A visszaűzés (repulsio), vagy más néven kard kivonásával történő tiltakozás (evaginatio gladii) a rendi korban általánosan elfogadott perorvoslatnak minősült. A repulsio a bírói ítélet végrehajtásának megakadályozására szolgált.
A rendi Magyarországon a perorvoslatoknak több típusa is létezett: a fellebbezés, a perújítás, vagy akár a sérelmes nyilatkozatot tevő ügyvéd nyilatkozatának visszavonását követelő tiltakozás, az ügyvédszó visszavonása.
Forrás: OBH
Visszaűzésnek csak ún. „gyökeres jog” iránti, azaz a tulajdonjog vitás rendezéséről szóló perekben volt helye. Visszaűzéssel az a pervesztes alperes élhetett, aki a per tárgyát képező ingatlan birtokosa volt és birtokon belülről tiltakozott a végrehajtás ellen.
Ha a pervesztes alperes nem vette tudomásul az ítélet tartalmát, akkor az ítélet felolvasását követően kard kivonásával tiltakozott. Tiltakozására a perben érintett ingatlan helyszínére kivonuló bírói ember, valamint a pernyertes felperes előtt kerülhetett sor. A tiltakozást a bíróság jegyzékbe vette és határnap tűzésével felszólította a tiltakozót, hogy indokolja azt a bíróság előtt.
A visszaűzés eredményeképpen új per indult, ha ezt a visszaűző fél ismét elvesztette, perbírsággal bűnhődött, és a perköltségeket is viselnie kellett. A perbírság azért lehetett tetemes összegű, hogy a pervesztest az alaptalan visszaűzéstől eltántorítsa. Aki az ítélet végrehajtását másodszor is megakadályozta, hűtlenséget követett el, ami miatt fő- és jószágvesztéssel bűnhődött
