A hűtlenség, vagy más néven hűtlenség bélyege (nota infidelitatis) a király személye és hatalma ellene elkövetett bűncselekmények összefoglaló elnevezése volt. Akkor vált a királlyal szemben hűtlenné valaki, ha megszegte a hűségét, amellyel a királynak tartozott, ha a király életére vagy hatalmára tört, vagy fellázadt ellene.
A patrimoniális királyság időszakában a még csak felségsértéssel és felségárulással azonosított hűtlenség bűncselekménye fokozatosan kibővült, újabb és újabb tényállásokat foglalt magába, amelynek a büntetése minden esetben fő- és jószágvesztés volt.
A rendi Magyarországon már a hűtlenség körébe tartozott minden bűncselekmény, amelyet a király személye, méltósága, az ország szabadsága, közbiztonsága és közrendje ellen követtek el. Hűtlenségnek számított emellett az összes olyan súlyos, magánosok sérelmére elkövetett bűncselekmény is, amelyet a szokás szerint fő- és jószágvesztéssel büntettek.
Forrás: OBH
Werbőczy Tripartituma a hűtlenség 18 esetét sorolja fel. Az 1723. évi IX. tc. nyolc esetet tartalmaz:
1) felségsértés, felség- és hazaárulás;
2) végvárak feladása, idegen zsoldosok, katonák behívása az országba;
3) oklevélhamisítás;
4) pénzhamisítás;
5) a király nemesfém monopóliumának megsértése;
6) eretnekség;
7) hivatalból eljáró személyek ellen elkövetett bűncselekmények;
8) egyes súlyos, magánszemélyek sérelmére elkövetett bűncselekmények.
Aki a hűtlenséget elkövette, azt Zsigmond uralkodásától követően már az „ország hűtlenének” bélyegezték.
A hűtlenségi ügyekben a rendi Magyarországon 1495-től kezdve az országgyűlés ítélkezett. Az 1723. évi bírósági szervezeti reform a hűtlenségi ügyeket a királyi ítélőtáblára és a Hétszemélyes Táblára utalta.
A hűtlenség tényállása a modern magyar büntetőjogban is megmaradt, az 1878. évi V. tc., a Csemegi-kódex is bünteti a hűtlenséget.
A hűtlenség tulajdonképpen az állam elleni bűncselekmények történelmi előzménye.
