Mit lehet tenni akkor, ha egy perben nem egyértelmű az uniós szabályok jelentése? Ennek tisztázására a magyar bíróság az Európai Unió Bíróságának úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezheti (bizonyos esetekben kezdeményeznie is kell). Kérdés azonban, hogy mi történik ilyenkor a hazai perrel, minden esetben szükséges például az ítélethirdetés előtt megvárni az akár másfél éves EUB-eljárás végét?
Magyarország uniós csatlakozásával lehetővé vált a magyar bíróságok számára az Európai Unió Bírósága („EUB”) előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezése. Az eljárás keretében, ha egy tagállami bíróság előtt folyamatban lévő jogvitában az uniós jog érvényességének vagy értelmezésének kérdése merül fel, a tagállami bíróság kérésére az EUB megadja a Szerződések vagy a másodlagos uniós jog formálisan helyes értelmét.
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 267. cikke határozza meg, hogy milyen esetekben és milyen feltételekkel van lehetősége a nemzeti bíróságoknak az EUB-hez fordulni. Bár az Európai Unió működéséről szóló szerződés („EUMSz”) rendelkezései a magyar bíróságok előtt is közvetlenül alkalmazhatók és alkalmazandók, a Polgári Perrendtartás (“Pp.”) 155/A. § is rendelkezik az előzetes döntéshozatali eljárásról.
Az EUB hatásköre az eljárás során kizárólag a hozzá intézett kérdések értelmezésére terjed ki, nem fog tehát az ügy érdemében dönteni, ez a jogkör a kezdeményező tagállami bíróságot illeti meg. Az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése – ha csak időlegesen is – eltereli az eljárás fősodrát az ügy érdemében dönteni hivatott bíróságtól. Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás alatt mi történik az alapüggyel. Mielőtt a kérdésre választ találunk, célszerű áttekinteni az eljárás kezdeményezésével kapcsolatos kérdéseket.
Ki kezdeményezheti?
Az első és legfontosabb kérdés, hogy mely szervek jogosultak az EUB-hez fordulni: az EUMSz szövege alapján erre a „tagállami bíróságoknak” van lehetősége. Az Almelo-ügy alapján az alábbi jellemzők megléte esetén tekinthető egy fórum bíróságnak: (i) jogszabály alapítja, (ii) működése állandó, nem ideiglenes jellegű, (iii) független, (iv) a felekre nézve kötelező hatásköre van, (v) kontradiktórius eljárásban jár el, (vi) jog alapján dönt, (vii) igazságszolgáltatási tevékenységet végez.
A fenti feltételrendszer szerint bíróságnak minősülhetett akár az előzetes nyomozással megbízott bíró is (Maria Pupino-ügy), nem tekinthető azonban bíróságnak a választottbíróság (Guy Denuit-ügy). A Miles-ügyben az Európai Iskolák felülvizsgálati bizottsága fordult az EUB-hez, ez a szervezet azonban a „tagállami” kritériumnak nem felelt meg.
Jog vagy kötelezettség?
Az EUMSz 267. cikk második bekezdésében meghatározott esetben a bíróság saját mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy kíván-e az adott ügyben az EUB-hez fordulni. Ez jellemzően akkor történik meg, ha az ügyben eljáró bíróság úgy ítéli meg, hogy nem egyértelmű számára egy az ügy szempontjából releváns uniós jogi rendelkezés tartalma, illetve nem tudja azt megfelelően értelmezni.
Ahhoz, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése a tagállami bíróság részéről ne csak mint jog, hanem mint kötelezettség is felmerüljön, az EUMSz azt a feltételt rögzíti, hogy az eljáró bíróság határozata ellen ne legyen helye jogorvoslatnak. (Alapesetben ugyanis, ha az elsőfokú bíróság nem kezdeményezi az előzetes döntéshozatali eljárást, a másodfokon eljáró bíróságnak még lehetősége van korrigálni oly módon, hogy ő maga kéri annak elindítását.)
Joggal merül fel a kérdés, hogy ebben a körben mit tekintünk jogorvoslatnak, és a rendkívüli jogorvoslat is belefér-e ebbe a kategóriába: a problémát a Cartesio-ügyben az EUB elvi éllel döntötte el, amikor kimondta, hogy a Szegedi Ítélőtábla nem volt köteles az eljárás kezdeményezésére, így tulajdonképpen csak a Kúria minősül Magyarországon olyan bíróságnak, amelynek a döntése ellen nincs jogorvoslat.
