Az EUIPO-nak újra kell vizsgálnia, hogy a „négyosztatú Kit Kat” terméknek megfelelő térbeli forma mint európai uniós védjegy oltalma fenntartható-e. A Bíróság elutasította a Nestlé, az EUIPO és a Mondelez által benyújtott fellebbezéseket. – Az Európai Unió Bíróságának ítéletéről
A C-84/17 P. sz. Société des produits Nestlé SA kontra Mondelez UK Holdings & Services Ltd, korábbi nevén Cadbury Holdings Ltd és EUIPO, a C-85/17 P. sz. Mondelez UK Holdings & Services Ltd, korábbi nevén Cadbury Holdings Ltd kontra EUIPO és a C-95/17 P. sz. EUIPO kontra Mondelez UK Holdings & Services Ltd, korábbi nevén Cadbury Holdings Ltd egyesített ügyekben hozott ítélet
2002-ben a Nestlé nevű társaság az alábbi térbeli megjelölés európai uniós védjegyként történő lajstromozását kérte az EUIPO-tól (Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala),1 amely az általa forgalmazott „négyosztatú Kit Kat” terméknek felel meg:
2006-ban az EUIPO e védjegyet az alábbi áruk tekintetében lajstromozta: „bonbonok [sweets], péksütemények, sütemények, kekszek, cukrászsütemények, ostyák”.
2007-ben a Cadbury Schweppes, későbbi nevén Mondelez UK Holdings & Services, a védjegy törlését kérte az EUIPO-tól. 2012-ben az EUIPO elutasította e kérelmet, mivel úgy ítélte meg, hogy a Nestlé védjegye az Unióban való használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet. A Mondelez az Európai Unió Törvényszékétől az EUIPO határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
2016. december 15-i ítéletével2 a Törvényszék hatályon kívül helyezte az EUIPO határozatát. Úgy ítélte meg, hogy az EUIPO hibát vétett annak megállapításával, hogy a vitatott védjegy az Unióban a használat révén megkülönböztető képességre tett szert, miközben e képesség megszerzését csak az Unió területének egy része tekintetében bizonyították.
Jóllehet, bizonyításra került, hogy a vitatott védjegy a használat révén 10 országban (Dániában, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, Ausztriában, Finnországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban) megkülönböztető képességre tett szert, a Törvényszék úgy vélte, hogy az EUIPO nem zárhatta volna le a vizsgálatát anélkül, hogy nyilatkozott volna arról, hogy az érintett vásárlóközönség miként észleli a védjegyet különösen a másik 4 tagállamban (Belgiumban, Írországban, Görögországban és Portugáliában), illetve az e tagállamok tekintetében szolgáltatott bizonyítékok elemzése nélkül.
A Nestlé, a Mondelez és az EUIPO fellebbezéssel fordult a Bírósághoz a Törvényszék ítéletével szemben.
A Mondelez azt rója fel a Törvényszéknek, hogy az tévesen állapította meg azt, hogy a vitatott védjegy a Dániában, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, Ausztriában, Finnországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban történő használat révén megkülönböztető képességre tett szert.
A Nestlé és az EUIPO azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg azt, hogy az európai uniós védjegy jogosultjának azt kell bizonyítania, hogy e védjegy a használat révén minden egyes tagállamban megkülönböztető képességre tett szert. Úgy véli, hogy a Törvényszék ezen értelmezése összeegyeztethetetlen az európai uniós védjegyek egységes jellegével és magának a közös piacnak a létezésével is.
Ítéletében a Bíróság először is megállapítja, hogy a Mondelez fellebbezését mint elfogadhatatlant el kell utasítani, hiszen az nem a megtámadott ítélet rendelkező részének hatályon kívül helyezésére, hanem csupán ezen ítélet egyes indokainak módosítására irányul.
A Bíróság ezt követően megvizsgálja a Nestlé és az EUIPO fellebbezéseit.
A Bíróság emlékeztet azon ítélkezési gyakorlatára, miszerint valamely megjelölés csak akkor lajstromozható európai uniós védjegyként, ha bizonyítják, hogy az Unió azon részében, amelyben korábban nem rendelkezett ilyen képességgel, a használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet. Az Uniónak ez a része adott esetben egyetlen tagállamból is állhat. A Bíróság tehát úgy véli, hogy az ilyen védjegy lajstromozásához nem elegendő azt bizonyítani, hogy az a használat révén az Unió jelentős részében megkülönböztető képességre tett szert.
E tekintetben a Bíróság hangsúlyozza, hogy különbséget kell tenni a bizonyítandó tények, nevezetesen az ilyen megkülönböztető képességgel nem rendelkező megjelölések megkülönböztető képességének használat révén történő megszerzése és az e tények bizonyítására alkalmas bizonyítási eszközök között.
A Bíróság megjegyzi, hogy a rendelet nem írja elő, hogy a megkülönböztető képesség használat révén történő megszerzését minden egyes tagállam tekintetében külön-külön bizonyítani kellene.
A Bíróság megállapítja, hogy lehetséges, hogy egyes áruk vagy szolgáltatások tekintetében a gazdasági szereplők több tagállamra kiterjedően végzik tevékenységüket ugyanazon forgalmazási hálózaton belül, és e tagállamokat, különösen marketingstratégiájuk szempontjából, úgy kezelik, mintha azok egyetlen nemzeti piacot képeznének. Ilyen esetben valamely megjelölés ilyen határokon átnyúló piacon történő használatára vonatkozó bizonyítékok az összes érintett tagállamot illetően relevánsak lehetnek.
A Bíróság azt a következtetést vonja le, hogy bár valamely, megkülönböztető képességgel korábban nem rendelkező védjegynek a lajstromozásához nem szükséges, hogy e védjegy megkülönböztető képességének használat révén történt megszerzését minden egyes tagállam tekintetében külön bizonyítsák, a szolgáltatott bizonyítékoknak alkalmasaknak kell lenniük e képességnek az Unió azon tagállamai egészében történt megszerzésének alátámasztására, amelyekben e védjegy nem rendelkezett önmagában vett megkülönböztető képességgel.
A Bíróság így helybenhagyja a Törvényszék azon ítéletét, amellyel ez utóbbi azt állapította meg, hogy egy önmagában rejlő megkülönböztető képességgel nem rendelkező védjegy megkülönböztető képességének megszerzését az Unió egészében, és nem csupán az Unió jelentős része tekintetében kell bizonyítani, és így, még ha ilyen bizonyítékot általában véve az összes érintett tagállam vagy a tagállamok csoportja tekintetében átfogó módon is lehet szolgáltatni, az nem elegendő, ha az a fél, akire a bizonyítás terhe hárul, mindössze olyan bizonyítékokat szolgáltat, amelyek az Unió egy részére nem terjednek ki, még akkor is, ha ez a rész csupán egyetlen tagállamból áll.
Ebből következik, hogy a Törvényszék helyesen tette, hogy hatályon kívül helyezte az EUIPO határozatát, amely azt állapította meg, hogy a szóban forgó védjegy a használat révén megkülönböztető képességre tett szert, anélkül hogy állást foglalt volna arról, hogy e védjegy megszerezte-e e képességet Belgiumban, Írországban, Görögországban vagy Portugáliában.
Ezen elemek alapján a Bíróság elutasítja a Nestlé és az EUIPO fellebbezéseit.
_________________________________________________________________________________
1Akkoriban e hivatalnak még Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) volt a neve.
2A Törvényszék 2016. december 15-i Mondelez UK Holdings & Services Ltd kontra EUIPO ítélete (T-112/13).
