Jány Gusztávot, a 2. magyar hadsereg volt parancsnokát a Budapesti Népbíróság 1947-ben háborús bűntettért halálra ítélte. Nem kért kegyelmet, noha maga a tanácsvezető bíró is kegyelemre terjesztette elő. 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság felmentette ugyan az ellene emelt vádak alól, de tiszti rangjába nem helyezte vissza.
Jány Gusztáv, a 2. magyar hadseregnek a parancsnoka 1883. október 21-én született Rajkán. Eredetileg Hautzinger Gusztávnak hívták. Gyermekkorát a Győr melletti Lébényben töltötte, ahol édesapjának szatócsüzlete volt. A család 1896-ban Budapestre költözött. A Deák Téri Evangélikus Főgimnáziumban nyolc évig Lukács György osztálytársa volt. Érettségi után három évig a Hadiakadémián tanult, majd 1905-ben hadnaggyá avatták. Hautzinger gyorsan lépdelt fölfelé a katonai ranglétrán: 1913-ban főhadnagy, 1914-ben soron kívül századossá, 1920-ban őrnaggyá nevezték ki. A trianoni békeszerződésben foglalt tiltások miatt Ludovika Akadémiára átnevezett Hadiakadémián tanított harcászatot. A vitézi rendbe való felvételének feltételeként, 1924-ben magyarosította vezetéknevét édesanyja nevére. 42 évesen már ezredes. 1931-től öt évig a Ludovika parancsnoka. Az intézetben a csonka ország relikviái számára irredenta folyosót rendezett be. 1934-ben tábornokká nevezték ki, 1938-tól Horthy Miklós kormányzó katonai tanácsadója lett.
Jány Gusztáv – Forrás: tortenelemcikkek.hu
Ezt követően senkit sem lepett meg, hogy a kormányzó 1940. március 1-jétől Jányt bízta meg a 2. magyar hadsereg parancsnokságával. A korabeli gondolkodást jól jellemzi, hogy Horthy a katonai karrierje jutalmaképpen szánta kedvenc tábornokának a győztes német hadjáratban való részvételt. A történelem azonban másképp alakult.
A katonatiszt lelkesen vetette bele magát a háborúba, rendkívül sok időt töltött a frontvonalon harcoló katonák között, és műveleti szintű irányítás helyett szívesebben tartott szemléket. Egy ilyen mustra alkalmával, 1942. augusztus 25-én súlyosan megsebesült egy aknavető-lövedék szilánkjától. Budapesti gyógykezelése alatt, augusztus 28. és október 7. között Csatay Lajos altábornagy helyettesítette.
Jány Gusztáv vezérezredes felépülése után megérkezik a frontra. – Forrás: gondola.hu
Jánynak megsebesülése előtt és után is látnia kellett, hogy a széles doni arcvonalat lehetetlen megvédeni a létszámban és felszerelésben is fölényben levő Vörös Hadsereggel szemben. A tábornok a teljesíthetetlen feladat miatt többször is kezdeményezte leváltását, a németektől fegyvereket és erősítést kért, azonban egyik kérése sem teljesült. A parancsokat azonban így sem merte megszegni. Amikor 1943 elején kitartásra kapott parancsot, miközben a szovjet csapatok már bekerítéssel fenyegették a magyarokat, döntenie kellett, hogy katonái életéért felel vagy teljesíti a parancsot. Nem a parancsmegtagadást választotta.
Szakály Sándor történész szerint Jány messze nem volt abban a helyzetben, hogy maga hozzon döntést, mert nem ő volt az illetékes parancsnok. „Ebben a fegyvertársi-szövetségesi rendszerben vívott háborúban Weichs vezérezredes volt az illetékes, ha pedig Jány az ő parancsával szembefordul, az függelemsértés. Hitler ráadásul 1942 decemberében levélben fordult a kormányzóhoz, melyben a végsőkig való kitartást kérte, és ennek szellemében küldött Szombathelyi is utasítást Jánynak a frontra.”
Akárhogy is történt, a tábornok 1943. január 24-én kiadta a 294/2. hds. I. a. 43. I. 24. számú hadparancsot, amely miatt a háború után egyszerűen a „doni hóhérként” emlegették: „Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul. (…) A rendet és a vasfegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt vagy rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse és nem engedem, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyobbítsa.”
A hadparancs általános felháborodást keltett, ezért azt Jány megkésve ugyan, de április 4-én – Horthy utasítására – visszavonta. 1943 januárjában összesen 198 ezer katona volt a magyar 2. hadsereg kötelékében a fronton, közülük 42 ezren tűntek el és haltak meg, 28 ezren tértek haza sebesülten és mintegy 26 ezren kerültek hadifogságba, akiknek többsége soha nem térhetett vissza Magyarországra. „Ha azt vesszük figyelembe, hogy 1942 áprilisa és 1943 márciusa között az utánpótlással, a kiegészítéssel, a váltással együtt több mint 250 ezer ember fordult meg ennél a hadseregnél, akkor sem mondhatjuk ki, hogy a véres veszteség ötven százalékos volt. Mintegy 42 ezer halott és eltűnt katonáról beszélhetünk, ami nagyon súlyos veszteség, de – hála Istennek – nem százezres nagyságrendű” – állította Szakály Sándor.
