Valamennyi európai államban alapvető garanciális szabály a tisztességes eljárás követelménye és folyton bővülő részjogosítványai sorában megtaláljuk azt a garanciát is, hogy „mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyét […] ésszerű időn belül tárgyalják”. A büntetőeljárás hatékonyságának és időszerűségének növelése érdekében az új Be. bevezette az előkészítő ülés intézményét. De hogyan is gyorsul ezzel az eljárás? És milyen problémákat vetett fel a gyakorlatban?
“Az idő múlásával az igazság az, ami elenyészik” – állította Edmond Locard francia kriminalista.
Ahogyan Herke Csongor, Fenyvesi Csaba és Tremmel Flórián neves büntetőjogászok már a 2000-es évek elején kifejtették, a büntetőeljárás alapvetően a perbeli főszemélyek eljárás-cselekményeiből és eközben a köztük kialakuló, bonyolult, gyorsan változó eljárási jogviszonyokból áll. Kétségtelenül valamennyi európai államban alapvető garanciális szabály a tisztességes eljárás követelménye és folyton bővülő részjogosítványai sorában többek között megtaláljuk azt a garanciát is, hogy „mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyét […] ésszerű időn belül tárgyalják”.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) joggyakorlata széles körben foglalkozik ennek a passzusnak az értelmezésével, és kevés olyan állam van, amely a cikk megsértése miatt ne került volna még a „vádlottak padjára”. Érthető hát, hogy az elmarasztalástól tartva, az államok egyre inkább érdekeltek abban, hogy megoldásokat keressenek az igazságszolgáltatás gyorsítására.
Le kell szögezni azonban, hogy nemzetközi szinten nem csak a gyors eljárás követelménye fogalmazódik meg az államokkal szembeni elvárásként, hanem az ügyeknek az ésszerű időben történő befejezése, mely követelményeknek egymás mellett kell megvalósulni. Az EJEB több évtizedes kiforrott gyakorlatot alakított ki az eljárások elhúzódásának megítélésére.
Alapelvként mondhatjuk, hogy az ügyek elbírálásának alapja soha nem az eljárás objektív időtartama. Ez azt jelenti, hogy nem tudunk egy olyan általános határidőt megjelölni, amelyen túl a tagállam már biztosan megsérti az egyezményt, illetve amelyen belül biztosan nem.
A hatályos szabályozás szerint a magyar büntetőeljárás megfogalmazható olyan, az európai normákkal összhangban álló, alkotmányos alapokon nyugvó, a törvény által részletesen szabályozott, eljárási cselekményekből és azok jogviszonyából álló folyamatnak, melynek célja a büntetőjogi felelősség tisztázása.
A 2018-ban hatályba lépett eljárási törvényeink közös jellemzője, hogy fő célkitűzésük az eljárás gyorsítása, akár a Polgári Perrendtartás perfelvételi tárgyalására gondolunk, akár a 2017. évi Büntetőeljárásról szóló törvény előkészítő ülésére.
A jogalkotónak át kellett alakítania és az EJEB esetjogával összhangba hoznia az ésszerű határidőn belüli elbírálásra vonatkozó jog megsértésével kapcsolatos jogorvoslati rendszert, oly módon, hogy a folyamatban levő eljárásokat fel kellett gyorsítani. Jelentős társadalmi igény is mutatkozik a büntetőeljárások időszerű befejezésére, mivel az eljárások elhúzódása miatt devalválódik a büntetések visszatartó ereje.
A büntetőeljárás hatékonyságának és időszerűségének növelése érdekében az új büntetőeljárási törvény az eljárás résztvevőinek együttműködését prioritásnak tekinti és bevezet egy egyezségkötésen alapuló terhelti együttműködési rendszert, amivel honorálni kívánja a vádlotti együttműködést. A terhelti együttműködés három szegmensét különböztetjük meg az új Be.-ben: ügyészségi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezése, egyezség a bűnösség beismerésétől és végül az előkészítő üléshez kapcsolódó együttműködés.
