A jogalkotó nem volt tekintettel a határozott idejű szakképzési megállapodásokból eredő elvárásokra és a köznevelés területén működő komplex jogviszonyok természetére, valamint nem adott reális lehetőséget és kellő időt a vele korábban szerződött és az állami támogatás nyújtásában megalapozottan bízó fenntartóknak arra, hogy működési modelljüket átalakítva a jövőben meg tudjanak felelni az új követelménynek – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/1161/2019. számú, a szakképzésről szóló törvény 34/A. § (2) bekezdésének alkotmány-ellenességét megállapító határozatában.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a szakképzésről szóló törvény egy rendelkezésének korábban hatályos szövegét, és alkalmazási tilalmát rendelte el a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban lévő két perben.
Az indítványozó nem állami oktatási intézményt állami támogatással fenntartó alapítvány, akit az alapul szolgáló ügyben az éves támogatásról benyújtott elszámolás vizsgálata alapján a Magyar Államkincstár jogosulatlanul felvett költségvetési hozzájárulás és kamatai megfizetésére kötelezett, amely eljárás perré alakult. A marasztalás indoka az volt, hogy a fenntartott intézmény kizárólag nappali munkarend szerinti felnőttoktatást végzett, azonban nappali rendszerű oktatásban résztvevő tanulója a tényadatok szerint nem volt.
A törvény szóban forgó átlagolási szabályával kapcsolatban a Kúria azt állapította meg, hogy nem az ellenőrzéskor számítható először a hároméves átlag, hanem már a jogszabály hatályba lépésekor is, mégpedig a megelőző évek adatai alapján, tehát a vitatott törvényi rendelkezés egy azonnal alkalmazandó finanszírozási szabály. Az indítványozó azonban alkotmányjogi panaszában arra mutatott rá, hogy álláspontja szerint a rendelkezés nem finanszírozási, hanem általános működési rendelkezés, amelynek a betartását nem a Magyar Államkincstár, hanem az illetékes kormányhivatalok ellenőrizhetik. Az azonnali alkalmazás az indítványozó szerint ellentétes mind a jogalkotó szándékával, mind az alkotmányos követelményekkel, és az Alaptörvényben foglalt visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát és a kellő felkészülési idő előírását is sérti.
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az ügyben nyilvánvaló, hogy a jogszabály címzettjei közül a korábbi szabályok alapján működő, az állammal szerződött iskolafenntartók (mint amilyen az indítványozó is) jóhiszeműségük, legjobb szándékuk és igyekezetük ellenére sem tudtak volna a múltbéli tanulói összetételre vonatkozó, újonnan előírt kötelezettségnek eleget tenni, mert e szabály változást jelentett az állammal fennálló jogviszonyukban az állami támogatásra való jogosultság feltételei tekintetében. A jövőbeni alkalmazkodást pedig a jogszabály kihirdetése és alkalmazása közötti idő rövidsége nehezítette: az új követelmény alkalmazásához a működési struktúra átalakítására volt szükség, amely köznevelési intézmények esetében (figyelemmel a hosszabb távú tervezésre és a felvételi időszakok kötöttségére is) hosszabb folyamat is lehet. Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkotó nem volt tekintettel többek között a határozott idejű szakképzési megállapodásokból eredő elvárásokra és a köznevelés területén működő komplex jogviszonyok természetére, valamint nem adott reális lehetőséget és kellő időt a vele korábban szerződött és az állami támogatás nyújtásában megalapozottan bízó fenntartóknak arra, hogy működési modelljüket átalakítva a jövőben meg tudjanak felelni az új követelménynek. A módosított feltételek múltbeli tényekhez kötése és az azonnali, felkészülési idő nélküli bevezetése ezért ebben a konkrét helyzetben sértette az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, így az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szakképzésről szóló törvény 2015. június 12. és 2018. december 31. napja között hatályos vonatkozó rendelkezése alaptörvény-ellenes volt, és az adott ügyben nem alkalmazható.
