A szellemi tulajdon az alkotó elme szüleménye, tárgyai jogi védelmet élveznek, jogosultjai tevékenységükért anyagi és erkölcsi elismerésben részesülnek. De mi van akkor, ha a szellemi alkotás munkaviszonyból folyó kötelesség? Mire jogosult a feltaláló és mire a munkáltató? Mi a különbség a szolgálati és az alkalmazotti találmány között?
Szellemi tulajdon alatt az alkotó elme szüleményeit értjük: ide tartoznak a találmányok, az irodalmi és művészeti alkotások, valamint a kereskedelemben alkalmazott megjelölések, nevek, képek és formák. A szellemi javak a piacgazdaságban meghatározó szerepet töltenek be, a vállalatok vagyonának egyre jelentősebb részét teszik ki, a munkavállalók egyre nagyobb része végez olyan tevékenységet, amelynek eredménye közvetve vagy közvetlenül valamilyen szellemi alkotás. A piacgazdaság meghatározott ágazatai – például a gyógyszergyártás – nap, mint nap állítanak elő különféle „szellemi termékeket”, melyeknek a lényegét nem a fizikai hordozójuk, hanem a hordozóban megtestesülő sajátos, elvont teljesítmény adja, ezért speciális szabályok vonatkoznak rájuk. A szellemi tulajdon tárgyai jogi védelmet élveznek, ez biztosítja, hogy a találmányok vagy egyéb alkotások jogosultjai tevékenységükért megfelelő – anyagi és erkölcsi – elismerésben részesüljenek.
A szellemi alkotásoknak alapvetően két fő területe van: a szerzői jog és az iparjogvédelem. Bármi, amit megalkotunk – legyen az tanulmány, vers, honlap, grafika, zenemű, film vagy más irodalmi, tudományos, művészeti alkotás, egy építészeti terv vagy egy számítógépes program, de akár egy adatbázis is – szerzői jogi védelem alá esik, amennyiben egyéni-eredeti jelleggel rendelkezik. Szerzői jogi védelem alatt áll más szerző művének átdolgozása is, ha annak szintén egyéni és eredeti jellege van, feltéve persze, hogy az eredeti mű szerzője az átdolgozáshoz hozzájárult. Az iparjogvédelem a műszaki jellegű szellemi alkotások, valamint az áruk és szolgáltatások megkülönböztetésére szolgáló megjelölések (árujelzők) jogi oltalmát biztosító jogintézmény. Az iparjogvédelem alá a következő alkotásfajták tartoznak: a találmányok, a használati minták, a dizájnok (formatervezési minták), a növényfajták és a különböző árujelzők, úgymint a védjegyek és a földrajzi árujelzők.
Tág értelemben a szellemi alkotások jogához tartozik az üzleti titokvédelem és az azon belül védett ismeret (know-how) is. Az üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, titkos – egészben vagy elemeinek összességeként nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető –, ennélfogva vagyoni értékkel bíró olyan tény, tájékoztatás egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek a titokban tartása érdekében a titok jogosultja az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja. A védett ismeret alatt az üzleti titoknak minősülő, azonosításra alkalmas módon rögzített, műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeretet, megoldást, tapasztalatot vagy ezek összeállítását értjük.
A LES Magyarország, a Szellemi Tulajdon üzleti hasznosításáért Egyesület szervezésében és a Danubia támogatásával került megrendezésre a munkaviszonyban létrehozott szellemi alkotások hazai szabályozásáról szóló szakmai kerekasztal beszélgetés.
