Új, szigorított követelmények lépnek életbe a cégek tényleges tulajdonosaival kapcsolatosan az uniós országokban: az EU Negyedik Pénzmosás Elleni Irányelve megköveteli a társaságoktól és egyéb vállalkozásoktól tényleges tulajdonosaikra vonatkozó pontos nyilvántartások vezetését és adott esetben ezek hozzáférhetővé tételét. „A követelmények Európa-szerte hatást gyakorolnak majd a nagyvállalati csoportokra, az unión belüli és kívüli befektetőkre, és a holding cégekre is” – mutat rá Ódor Dániel, a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda jogásza.
Az Irányelv értelmében tényleges tulajdonosnak minősül bármilyen olyan természetes személy, aki a társaság végső tulajdonosa, vagy afölött végső irányítást gyakorol. Gazdasági társaságok esetében tényleges tulajdonos az a természetes személy, aki a társaság részvényeinek, szavazati jogának, vagy tulajdoni érdekeltségnek legalább 25%-os közvetlen vagy közvetett tulajdonosaként a társaság végső tulajdonosa vagy afölött végső irányítást gyakorol.
Ha ilyen személyt nem lehet azonosítani, illetve amennyiben kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy a megjelölt személy valóban tényleges tulajdonos, az esetben a vezető tisztségviselő(k) tisztét betöltő természetes személy(ek) tekintendő tényleges tulajdonosnak.
Az újonnan hatályba lépett Irányelv legfontosabb előírásai:
- A cégeknek és egyéb jogi személyeknek kötelező pontos és naprakész nyilvántartást vezetni a tényleges tulajdonosaikról, jelölve azok nevét, születési idejét, lakhelyét, és a tényleges tulajdonosi viszony jellegét és mértékét
- A tényleges tulajdonosokról szóló információkat a tagállamokban központilag nyilvántartják
- A központi nyilvántartásban szereplő információt elérhetővé kell tenni az illetékes hatóságok, pénzügyi információs egységek, ügyfél-átvilágításra kötelezett szolgáltatók, valamint bármilyen olyan személy vagy szervezet számára, amely bizonyítani tudja ehhez fűződő jogos érdekét
„Az Irányelv szigorítása kihívást jelent az Európában kiterjedt jelenléttel rendelkező nagyvállalatok és az európai portfolióval rendelkező magánbefektetők számára, akiknek nemcsak azt kell eldönteniük, hogy az egyes leányvállalatok esetében mely társaságot vagy tényleges tulajdonost regisztrálják, de a kötelezettségek teljesítésére vonatkozó határidők eltérő időpontjaival is számolniuk kell.” – összegez Ódor Dániel, a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda jogásza.
Több országban csúszhat a bevezetés
Az új Irányelvben foglalt szabályozás több tagállamban is késéssel lép hatályba – a szomszédos Ausztriában például csak 2018 januárjában. A nyilvántartási és bejelentési kötelezettségre vonatkozó szabályok még azon országok esetében is gyakran csak késleltetve lépnek életbe, melyek egyébként határidőben átültették a szabályozást hazai jogukba. Németországban például a jogi entitásoknak 2017. október 1-jéig volt idejük összegyűjteni a szükséges információt és eljuttatni azt az illetékes hatósághoz. Franciaországban a társaságoknak 2018. április elsejéig szükséges teljesíteniük a bevallási kötelezettségüket, a 2017. augusztus elseje után alapított társaságoknak azonban ezt azonnal meg kellett tenniük. Hollandiában a jogszabály hatályba lépését követő 18 hónapon belül kell majd információt szolgáltatni.
A magyar szabályozásba az Irányelv rendelkezéseit a 2016. június 26-án hatályba lépett új Pénzmosási törvény ültette át, egyes kötelezettségek azonban csak később lépnek hatályba. Az ügyfél átvilágításra kötelezett szolgáltatók például 2019. június 26-át követően lesznek kötelesek az ügylet teljesítését megtagadni olyan ügyfelek esetében, akikkel még 2017. június 26-a előtt szerződtek, de a fenti határidőig az ügyfél-átvilágítást nem végezték el.