Pragmatikus megfontolásból abban az esetben, ha nincs a nyomozás során terhelti beismerő vallomás, vagy az együttműködési szándék akadozik vagy hiányzik, a jogalkotó nem hagyta elveszni a terhelti együttműködés lehetőségét. A 2018. július 1-jén hatályba lépett Be. alig egyéves alkalmazása alatt egyre több probléma vetődik fel a gyakorlatban az előkészítő üléssel kapcsolatban is.
Elöljáróban leszögezhető, hogy két táborra látszik szakadni a gyakorlat: az egyik álláspont szerint a jogalkotó ezt az eljárást az egyszerűbb megítélésű, egy vádlottas ügyekre alakította ki, míg a másik vélemény szerint a “monstre”, többvádlottas ügyekben van igazán jelentősége, amikor nagy mértékben leegyszerűsíti a “sokvádlottas” eljárást.
Alapvetésként elmondható, hogy az előkészítő ülés eljárásjogi intézményének megfelelő alkalmazásához az iratok ismeretén túl alapvetően szükséges egy jó nyomozás lefolytatása. Tehát úgy tűnik, annyiból más bírói szemléletet kíván, hogy bár az előkészítő ülésen bár már nincs iratismertetés, a nyomozástól elkezdve maradéktalanul ismerni kell az iratokat.
Az első – Be által álláspontom szerint – nem elég konkrétan rendezett kérdés – az előkészítő ülés előkészítése során tett intézkedéseknél kiütközik – a törvény 501. § szerint:
“(1) Ha a vádlott az előkészítő ülésen nem jelenik meg, a bíróság az e törvényben meghatározottak szerint intézkedik a vádlott megjelenésének biztosítása iránt.
(2) Ha a meg nem jelent vádlott, védő, illetve ügyész megjelenése az előkészítő ülés határnapján észszerű időn belül nem biztosítható, a bíróság az előkészítő ülést elhalasztja és az előkészítő ülés új határnapját két hónapon belülre kitűzi.”
Kissé ellentétesnek hangzik a céllal – az eljárás gyorsításával, hogy nem határozza meg a törvény azt, hogyhányszor kell elhalasztani két hónapon belülre az előkészítő ülést. Úgy tűnik a gyakorlatból, hogy az előkészítő ülés tartása megkerülhetetlen – tehát ebben az esetben annyiszor halasztható az előkészítő ülés két hónapon belülre, amíg vagy meg nem tartható, vagy ki nem derül, hogy a vádlott ismeretlen helyen tartózkodik, és immár távollétes tárgyalás tartható. Véleményem szerint ez a legkevésbé sem tekinthető az eljárást gyorsító szakaszhelynek.
Az előkészítő ülés kitűzése mellett viszont az szól, hogy ez egy kétszeresen is praktikus rendelkezés: egyrészt gondoskodik arról, hogy időben befejezhető legyen a büntetőeljárás, mielőtt az egész eszkalálódik egy hosszas bizonyítási procedúrává, másrészt arról, hogy az előkészítő ülést kezelhető keretek között lehessen megtartani, azaz olyan nagyságú részekre lehet bontani az eljárást, hogy az praktikusan és időszerűen megtartható legyen. Ez technikailag is egyszerűbb megoldást nyújt: hármas-ötös csoportokban tartható meg az előkészítő ülés így elősegítve az elsődleges cél elérését.
Az eljárások szükségtelen elhúzódásának megakadályozását szolgálja az a szabály, hogy az előkészítő ülést a vádirat kézbesítésétől számított három hónapon belül meg kell tartani. A jogintézmény esetében az ügyész szerepe jelentős és ehhez képest vizsgálhatjuk a terhelt lehetőségeit, ill. a védő “alkalmazkodását” ügyfele nézeteihez.
