket.
Ezen kívül 2003-tól ingyenessé akarják tenni az óvodai étkeztetést azon gyermekek számára, akik után kiegészítő családi pótlék jár. A miniszter az óvodapedagógusok fizetésével kapcsolatban elmondta: három pillérből álló rendszerben gondolkodnak, amely a közalkalmazotti bértáblából, az oktatói-nevelői és a minőségi bérpótlékból áll. Utóbbi két elem jövőre nem változik, összegük várhatóan 2004-től emelkedik majd. Magyar Bálint elmondta: azt szeretné, ha a minőségi bérpótlék a ciklus végére elérné a keresetek 10-15 százalékát.