A rendezvényt Molnár István, LES Magyrország elnöke, a Danubia IP ügyvezető igazgatója nyitotta meg, majd Matthias Stolmár – a Stolmár&Partner képviseletében – a munkavállalók találmányaira vonatkozó német törvényi szabályozásnak a díjazásra vonatkozó rendelkezéseit mutatta be angol nyelvű előadásában.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának vezetője, Pomázi Gyula a politika és az innováció kapcsolatáról tartotta gondolatébresztő előadását. Véleménye szerint ki kell emelni azt a 4-5 iparágat, amelyben jól teljesít az ország, és a meglévő erőforrásokat az innováció eredményeként létrejött dolog hasznosítására kell összpontosítani. Ilyen területek lehetnek az élelmiszeripar, az épített környezettel kapcsolatos iparág és a kreatív ipar. Kulcskérdésnek a megfelelő, támogató szabályozó rendszernek a kidolgozását tekinti, ezáltal elősegítve az innováció gyümölcsének hasznosulását, hasznosítását. A cél a szellemi tulajdon cégértékké válásához való hozzájárulás. Egy vállalat portfoliójában – többek között – fontosak az immateriális javak, azonban az IP (Intellectual Property, szellemi tulajdon) vagyonnak és hasznosulásának is kiemelt helyet kell elfoglalnia a kitűzött célok között. Példaként említette a kis- és középvállalkozások eseteit, melyeknél jellemzően a munkavállaló-feltaláló, az egyén jelenti be a szellemi tulajdont, majd ezután az IP jogokat megvásárolják tőle és külföldre viszik, ott hasznosítva azokat.
A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvény (Szt.) alapján szabadalmazható minden új, feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható találmány a technika bármely területén. Feltalálónak az minősül, aki a találmányt megalkotta, közös találmánynál a feltalálói minőség arányát az alkotómunkában való részvétel határozza meg. Amennyiben a feltalálónak munkaviszonyból folyó kötelessége, hogy a találmány tárgykörébe eső megoldásokat dolgozzon ki, szolgálati találmányról beszélünk. Munkaköri kötelezettség nemcsak az, ami a munkaköri leírásban szerepel, hanem a felettes írásbeli, szóbeli, ráutaló magatartással tett utasítása is. A szolgálati jelleghez elég, ha a munkaköri kötelezettség a találmány tárgykörébe eső megoldások kidolgozására terjed ki, nem kell új megoldások kidolgozására vonatkoznia. Ezzel szemben alkalmazotti találmány annak a találmánya, aki, anélkül, hogy ez munkaviszonyból eredő kötelessége lenne, olyan találmányt dolgoz ki, amelynek hasznosítása munkáltatója tevékenységi körébe tartozik.
A szolgálati találmányra a szabadalom a feltaláló jogutódjaként a munkáltatót, míg alkalmazotti találmányra a szabadalom a feltalálót illeti meg, azonban ez utóbbi esetben a munkáltató jogosult a találmány hasznosítására. A munkáltató hasznosítási joga nem kizárólagos, hasznosítási engedélyt másnak nem adhat.
Suri Katalin – az Audi képviseletében – egy fiktív példán keresztül mutatta be, hogy egy ötlet, egy cégen belüli „újdonság” − üzleti titok, szerzői mű, stb. – létrehozásakor nagyon nehéz megállapítani, hogy alkalmazotti vagy szolgálati találmány lett az innováció eredménye.
A példában egy képzeletbeli cégnél software probléma lépett fel. A cég alkalmazottai egy mérnök és egy középfokú végtettséggel rendelkező karbantartó megállapítják, hogy nem szükséges a software-t lecserélni, elég a meglévő software-hez a forráskódot megszerezni, így lehetőségük lesz módosítani azt. Következő lépésként az üzleti tiktok megvásárlásával megszerzik a forráskódot. Ezt követően egy software fejlesztő segítségét is igénybe veszik, akivel sikeresen módosítják a software-t, ezáltal megoldva a problémát.
A problémát a csoport oldja meg, de a csoporton belül az egyes szereplők megítélése eltérő, vagyis az egyénnek milyen szerepe volt az újdonság létrehozásában, munkaköri feladata volt vagy nem. Munkaviszonyból folyó kötelessége-e a karbantartónak műszaki megoldások létrehozása? A munkáltató jogosult-e használni az újdonságot? Hogyan történjen a megoldás jövőbeni hasznosítása? Számos kérdés, melyekre a hatályos szabályok nem minden esetben adnak kielégítő, egyértelmű választ, ezért elsődlegesen a megfelelő jogszabályi háttér kialakítása szükséges Suri Katalin véleménye szerint.