Az előkészítő ülés megkezdésekor, a vád lényegének ismertetésével együtt az ügyésznek lehetősége van alternatív, másképpen mértékes indítvány megtételére arra az esetre, ha a terhelt az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri. Bár az ügyész sem a vádiratban, sem a tárgyaláson nem köteles mértékes indítvány megtételére, a gyakorlati tapasztalat itt az, hogy nagyban segíti a védőt, a vádlottat és a beismerésére is ösztönzőleg hat, hogy a mértékes indítvány és beismerése folytán mielőbb szabadulhat az eljárásból.
A mértékes indítvány az esetek többségében kedvezőbb, mint a tárgyaláson, bírói mérlegelés körében megállapított büntetés.
Az ügyészek a büntetéskiszabási elvek mentén teszik meg indítványukat: a dolog pikantériája, hogy azokban az esetekben, amikor a súlyosító körülmények túlsúlyban vannak, a mértékes indítvány a középmértéktől magasabb is lehet, kérdés, hogy ez hogyan válhat a vádlott előnyére?
A vádlott lehetőségei a mértékes indítvány megismerése után védői eljárási kérdéseket vetnek fel. Mi a fontosabb? Az anyagi igazság vagy az elégedett ügyfelek?
Megnövekedett és kissé átalakult a felelősségük az eljárás során. A védő felelőssége is abban áll, hogy neki is maradéktalanul ismernie kel az iratokat. Az ügyvédi kioktatás nem csak etikailag lett hangsúyosabb, de az anyagi igazsághoz való viszonya is egyértelműbb a mértékes indítvány mellett. Konkrétan: a védőnek az ügyfele érdekét kell képviselnie – legyen az akár több év végrehajtandó szabadságvesztéssel súlytható bűncselekmény – vagy úgy kell képviselnie védence érdekét, hogy a többnyire korrekt ügyészi indítványt elfogadva “részesülhet” a terhelt a mértékes indítvány nyújtotta előnyökből?
Az előkészítő ülés mente a következő: a Be. 502.§. (3) bekezdése szerint a bíróság a vádlottat kihallgatja. A 183. § valamiféle útmutatást ad arra, hogy hogyan történjen a kihallgatás. A terhelt vallomásának minősül a terhelt minden olyan, a büntetőeljárásban a terhelti figyelmezetés utáni, bíróság, ügyészség vagy a nyomozó hatóság előtt tett, illetve ezeknek címzett szóbeli vagy írásbeli közlése, amelyben a bizonyítás tárgyára vonatkozó tényt állít. A kommentár megfogalmazása szerint:
“A terhelt személyazonosságának és elérhetőségének megállapítását követően, majd a terhelti figyelmeztetés és jogok ismertetése után, ha a terhelt vallomást tesz, az érdemi kihallgatásra kerül sor.”
Ezen szakasz három részre bontható:
- a – személyazonosító adatok körébe nem sorolható – további személyi adatok tisztázása;
- az összefüggő terhelti vallomástétel; majd
- a bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság által feltett kérdések megválaszolása.
A törvény fogalomrendszeréből nem egyértelmű a beismerő vallomás, beismerő nyilatkozat szóhasználatok: a 183. §- ból kiindulva a vádlott által előkészítő ülésen előadottak is beismerő vallomásnak számítanak, és az 525. §, szerint:
“(1) Az egyesbíró vagy a tanács elnöke hivatalból ismerteti, illetve az ügyész, a vádlott vagy a védő indítványára felolvashatja, vagy a jegyzőkönyvvezetővel felolvastathatja a vádlott nyomozás során és az előkészítő ülésen tett vallomásának lényegét a 429. § (3) bekezdése esetén, továbbá, ha a vádlott a tárgyaláson nem kíván vallomást tenni vagy ismeretlen helyen tartózkodik.” Látható, hogy a törvény nem használja következetesen a beismerő vallomás és a beismerő nyilatkozat szakkifejezéseket, de a gyakorlat kialakította a két kifejezés elhatárolását.