A vezérezredes az utolsó vonattal tért haza a Don-kanyarból. Horthy 1943. augusztus 5-én mentette fel parancsnoki tisztéből. A háború végéig visszavonultan élt Budapesten. Szálasi Ferenc hatalomra kerülése után elutasította, hogy a nyilasoknak szolgáljon. A szovjet megszállás elől családjával Németországba távozott.
A honvédelmi miniszter 1945. június 19-én háborús bűnösnek nyilvánította, lefokozta és kizárta a hadseregből. 1946-ban, felesége halála után önként hazatért, amihez megszerezte az engedélyt az amerikai katonai hatóságoknál. Egy hadifogoly-szállítmánnyal érkezett az országba, és feladta magát. A HM katonapolitikai osztályának kaposvári kirendeltsége vette őrizetbe 1946. október 7-én.
A Népbíróság előtt – Forrás: MTI
1947 szeptemberéig készítették elő a pert. A Szörényi Endre őrnagy vezette vizsgálócsoport által készített vádirattervezetet a népügyészség többször is visszaadta. Dokumentumokat gyűjtöttek be, tanúkat hallgattak ki. A Budapesti Népbíróság 1947. szeptember 25-én, 26-án, 29-én és október 4-én tárgyalta az ügyet Pálosi Béla tanácsvezető bíró vezetésével, a hat koalíciós párt képviselőiből álló tanácsban, a népügyész Gyarmati István volt, Jány védelmét Jármay Zsigmond ügyvéd látta el. A védelem tanúi közül csak Nagy Vilmos nyugállományú vezérezredest, 1942–1943 közötti honvédelmi minisztert hallgatták ki, mert Veress Lajost, Rácz Jenőt, Cseh Kálmánt és másokat már letartóztattak. Nagy Vilmos igyekezett a vádlott segítségére lenni. A bíróság előtt Jány a szolgálati szabályzatra hivatkozott, azt állítva, hogy ő azt soha nem sértette meg.
A vádlott a vallomásában megerősítette, hogy „a 2. hadsereg a frontra való indulásakor nem volt kellően felszerelve”. Továbbá bevallotta, hogy „az orosz polgári lakosságot munkára igénybe vevő honvéd személyeknek a lakossággal szembeni kíméletlen eljárásra adtam parancsot. Beismerem, hogy a tábori bíróságok által hozzám felterjesztett halálos ítéleteket jóváhagytam. A kivégzett személyek neveire, valamint az általuk elkövetett bűncselekményre, melyekért őket halálra ítélték, nem emlékszem. Ha hozott bármelyik tábori bíróság nazarénusok ellen halálos ítéleteket, mert azok hitüknél fogva nem akartak harcolni vagy hadi munkát teljesíteni, úgy ezeket az ítéleteket én jóváhagytam.” Kiderült az is, hogy elrendelte a visszavonulás során, a harc alól magukat kivonni akaró, valamint bicegő, sánta, fagyott honvédek kikötését, testi fenyítését, felkoncolását.
A Budapesti Népbíróság 1947. október 4-én háborús bűntettért golyó általi halálra ítélte. Jány az ítélet meghozatala után nem kért kegyelmet, mert azzal szerinte a bűnösségét ismerte volna el. A népbíróság és a Népbíróságok Országos Tanácsa is szótöbbséggel kegyelemre méltónak minősítette, sőt a tanácsvezető bíró is kegyelemre terjesztette elő. Tildy Zoltán köztársasági elnök azonban november 22-én, a Nemzeti Főtanács mellőzésével elutasította a kegyelmi kérvényt. A védelem kérelmét nem bírálták el. Az ítéletet november 26-án hajtották végre a régi Gyűjtőfogház udvarán.
“Nem kérek kegyelmet, mert azzal bűnösségemet ismerném el.” – Jány a kivégzés előtt – Forrás: MTI
A népbíróságok 27 ezer embert ítéltek el háborús és népellenes bűnök miatt, 477 személyt pedig halálra ítéltek, akik közül 189-et ki is végeztek.
1993. október 4-én a Legfelsőbb Bíróság – a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványára – Jányt felmentette az ellene emelt vádak alól, azonban nem helyezte vissza tiszti rangjába. “A Legfelsőbb Bíróság tartózkodott attól, hogy állást foglaljon olyan kérdésekben, amelyek megítélése a történészek feladata. Így nem volt elemzésének tárgya a háború igazságos vagy igazságtalan volta, a hadmozdulatok katonai, szakmai szempontú értékelése” – hangsúlyozta az ügy előadó bírója, Kónya István. A tárgyalásra eljött Kéri Kálmán akkori országgyűlési képviselő, vezérezredes is, aki a felmentő ítélet kihirdetése után a pulpitus előtt szalutálva köszönte meg az ítéletet.
Galli István ügyvéd 2011. január 12-én a köztársasági elnöknél kezdeményezte Jány Gusztáv posztumusz vezérezredessé történő kinevezését. A rehabilitációs kérelmet a Honvédelmi Minisztériumhoz küldték tovább elbírásra, amelynek jogi főosztálya szerint felvethető ugyan a lefokozás semmissége, de ennek hivatalos megállapítására a honvédelmi miniszternek nincs közjogi lehetősége.
