A Magyar Tudományos Akadémia tagja 67 éve, 1949. január 18-án hunyt el Budapesten. A Jogtudományi Közlönyben A fiatalkoru büntettesek és a vizsgálati fogság címmel 1908-ban megjelent tanulmányával tisztelgünk emléke előtt.
Életéről, szakmai munkájáról a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Adattárában, valamint az Országgyűlési Könyvtár Digitalizált Törvényhozási Tudástárában olvashatunk.
„Büntetőjogászként a klasszikus büntetőjogi iskola képviselője; számos modern jogintézmény (pl. fiatalkorúak bírósága, patronázsrendszer, stb.) bevezetését szorgalmazta, részt vett a büntetőjogi kodifikációban.”
Részlet a tanulmányból:
„A fiatalkoru büntettesek és a vizsgálati fogság.
A bünösség elleni küzdelem, melynek czélja egyfelől megelőző, másfelől utólagos eszközök felhasználása által a társadalmi békét biztositani, jellegében, irányában s harczmodorában erős változásnak néz eléje. A megtorlás eszméjét hovatovább átszövi a védelem és mentés gondolata, az általánosItó irány mindinkább háttérbe szorul az egyéniesitő törekvés elől, a paragrafus-kultusz tüzében kovácsolt ormótlan fegyverek immár elkopnak, muzeumba kerülnek, s felcserélödnek a modern társadalmi technika ama finom müszereivel, melyek bepillantást engednek a bünösség gyökérszálait tápláló romlott rétegbe, s amelyeknek segélyével az erkölcsileg csenevész, de megujhodásra képes egyén egészséges környezetbe átvihető; az immár állandó ellenségként szereplő közveszélyes individuum pedig oly helyzetbe hozható, melyben jogsértésekre hajló energiája leköttetik.
A közel jövőben az állami és társadalmi intézmények egész sorozatára lesz szükség, hogy megoldassanak e nagy problémák, melyeknek legfontosabb ágazata a züllésnek indult és az erkölcsi veszélynek kitett gyermekek s fiatalkoruak megmentése önmaguk s a társadalom számára.
E mentési munkálatnak vezérlő gondolata, hogy bizonyos koréven alul a jellem még nem alakult ki s hogy megfelelő rendszabályok mellett és ha szükséges, a környezet változtatásával a fiatalkorú erkölcsileg átalakitható. A nevelés iránt való fogékonyság kétségtelen volta képezi tehát azt az alapot, melyen a gyermekvédelmi, büntetőjogi és büntetőperjogi intézmények felépitendők. Minden rendszabálynak nevelési szempontokat kell kidomboritani, azaz a jellem átalakitására s az erkölcsi fejlődés irányitására kell hatnia. E tételből önkényt folyik az a pozitiv követelmény, hogy ami a nevelés czéljait megvalósitani alkalmas, az a gyermekvédelmi munkába bevonandó, de viszont negative épugy kétségtelen, hogy minden oly intézmény, melynek a nevelésre semmi hatása sincs, sőt azzal tán ellentétben áll és káros: mellőzendő.