Szerzői mű esetén – eltérő megállapodás hiányában – a vagyoni jogokat a szerző jogutódjaként a munkáltató szerzi meg, amennyiben a mű elkészítése a szerző munkaviszonyból folyó kötelessége volt. A szerzőt megfelelő díjazás illeti meg, ha a munkáltató a felhasználásra másnak engedélyt ad vagy a művel kapcsolatos vagyoni jogokat másra átruházza, továbbá jogosult marad arra a díjazásra, amely e törvény alapján a felhasználás jogának átruházását követően is megilleti. A „munkaviszonyból folyó kötelesség” tartalmát a munkajogi szabályok és a bírói gyakorlat szerint kell értelmezni. Az Szerzői Jogi Szakértői Testület szakvéleménye szerint ez a kötelesség objektív, nem attól függő, hogy mi a munkavállaló-szerző szándéka az alkotáskor. A „kötelességkénti alkotás” minősítésnél nem számít, hogy az a munkahelyen, munkaidőben történik-e. A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként megalkotott művel kapcsolatos jognyilatkozatát írásba kell foglalni, amelynek elmaradása a munkáltató javára szóló általános jogátszállási vélelmet hagyja érvényesülni.
Jókúti András, a Budapesti Műszaki Egyetem iparjogvédelmi szakértője az egyetemi szellemi alkotások helyzetét mutatta be. Előadásában az egyetem speciális alanyi körének sajátosságait emelte ki, míg az oktatók közalkalmazotti jogviszonyban állnak a felsőoktatási intézménnyel, addig a hallgatók, külön kiemelve a PhD képzésben részt vevőket „csupán” hallgatói jogviszonyban. Ebből kifolyólag a tulajdoni viszonyok rendezése miatt kiemelt jelentősége van az egyetemi Szellemitulajdon-kezelési szabályzatoknak, ezek fontosságát a panelbeszélgetés során Bene Tamás, a Debreceni Egyetem munkatársa is hangsúlyozta. A Szellemitulajdon-kezelési szabályzat – mellyel valamennyi közfinanszírozású kutatóhelynek rendelkeznie kell – rögzíti az adott kutatóhelyen létrehozott szellemi alkotások kezelésére és hasznosítására irányadó szabályokat, illetve a szellemi alkotások létrehozásában közreműködő kutatók jogait és kötelezettségeit.
A „munkaviszonyból folyó kötelezettség” véleménye szerint kinevezéssel, munkaköri leírással és munkáltatói utasítással jön létre. Az előadása további részében a szellemi alkotások tárgyi körének − az iparjogvédelmi alkotások, szerzői művek, know-how-k, stb. − oktatási célra történő létrejöttét, a jogátruházást és az alkotó díjazását vetette fel címszavakban, mint gondolatébresztő alapot.
A szolgálati találmány értékesítése esetén a feltalálót találmányi díj illeti meg az Szt. 13. § (1) bekezdésben meghatározott valamely feltétel fennállásakor. A feltaláló díjazására a munkáltatóval, a hasznosító szabadalmastárssal, illetve a jogszerzővel kötött találmányi díjszerződés az irányadó, melyet írásba kell foglalni. A hasznosítás ellenében járó találmányi díjnak arányban kell állnia azzal a díjjal, amelyet szabadalmi licencia szerződés alapján a találmány hasznosítására adott engedély fejében a munkáltatónak, illetve a hasznosító szabadalmastársnak fizetnie kellene. A hasznosítás engedélyezése, illetve a szabadalom átruházása esetén a találmányi díjnak a hasznosítási engedély, illetve az átruházás ellenértékével, vagy a hasznosítás ellenérték nélküli engedélyezéséből, illetve az ingyenes átruházásból származó gazdasági előnnyel kell arányban állnia. Kockázatmegosztásra irányuló találmányi díjszerződés is köthető, amelyben meghatározott összegű díjat állapítanak meg a feltaláló jövőben megalkotásra illetve értékesítésre kerülő találmányával kapcsolatban.
A találmányi díj mértékének megállapításánál figyelembe kell venni a munkáltatónak a találmány megalkotásához nyújtott hozzájárulását; a feltaláló munkaviszonyból eredő kötelességét; valamint titokban tartott találmány esetén a feltalálót az oltalomszerzés elmulasztása folytán érő hátrányokat. Amennyiben a felek nem kötnek találmányi díjszerződést, a licencia analógia szabályai alkalmazandóak.
