A Magyar Hírlapnak adott igazat az adatvédelmi biztos abban a vitában, megtudhatja-e a közvélemény, kikből is áll valójában a viharos körülmények között kinevezett főtiszti kar. A Magyar Közlönyben ugyanis kizárólag a nevek láttak napvilágot.
Nem hajlandó kiadni a Miniszterelnöki Hivatal az újonnan kinevezett főtisztek munkahelyére és beosztására vonatkozó adatokat, így azt sem tudhatjuk meg, mivel érdemelte ki Orbán Viktor feleségének személyi testőre, hogy a kormányzás stratégiai kérdéseivel foglalkozó közigazgatási elit csapatban kapjon helyet – írta a Magyar Hírlap alig egy hónapja, amikor a kormány kinevezte a főtisztviselői és a főtiszti kar tagjait.
A közvéleményt részben azért foglalkoztatta intenzíven az ügy, mert az új közigazgatási elitet szokatlanul magas fizetéssel “betonozza” be öt évre a kinevezés. Aggályosnak tűnt az is, hogy a lépésre a várható kormányváltás előtt néhány héttel került sor, ami előrevetítette: a szakmai érdemeken túl más szempontok is közrejátszhattak a kiválasztásban. Nehezen volt például megmagyarázható, miért került erre a listára az Orbán család egykori testőre, miközben a törvényi indoklás szerint “a központi tisztikar tagjának (a továbbiakban: központi tiszt) feladata, hogy a beosztásának (munkakörének) ellátása során segítse a közigazgatási, rendészeti, nemzetbiztonsági stratégiai döntések, programok előkészítését és végrehajtását, az európai integrációval összefüggő, a fegyveres szervet érintő kormányzati feladatok ellátását”.
Mivel a Magyar Közlönyben csak nevek szerepeltek, a közvélemény nem tudta kontrollálni, vajon ki és milyen érdemekkel vívta ki, hogy bekerüljön ebbe az elit csapatba. Mikes Éva, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára azzal indokolta a szűkszavúságot, hogy nemzetbiztonsági érdekeket sérthet, ha nyilvánosságra kerül a főtisztek egy részének munkahelye és beosztása. Az MH álláspontja ellenben az volt, hogy néhány – esetleg indokoltan titkolt – adat miatt nem zárható el az egész lista. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a lapnak adott igazat, így tegnap kérték a Miniszterelnöki Hivataltól, hogy a korábban eltitkolt adatokat a lehető leggyorsabban bocsássák rendelkezésükre. Az államtitkár asszony tanulmányozza az ombudsmani állásfoglalást, amelyet egyelőre nem kívánt kommentálni.