2017. május 08-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott workshop rendezvényt a Doktoranduszok Országos Szövetségének Hadtudományi osztálya A kibertámadások nemzetközi jogi aspektusai címmel. Az előadás meghívott vendégei Dr. Lattmann Tamás az NKE docense, nemzetközi jogász; Ádány Tamás a PPKE docense, nemzetközi jogász; Krasznay Csaba a Kiberbiztonsági Akadémia igazgatója és Török Szilárd hacker, egykori NISZ IT biztonsági igazgató voltak.
A beszélgetés témája napjaink egyik legfontosabb kérdésére fókuszált, mely szerint egy kibertámadás esetén milyen bizonyítékok állhatnak rendelkezésre annak érdekében, hogy a támadás felelősei pontosan beazonosíthatóak és felelősségre vonhatóak legyenek. Megtudhattuk, hogy a kibertámadások esetén nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen olyan közvetlen bizonyítékokat felmutatni, ami helytálló és bizonyító erejű lenne az igazságszolgáltatás előtt. Az ilyen jellegű támadások esetében a forrás pontos beazonosítása nagyon nehéz, hiszen a támadók mindig egy másik ország infrastruktúráját használják fel.
A hatékony felderítés egy másik hátráltatója az informatikai szakemberek és a jogászok kommunikációs és szakmai ellentétei. Legtöbb esetben a két szakma képviselői nem tudják megérteni egymást megfelelően. A jogászok kevés informatikai ismerettel rendelkeznek, amit nem tudnak beilleszteni az általuk tanult jogi környezetbe, az informatikusok pedig más megközelítésben elemzik az eseményeket. Ezért is lenne nagyon fontos, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben minél több helyen legyen elérhető olyan speciális képzés, ami ezt a két szakterületet megfelelően összehangolja. A jövő egyértelműen azoké, akik képesek megfelelő módon elsajátítani mind az informatikai, mind pedig a jogi szakismereteket. A támadások folyamatos, meredeken emelkedő száma miatt egyre inkább szükség lesz olyan infokommunikációs szakjogászokra, akik az informatikai incidenseket hatékonyan tudják kezelni.
A szakember képzésen felül további lépésként a nemzetközi jogi környezet átalakítása, új nemzetköz egyezmények létrehozása szükséges ahhoz, hogy egyértelműen meghatározható és beazonosítható legyen a felelős, illetve a szankciók milyensége, mértéke. Meg kell határozni azt, hogy egy támadás esetén milyen válaszlépéseket lehet tenni (csak informatikai vagy akár a hagyományos háborús eszköztárat használva). Ezt tulajdonképp hívhatjuk kiberdiplomáciának is, ami teljes mértékben megegyezne és része lenne a jelenleg működő nemzetközi diplomácia rendszernek. Minden ország vezetője kijelölhetne egy kiberdiplomatát, aki ilyen kérdésekben képviselné az országot. A nemzetközi környezet rendbetételén túl az egyes országok saját, belső törvényeit is jelentősen ki kellene bővíteni. Jelenleg sok országban igen elmaradott az informatikai jellegű bűncselekményekkel kapcsolatos jogi definíciók, szankciók, esetek részletes leírása.
Véleményem szerint komolyabb motivációs erővel bírna az is, ha egy kibertámadás esetén a közvetett felelősséget arra az országra is rá lehetne hárítani, akinek a nem megfelelően védett rendszerei miatt a valódi elkövetők kivitelezni tudták a támadásukat. Ennek következményeképp egyrészt az országok sokkal motiváltabbak lennének abban, hogy minden eszközzel visszaszorítsák az állampolgárok által használt nem kellően biztonságos rendszereket, továbbá növelné az országok közötti együttműködési hajlandóságot is. Mindenképp közös együttműködés szükséges a támadások hatékony visszaszorítása érdekében. Fontos kihangsúlyozni, hogy a közvetett felelősség megállapításánál nem a „vétlen” ország elleni támadásra kell gondolni (hiszen ez visszaélésekre adhat okot), hanem közös segítségnyújtásra az érvényben levő nemzetközi egyezményben foglaltak szerint.
Jól látható tehát, hogy sem a jogi, sem pedig a szakmai környezet nem alkalmas arra, hogy ezeket az újszerű, de rég óta létező és egyre erősödő támadásokat globális szinten kezeljék, szabályozzák. A probléma megoldása tehát rendkívül aktuális, ha az eseményeket szemléljük, már így is egy elkésett válaszlépés.
