Az Állami Számvevőszék befejezte a Kereszténydemokrata Néppárt 2012-2013. évi gazdálkodása törvényességének utóellenőrzését, amely a korábbi ellenőrzés javaslatainak hasznosítására készített intézkedési tervben rögzített feladatok végrehajtását értékelte. Az utóellenőrzés megállapította, hogy a párt az intézkedési tervben meghatározott feladatok jelentős részét végrehajtotta, melynek következtében gazdálkodásának szabályszerűsége javult.
Az ÁSZ kiemelt figyelmet fordít ellenőrzési megállapításai fokozottabb hasznosulására. A rendszeres utóellenőrzések visszacsatolást adnak mind a döntéshozók, mind az ellenőrzött szervezetek számára, ezáltal hozzájárulnak a szükséges intézkedések tényleges végrehajtáshoz és a közpénzügyek rendezettségének javulásához.
A párt vagyongazdálkodásának szabályszerűségét az ÁSZ a 2012 és 2013 közti időszakra vonatkozóan ellenőrizte. Az ennek eredményeként nyilvánosságra hozott számvevőszéki jelentésben megfogalmazott intézkedést igénylő megállapításokra és javaslatokra a párt hat feladatot határozott meg intézkedési tervében. Az utóellenőrzés célja ezzel összhangban annak értékelése volt, hogy az intézkedési tervben meghatározott feladatokat az ellenőrzött szervezet végrehajtotta-e.
A párt gondoskodott belső szabályzatai Alapszabályban előírtaknak megfelelő szabályos jóváhagyásáról, a munkaszerződések és azok módosításainak a munkáltatói jogokat gyakorló aláírásáról, valamint utasítás kiadásáról arra vonatkozóan, hogy a pénztárellenőrzések a megyei és helyi szervezeteknél a Pénzkezelési szabályzatban foglalt előírásoknak megfelelő gyakorisággal történjenek.
A párt kettő feladatot részben, egyet nem hajtott végre. Az immateriális javak értékcsökkenésének főkönyvi nyilvántartásokban való elszámolása a jogszabály előírásainak megfelelően, számszakilag pontosan megtörtént, az Eszközök és források értékelési szabályzat tartalmazta a forgatási célú értékpapírok mérlegértékének megállapítása esetén választott értékelési eljárást, továbbá a párt intézkedett a bizonylati elv és bizonylati fegyelemre vonatkozó előírások betartása érdekében is. A Pénzkezelési szabályzat tartalmára vonatkozóan, a bevételek és kiadások határidőben történő rögzítésére, valamint az analitikus és a főkönyvi nyilvántartások egyeztetése és ellenőrzése lehetőségének biztosítására vonatkozó feladatait ugyanakkor a párt nem hajtotta végre. A Megyei Pénzügyi Ellenőrző Bizottságok az Alapszabályban foglalt rendelkezéseknek megfelelően minden megyében megalakultak, azonban az Alapszabályban előírt ellenőrzési feladataiknak elvégzését dokumentumokkal nem igazolták. A párt szintén nem gondoskodott arról, hogy szervezetei rendelkezzenek szervezeti és működési szabályzattal.
Az ÁSZ figyelemfelhívó levéllel fordult a párt elnökéhez, hogy intézkedjen a párt gazdálkodása szabályszerűségében és elszámoltathatóságában rejlő kockázatok megszüntetése érdekében.