Történelmi jelentőségű döntést hozott az Európai Unió Bírósága (EUB) 2018. március 6. napján az Achmea ügyben (C-284/16), amely akár meg is pecsételheti az uniós tagállamok között kötött kétoldalú beruházásvédelmi egyezményeken (Unión belüli BIT-eken) alapuló választottbírósági eljárások sorsát. Ezt elemzik Deli Zsófia, Nemescsói András és Kőhegyi Dávid, a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda DLA Piper ügyvédei.
Az EUB 15 főből álló Nagytanácsa kimondta, hogy alapvető ellentét áll fenn egyes Unión belüli BIT-ek vitarendezési klauzulái és az uniós jog meghatározott rendelkezései és alapelvei között. Az EUB kifejtette:
“Az EUMSZ 267. és EUMSZ 344. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes a tagállamok között létrejött nemzetközi megállapodásban szereplő, a Holland Királyság és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás 8. cikkéhez hasonló olyan rendelkezés, amelynek értelmében e tagállamok egyikének beruházója a másik tagállamban létesített beruházásokra vonatkozó vita esetén ezen utóbbi tagállammal szemben választottbíróság előtt indíthat eljárást, amely bíróság hatáskörét e tagállam köteles elfogadni.”
Az Unión belüli BIT-ek uniós joggal való összeegyeztethetősége a beruházásvédelmi jog egyik legvitatottabb kérdését jelentette az elmúlt évtizedben. A beruházásvédelmi egyezmények sajátossága ugyanis abban rejlik, hogy a beruházók számára közvetlen kereshetőséget teremt a fogadó állammal szemben azáltal, hogy a beruházásaikkal kapcsolatban felmerülő jogvitákat független választottbírói fórum elé utalhatják.
Ugyanakkor az uniós jogrend szempontjából – az EUB mostani döntése értelmében – a nemzetközi választottbírósági út igénybevételének lehetősége értékelhető akként, hogy az aláássa a tagállami jogalkalmazást segítő EUB jogegységesítési törekvéseit.
Az Európai Bizottság következetesen képviselte ezt az álláspontot az elmúlt években. A Bizottság számos Unión belüli BIT-eken alapuló választottbírósági eljárásban terjesztett elő elvi állásfoglalást (ún. amicus curiae beadványt) az Unión belüli BIT-ek vitarendezési klauzulájának uniós jogba ütközése mellett érvelve.
Érdekes módon az Achmea ügyben eljáró Wathelet főtanácsnok 2017. szeptember 19. napján közzétett főtanácsnoki véleményében a Bizottság álláspontjától teljesen eltérő álláspontot képviselt a kérdésben. Wathelet szerint nincs szó ellentétről, és az uniós jog nem képezheti akadályát a tagállamok és beruházóik közötti választottbírói vitarendezési mechanizmus alkalmazásának.
Az Achmea ítélet tehát mérföldkőnek tekinthető abban a tekintetben, hogy az EUB – amely az uniós jog legvégső fokú értelmezésére kizárólagosan hivatott szerv – végleges és egyértelmű választ adott ebben a kérdésben. Az EUB megállapította, hogy a választottbírói úton való jogérvényesítést kikötő Unión belüli BIT-ek vitarendezési klauzulái ellentétesek az EUMSZ 267. és 344. cikkeivel, amelyek az uniós Szerződések által meghatározott hatásköri rendet, az uniós jogrend autonómiáját, valamint egységes alkalmazását hivatottak biztosítani. Az EUB ebben a tekintetben tehát az Európai Bizottság és a Visegrádi Négyek (mint jellemzően beruházást-fogadó államok) által képviselt jogi állásponttal azonosult. A Visegrádi Négyek tagállamaiban honos, másik uniós tagállamokban beruházó társaságok között is akadnak azonban olyanok, akiket hátrányosan érinthet a döntés.
Az Achmea ítélet jelentős hatással lehet a különböző nemzetközi választottbíróságok előtt jelenleg folyamatban lévő Unión belüli BIT-eken alapuló jogviták kimenetelére – így számos, az utóbbi időben nagy nyilvánosságot kapott magyar vonatkozású ügyre is – továbbá akár a korábban ilyen ügyekben született választottbírósági döntésekre és azok végrehajthatóságára. Ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy bár az Achmea ítélet az uniós jog szempontjából egyértelműen megállapította az Unión belüli BIT-eken alapuló választottbírósági eljárások létjogosultságának hiányát, az ilyen ügyekben eljáró egyes választottbírósági tanácsok kezében van végső soron a döntés abban a tekintetben, hogy az előttük folyamatban lévő ügyekben milyen relevanciát tulajdonítanak majd az ítéletben foglaltaknak