Bacher Gusztáv ügyvéd a szolgálati találmány díjazásával (találmányi díj) kapcsolatban tartotta meg előadását. Véleménye szerint a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvény megfelelő keretet biztosít a felmerülő helyzetek rendezéséhez a jogalkalmazónak, módosításra nincs szükség. A díjazással kapcsolatban „megoldásként” − a kialakult gyakorlatnak megfelelően − a kockázatközösségen alapuló szerződést, a találmányi szerződést és találmányi szabályzatot említette, melyek megfelelően rendezhetik a találmányi díj kérdését a felek között.
A gondolatébresztő előadásokat követően került sor a panelbeszélgetésre, mely a munkaviszonyban létrehozott mű személyi és tárgyi köréről a „munkaviszonyból folyó kötelességről”, valamint a díjazás kérdéséről szólt.
A Richter Gedeon Nyrt. képviselője is megerősítette, hogy már a munkaviszony kezdetén, a munkaszerződésben, valamint a cég Szellemitulajdon-kezelés szabályzatában tisztázni kell a szellemi alkotásokkal kapcsolatos alapvető kérdéseket. Ugyanakkor problémaként jelentkezhet, hogy amennyiben az adott vállalat külföldi leányvállalatokkal rendelkezik, akkor hogyan kezelhető egységesen a szellemi tulajdonkezelés. Így ismételten megerősítést nyert a tulajdoni viszonyok rendezésének az alapvető fontossága, mellyel megelőzhetőek a későbbi viták.
A panelbeszélgetés résztvevői arra nem látnak reális lehetőséget, hogy nemzetközi egyezmények által kerüljön szabályozásra a szellemi tulajdonkezelés, azonban a regionális − például Európai Unión belüli – megállapodásoknak lehet létjogosultságuk.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem képviselője szerint a találmány fogalmának meghatározása kiemelt jelentőségű. Egy kutatási eredmény még nem az, amennyiben hasznosítási javaslat is kerül hozzá, már találmánynak tekinthető. Elhibázottnak tartják az egyetemi szektort képviselők a túl korai publikálást, mert az veszélyeztetheti a szellemi alkotás jövőbeni sorsát.
A következő nagy téma a munkaviszonyból folyó kötelezettség mibenlétének a meghatározása volt. Megállapítást nyert, hogy a bírói gyakorlat kiterjesztően értelmezi a munkaviszonyt, érti alatta a munkavégzésre irányuló jogviszonyokat is, így a panelbeszélgetés résztvevői egyöntetű véleménye szerint célszerű lenne a jogszabályt a bírói gyakorlatnak megfelelően módosítani.
A német és a francia szabályozási ars poeticák is terítékre kerültek a beszélgetés részt vevői között. A német szabályozás azt a felfogást követi, hogy a munkavállaló-feltaláló a munkáltatótól származó információk alapján és a munkáltató erőforrásait használva hozza létre a találmányát, így ezeknek a figyelembevételével ítélik meg a találmány szolgálati vagy alkalmazotti jellegét. A francia minta pedig az, hogy a munkáltató egyoldalú nyilatkozattal magához vindikálja a találmányt, így rendezve a szellemi alkotás (tulajdoni) helyzetét.
Végezetül a díjazás kérdését taglalva Bene Tamás, a Debreceni Egyetem munkatársa adott arról tájékoztatást, hogy a Debreceni Egyetem a szellemi alkotások hasznosításából származó első egymillió forintot teljes egészében, azon felül az egyetem költségeit levonva a nettó árbevétel 60 százalékát fizeti meg a feltalálónak. Az Egis Gyógyszergyár Zrt. képviselője ezt túlzónak találta, – „maradjunk inkább a 6 százaléknál” – véleménye szerint nem lehet eltekinteni attól, hogy egy vállalattól mekkora anyagi ráfordítást igényel maga az újdonság létrehozása, valamint annak a „tervező asztalról a polcra” történő eljuttatása. A panel résztvevői szerint elengedhetetlen az innováció ösztönzéséhez a megfelelő „motivációs csomag” kialakítása, melyhez egy lehetséges út lehet – egyes iparágakban mindenképpen – a német díjszabási táblázat hazai viszonyokra történő adaptálása.