Az bizonyos, hogy a tényállási elemekre ki kell kérdezni a vádlottat, a további kérdésfeltevést illetően az egységes országos álláspont szerint nem kell kikérdezni a vádlottat, csak addig a szintig kell kihallgatni, hogy eldönthető legyen, hogy a beismerő nyilatkozat elfogadásának feltételei fennállnak-e. Könnyíti a vádlott helyzetét is, hogy ahhoz, hogy a beismerő élhessen az előkészítő ülés előnyeivel, a vádlott társaira nem kell nyilatkoznia semmit.
Bár a törvény kihallgatásként nevesíti, álláspontom szerint, ez nem az, mert előkészítő ülésen – szintén a törvény szerint – nem vehető fel bizonyítás, de a vallomástételt mégis szükséges lehet kérdésekkel kontrollálni. A kihallgatáson a vádlottnak még mindig van két lehetősége: a Be. 504. §-ban és az 506. §-ban foglaltak, a bűnösség beismerése és a bűnösség be nem ismerése.
A bűnösségének beismerése esetén újabb neuralgikus ponthoz érkezünk az eljárásban: ha a vádlott beismeri bűnösségét, milyen feltételekkel lehet azt a beismerést elfogadni? Az biztos, hogy a beismerő vallomás alapján dönthető el, hogy elfogadható-e a beismerő nyilatkozat, valamint a törvény hármas feltételrendszere alapján, ami valójában négy feltétel konkludálása.
A bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadásának a feltételei a következők:
- a vádlott e nyilatkozatának természetét és jóváhagyásának következményeit megértette,
- a vádlott beszámítási képessége és beismerésének önkéntessége iránt észszerű kétely nem mutatkozik,
- a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata egyértelmű és azt az eljárás ügyiratai alátámasztják.
Az 504.§ (3) bekezdése értelmében:
“Ha a (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállnak, a bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát végzésével elfogadja. E végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.“
A negyedik feltétel a gyakorlat szerint az a lehetőség, hogy a beismeréssel érintett körben lemondhat a tárgyaláshoz való jogáról. Hiszen ha a terhelt nem mond le a tárgyaláshoz való jogáról, azt úgy kell tekinteni a Be. 506.§ (2) bekezdése értelmében, mintha a bűncselekmény elkövetését nem ismerte volna be.
A gyakorlat szerint az egyszerű megítélésű, “egyvádlottas” ügyekben különösebb gond nélkül hozható ítélet, a dilemma a “többvádlottas” ügyekben van. Vagyis, a beismerő vádlott esetében rögtön ítélet hozható, vagy meg kell tartani a többi vádlottra is az előkészítő ülést és utána egyszerre ítéletet hozni? Egyes vélemények szerint nem célszerű rögtön ítélethozatallal zárni az előkészítő ülést több vádlott esetén és biztos itiner az is, hogy ha a terhelt vallomása bármilyen irányba eltér a nyomozás során tett vallomásától, ki kell hallgatni. A gyakorlat a nem egészen egyéves alkalmazás alatt alapvetően afelé mozdul, hogy ítélet hozható.
A kérdést tovább bonyolítja, ha a többvádlottas ügyben csak néhány vádlott ismeri el a bűncselekmény elkövetését. Ilyenkor hogyan célszerű eljárni- főleg, hogy a vádlottak cselekményei feltételezik egymást?
Kérdés, hogy csupán az egyező tényállás megállapítása miatt “várja be” a bíró a vádlottársak nyilatkozatait? A gyakorlat a közelmúltban jutott arra az egységes álláspontra, hogy a beismerő terheltekre az ügy befejezhető és ügyvitelileg elkülöníthető – új számon fejeződhet be – a be nem ismerő vádlottakra az elkülönítés folytán a régi számon halad tovább bizonyítási eljárással.
