Az 1687/88 során, Pozsonyban tartott országgyűlésen a magyar rendek I. Lipót kérésére lemondtak a több évszázada fennálló ellenállási jogukról. Az országgyűlés alsótáblája 1687. november 7-én, a felsőtábla november 10-én fogadta el a határozatot.
A lemondásra azután került sor, hogy az I. Lipót által vezetett Habsburg-csapatok a magyarokkal karöltve 1686-ban visszafoglalták Buda várát.
A nemesi ellenállási jog gyökerei II. András 1222. évi Aranybullájáig vezethetők vissza. Az Aranybulla 31. cikkelye úgy szólt, hogy amennyiben a király a nádor figyelmeztetésére sem tartja meg a bullában foglaltakat, az egyházfők, a jobbágyurak és az ország nemesei a hűtlenség vétke nélkül fellázadhatnak az uralkodó ellen. A nemesek ellenállási jogát több koronázáskor kiadott királyi hitlevél is megerősítette.
Az ellenállási jogot az adómentesség, a személyes szabadság és a speciális katonáskodási kötelezettség mellett a nemesek negyedik sarkalatos jogának tekintette Werbőczy István is a Tripartitumban.
Az 1687/88. évi országgyűlésen a rendek döntöttek az akkor 9 és háromnegyed éves, később I. József néven uralkodó magyar király megkoronázásáról is, és elfogadták Magyarországon az örökös királyságot.
Az ellenállási jogról való lemondást követően tért át az uralkodó az abszolutista jellegű kormányzásra. Az abszolutizmus Magyarországon 1790-ig, II. József haláláig tartott.
(A képen: I. Lipót – Forrás: wikipedia.org)