Ebben az esetben sem beszélhetünk azonban univerzális kötelezettségről. Az EUB a CILFIT-ügyben határozta meg azokat a kivételeket, amelyek fennállása esetén a tagállami bíróságoknak az EUMSZ 267. cikk (3) bekezdésében előírt kötelezettségük ellenére nem kell az EUB-hez fordulniuk. Nem köteles tehát a bíróság eljárást kezdeményezni, ha (i) a kérdés nem az ügyhöz tartozik, (ii) a kérdésben az EUB-nek kialakult joggyakorlata van, vagy (iii) a kérdés egyértelmű. A harmadik feltétel esetében azonban a nemzeti bírónak meg kell győződnie arról is, hogy az adott jogkérdés megítélése ugyanennyire nyilvánvaló a többi tagállam és az EUB számára is. Jól látható tehát, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás tekintetében nem kifejezetten az egyéni jogvédelem a cél, sokkal inkább az uniós jog egységes alkalmazásához fűződő érdek a meghatározó.
A CILFIT-kritériumok a hazai bíróságok körében is nagy népszerűségnek örvendenek, a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjának a témában elvégzett 2014-es kutatása alapján az alsóbb fokú bíróságok is gyakran hivatkoznak rá az előzetes döntéshozatali eljárás iránti kérelmek elutasításának indokaként. A kutatás ugyanakkor arra is rámutat, hogy a 2004-ben csatlakozott országok közül hazánk a legaktívabb: a magyar bíróságok által kezdeményezett eljárások száma messze meghaladja más frissen csatlakozott tagállamok bíróságai által indítottakat.
Előzetes döntéshozatali eljárás és a per felfüggesztése
A magyar szabályozás kimondja, hogy az előzetes döntéshozatal kezdeményezésével egyidejűleg a bíróság a pert felfüggeszti. A felfüggesztési kötelezettség nem következik az uniós jogból, és ennek megfelelően több tagállam szabályozása is nélkülözi ezt az elemet. Tekintettel az előzetes döntéshozatali eljárás költségeire, valamint átlagban másfél éves időtartamára, érdemes lenne megfontolni a vonatkozó szabályok lazítását oly módon, hogy a hazai bíróságok számára is lehetőség nyíljon pl. részítélet meghozatalára olyan jogkérdésekben, amelyek nem kapcsolódnak szorosan az EUB által vizsgált kérdésekhez.
A fenti problémára részben megoldást nyújt a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának és Közigazgatási Kollégiumának közös véleménye a tárgyalás felfüggesztésének egyes kérdéseiről, ami lehetőséget biztosít a bíróságoknak a Pp. 152. § (2) bekezdésének az ad analogiam alkalmazására, és ily módon a per felfüggesztésére, amennyiben olyan jogkérdés merül fel, amelynek tárgyában más perben egy másik bíróság előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett.
A fenti szabály kifejezetten praktikusnak bizonyulhat, hiszen amennyiben párhuzamosan több azonos tényállású eljárás van folyamatban, nem szükséges a bíróságoknak külön-külön az EUB-hez fordulni, elegendő, ha ezt egyikük megteszi, míg a többi bíróságnak lehetősége van erre az egy ügyre tekintettel felfüggeszteni a pert és így bevárni az EUB döntését.
Ennek a gyakorlatnak azonban negatív hatásai is lehetnek annyiban, hogy a bíróságok olyan esetekben is „csak” a Pp. 152. § (2) bekezdésére hivatkozva függeszthetik fel a pert, amikor egyébként az egyes párhuzamosan folyó perek tényállásai közötti különbségek indokolnák az önálló döntéshozatali eljárásokat is. A bíróságoknak azért sem feltétlenül szükséges a fenti, származékos felfüggesztésre támaszkodniuk, mert hasonló párhuzamosan kezdeményezett eljárások esetén az EUB is jogosult az egyes döntéshozatali eljárások egyesítésére.
Az új Polgári Perrendtartás megtartja a szabályozás sarokpontjait, és – azon túl, hogy az Alkotmánybíróság és a Kúria önkormányzati rendelet Alaptörvénybe ütközése miatti eljárásának kezdeményezésével egy körben szabályozza – nem módosít a kezdeményezés feltételein. Nóvumnak tekinthető – és a fent idézett kollégiumi vélemény jelentőségét mutatja –, hogy az új Pp. a per felfüggesztésének esetei között kifejezetten nevesíti a folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárásra tekintettel történő felfüggesztést.