A bizonyítási eljárásban jelentkeznek a legérdekesebb kérdések: már egyvádlottas ügyre is igaz, hogy bizonyítás felvételekor megállapíható más perbeli igazság, mint az előkészítő ülésen benyújtott ügyészi meggyőződés. A bírói munka ezt még orvosolja is eljárási eszközeivel, de mi történik akkor, ha ez többvádlottas, “monstre” ügyekben alakul így? Más eredményre jut a bizonyítás, mint a már előkészítő ülésen lezárt részekben.
Biztos pontnak tűnik, hogy a vádlottat ilyenkor már nyilatkoztatni kell arra, hogy mi az amit valósnak ismer el a vádból és mit vitat. Ilyenkor a perbeli igazság nem a vádirati tényállás, melynek oka, hogy a vádból egyes dolgokat nem lehet bizonyítani, ez oda vezet, hogy egyetlen büntetőeljárásban több eltérő tényállást is meg lehet állapítani. Nyilvánvalóan ebben az esetben csak abból lehet kiindulni, ami az aktuális időpontban a vádiratból, vagy a bizonyítási eljárás lefolytatásának eredményeképpen rendelkezésre áll.
Ekkor jelentkezik az újabb probléma: megtörténhet, hogy a lefolytatott bizonyítás más eredményt hoz, mint a már lezárt részekben: olyannyira, hogy az akár a jogerősen mértékes indítvánnyal egyező büntetést kapott vádlott helyzetét megváltoztatja. Az esetleges, utólag kiderülő, nem valósként elfogadott tényállás perújítással korrigálható. Ilyenkor sincs kizárva a terhelt a korlátozott fellebbezés lehetőségéből, a büntetés mértékére lehetséges még fellebbezni. A bíróság a vádlott beismerő nyilatkozatát elfogadja, de ezután még lehetséges a büntetés, intézkedés nemét és mértékét fellebbezni: ez a korlátozott fellebbezés rendszere.
Ami a másodfokú eljárási vetületét illeti az előkészítő ülésnek, abban az esetben ha felmentő rendelkezés születik, fel lehet törni a jogerőt is, módosítani az időpontot a jogerős ítélet szerint.
Az abszolút hatályon kívül helyezési ok másodfokú bírósági észlelésekor minden egyéb vizsgálata nélkül hatályon kívül helyezhető az előkészítő ülésen hozott ítélet.
A gyakorlat szerint ezidáig a legtöbbször előfordult ilyen ok a beismerő vallomás elfogadásának hibái és a figyelmeztetések hiánya.
A Büntetőeljárásról szóló törvény alkalmazásának ezen korai szakaszában egy dologban – álláspontom szerint – biztosak lehetünk: az eljárás minden résztvevőjének jól felfogott érdeke a megegyezés, a besimerés, az ügy előkészítő ülésen való mielőbbi elintézése azzal, hogy a terhelt beismerése megfelelő honorálást kapjon. A büntetőeljárást oly módon kell megfogni, hogy megvalósuljon az eljárás gyorsítása, a kihallgatás célja, azaz, minél gyorsabban megtudni, hogy beismer-e a vádlott vagy sem.
A bírói gyakorlat a be nem ismerést akként értelmezi, ha nem tesz bűnösségre is kiterjedő beismerő nyilatkozatot, tárgyalásra utalandó tovább. A két eljárás célja alapjaiban más: a tárgyaláson a hosszadalmas bizonyítás, a bűncselekményhez vezető folyamat feltárása a feladat, míg az előkészítő ülés ennél jóval koncentráltabb eljárási intézmény.
Az új jogintézmény a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás ezen rövidített büntetőeljárásbanoly mértékű honorálást kell, hogy nyerjen, hogy a vádlott elsődleges célja az eljárásban ezen teljeskörű beismerés legyen.
