Emlékezhetünk, hogy a múlt század elejének dzsentrivilágát lefestő, a Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth regényben milyen bonyodalmak alakultak ki egy hamis váltó miatt. Azonban ne gondoljuk, hogy a váltó – amely már a középkor óta jelen van a kereskedelmi forgalomban – elavult, divatjamúlt intézmény, sokkal inkább a gazdasági szereplők által a mai napig is előszeretettel használt értékpapír, amely „megkönnyíti, csaknem biztossá teszi a benne foglalt követelés későbbi tényleges megtérülését.” (Morvai Viktória, ArsBoni)
Emlékezhetünk, hogy a múlt század elejének dzsentrivilágát lefestő, a Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth regényben milyen bonyodalmak alakultak ki egy hamis váltó miatt. Azonban ne gondoljuk, hogy a váltó – amely már a középkor óta jelen van a kereskedelmi forgalomban – egy elavult, divatjamúlt intézmény, hanem a gazdasági szereplők által a mai napig is előszeretettel használt értékpapír, amely „megkönnyíti, csaknem biztossá teszi a benne foglalt követelés későbbi tényleges megtérülését”, ahogyan Morvai Viktória leírta, miért alkalmazzák előszeretettel a váltót a gazdasági élet szereplői.
Mire szolgál a váltó és minek köszönhető, hogy a fejlettebb pénzügyi kultúrájú országokban ilyen elterjedt pénzügyi termék?
A váltó szabályai a Genfben, 1930. június 7-én megkötött váltójogi egyezmények kihirdetéséről szóló 1965. évi 1. törvényerejű rendeletben és a váltójogi szabályokról szóló 2017. évi CLXXXV. törvényben kerültek elhelyezésre, valamint mögöttes jogszabályként alkalmazandóak a Polgári Törvénykönyv és a tőkepiacról szóló törvény rendelkezései.
A váltójogviszonyt időben megelőzi egy polgári jogi alapjogviszony, mint pl. a vállalkozások közötti ügyletek (áruszállítás, stb.), amely jogviszonyhoz kapcsolódik a váltó kiállítása. A váltó egy rendeletre szóló, forgatható értékpapír, amelyben egy később esedékes fizetés testesül meg fizetési igérvényként vagy fizetési felszólításként. Lényegében a váltó kiállítója elismeri, hogy tartozik valakinek, a rendelvényesnek, és ezt a tartozást egy későbbi időpontban ő maga, vagy egy harmadik személy fogja megfizetni. Két típusát különböztetjük meg: a saját és az idegen váltót. Előbbi esetében a váltó kiállítója maga vállalja a teljesítést (fizetési ígéret), míg utóbbi esetében a kibocsátója egy harmadik személyt, a címzettet szólítja fel fizetésre (fizetési felszólítás). A váltó érvényessége a törvényben meghatározott kellékekhez kötődik, azonban az okiratnak nem a kibocsátáskor és nem is az elfogadásakor, hanem az érvényesítésekor kell a meghatározott kellékkel rendelkeznie. Amennyiben valamely kellék hiányzik – a meghatározott kivételektől eltekintve –, a kiállított irat nem tekinthető értékpapírnak.
A váltó népszerűsége egyrészt az egyszerűségében rejlik, ahogy Kesseő-Balogh Péter fogalmazott, „egy jegyzetfüzetből kitépett és zsírkrétával megírt lap is minősülhet váltónak, ha megfelel a törvényben foglalt előírásoknak”. Másrészt a váltó kiállításával nem vizsgálandó, hogy az alapjogviszony miként ment teljesedésbe, pl. ha az áru nem felelt meg a szerződésben meghatározott feltételeknek, a váltóban vállalt kötelezettséget akkor is teljesíteni kell.
További előnye a váltónak, hogy átruházható, az átruházása forgatmány útján történik. Ilyenkor gyakorlatilag a váltót fizetési eszközként használják, mint pénzhelyettesítő eszközt. Az átruházó által aláírt váltóátruházási nyilatkozat a váltón vagy az ahhoz csatolt lapon, ún. toldaton szerepeltetendő. A váltóátruházás során nem kötelező megjelölni a jogosultat, ebben az esetben üres átruházásra kerül sor, ekkor birtokosa tovább ruházhatja a váltót egy újabb jogosultnak, bármilyen más váltóátruházási nyilatkozat vagy toldat kitöltése nélkül. A váltó átruházása korlátozható mind a kiállító, mind a forgatók, tehát valamelyik átruházó oldaláról, amennyiben a „nem rendeletre”, vagy más azonos értelmű szöveget helyezik el a váltón. Ez esetben váltó csak közönséges engedmény alakjában és hatályával ruházható át.
Idegen váltónál a címzett a váltó előlapján aláírásával, vagy a hátoldalán az „elfogadom” szóval és aláírásával elfogadja a váltót – saját váltó esetében a kiállító maga a kötelezett, ebből kifolyólag elfogadásról nem beszélhetünk –, amelyet az esedékességig, azaz a váltón szereplő lejárati napig kell a címzettnek teljesítenie. Esedékesség szempontjából a váltó kiállítható megtekintésre, megtekintés- és kelet után bizonyos időre és határozott napra. Az esedékesség megjelölésének hiányában, a váltó megtekintésre szól. Amennyiben a váltó birtokosának a váltó esedékessége előtt pénzre van szüksége, akkor a váltót egy banknak eladhatja, szakkifejezéssel élve leszámítoltathatja. A bank a diszkontált – a váltó lejáratáig hátralevő időre felszámított kamattal csökkentett – összeget fizeti ki.
A váltó összegének a megfizetése kezességgel is biztosítható, a kezességet harmadik személy, a váltó bármely aláírója, átruházója is vállalhatja.
Amennyiben a bemutatást követően a váltó kiállítója vagy a címzett nem fizet, illetve utóbbi az elfogadást megtagadja, úgy a váltóra óvást kell a közjegyzővel felvetetni. Az óvás a megtérítési igény érvényesíthetőségének előfeltételeként annak közhitelű igazolása, hogy a váltó szabályszerű bemutatása ellenére a kötelezett az elfogadást vagy a kifizetést megtagadta. Ezt követően a váltóra alapított jog érvényesítése iránt indítható váltóper, amely perre vonatkozó különleges szabályok az anyagi jogi váltószabályok mellé kerültek elhelyezésre.