Ily határozottan káros és veszedelmes intézmény a mai időkben az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság, mely egyenest kerékkötője mindazoknak a létező és tervbe vett reformeszméknek, melyek a már büntetendő cselekményt elkövetett fiatalkorunak a romlás útjáról való letéritését czélozzák. Sürgetjük, hogy a fiatalkoruaknál még a szigorubb értelemben vett büntetés is inkább a nevelés jellegével birjon és eltürjük, hogy a jellemképzésnek alávetendő ifjú a contagiózus vizsgálati fogságban várja ki a vele szemben alkalmazandó elbánási mód tárgyában való döntést. A BP. 152. §-a elrendeli ugyan, hogy «az előzetesen letartóztatott, valamint a vizsgálati fogoly is lehetőleg mindenkitől elkülönitve zárandó el», majd kimondja, hogy «ha ez nem lehetséges, arra kell ügyelni, hogy … fiatal egyének rovott előéletü, illetőleg idősebb foglyokkal egy helyiségbe zárva ne legyenek», a gyakorlatban azonban a legtöbb helyütt e szabályok nincsenek végrehajtva azon egyszerű oknál fogva, mert a letartóztatási intézetek legnagyobb részében nincs kellő számú magánzárka. És mi a következmény? A sokszor csak megtévedt fiatalkoru együvé kerül néhány hétre a rovott multu idősebb foglyokkal, lelke megtelik méreggel s mire kezdetét venné a komoly és szeretetteljes nevelő bánásmód: romlottabb, mint aminő a cselekmény elkövetésekor volt s az előzetes letartóztatás idején kifejlődött rossz hajlamok nem ritkán problematikussá teszik a czélbavett jellemképzés sikerét. S a vizsgálati fogságnak e káros hatásai az esetben sem kisebbednek, ha a fiatalkoruak a rovott előéletü idősebb foglyoktól elkülönittetnek s együvé záratnak, mert a különböző erkölcsi állapotok kiegyenlitődési folyamatában nem a romlottabbak, hanem a jobb erkölcsüek változnak s lesznek mind hasonlóbbakká a züllött jellemüekhez. És ha keresztülvihető volna a teljes elkülönités: a contágium veszélye ugyan megszünnék, de ennek helyébe a hosszabb magánelzárásból eredő veszély lépne, mely viszont a fiatalkoru testi és szellemi egészségét teszi koczkára.
A vizsgálati fogságnak e káros hatásai, melyek olyan-annyira ellentétben állanak a nevelés czéljaival, mindenesetre megszüntetendők. De miként ?
Boldog emlékü Fayer László az 1899-iki nemzetközi gyermekvédő kongresszuson azt javasolta, hogy: I. Fiatalkoruak vizsgálati fogságba csak azon esetben helyezendők, ha vagy szülőiknél, vagy valamely más családnál való ideiglenes elhelyeztetésük éppenséggel nem nyújt biztosítékot a szökés ellen. 2. Ha a helyi körülmények között keresztülvihető, a fiatalkoruak a bünügyi nyomozás és vizsgálat idejére javitóintézetben vagy gyermekvédő intézetben helyezendők el. 3. Amennyiben a vizsgálati fogság kikerülhetetlen, a fiatalkoru egyén vagy magánelzárásban tartandó, vagy legföllebb egy vagy két másik fogolylyal együttesen, kinek káros befolyásától nem tarthatni. 4. A collusionális vizsgálati fogság a fiatalkoruakkal szemben teljesen kizárandó. (V.ö. A magyar büntetőjog kézikönyve, III. kiadás I. kötet 186. l.)
Hasonló felfogással találkozunk a külföldi irodalomban, sőt immár nehány törvényhozási munkálatban is.
A rendelkezésemre álló rövid idő nem engedi, hogy a vizsgálati fogság tárgyában megindult általános jellegű reformmozgalom mozzanatait ismertessem, de ki kell mégis emelnem, hogy ujabban mind erősebbé lesz a törekvés abban az irányban, hogy a vizsgálati fogság csak a szökés veszélye esetén rendeltessék el. Heinemann Hugó javaslata, melyet az Union német csoportjának 1903. évi drezdai üléséből nyert megbizás alapján készitett, már csupán szökés veszélye czimén engedi meg a terheltnek vizsgálati fogságba helyezését (v.ö. Bulletin de l’ Union Internationale du droit pénal, XI. kötet 688. l.), az 1904-iki frankfurti határozmányok 26. pontja fentartja ugyan a collusionális vizsgálati fogságot, de jelentékeny korlátozásokkal. (V.ö. Bulletin XI. k. 818. l. — V.ö. még: Rosenberg, Die Reform der Untersuchungshaft, Zeitschrift 26. k. 339-404. l.)
A vizsgálati fogság területkörének általános szükitése természetesen a fiatalkoruak irányában is jótékony hatással leend, mindazonáltal ehelyütt nem a polgári szabadság szempontjaira ügyelő szükités, hanem a nevelés czéljait előmozditó törlés kivánalma nyomul előtérbe. Ujabban a külföldi irodalom mind hangosabban követeli a fiatalkoruaknak a vizsgálati fogság alól való teljes mentességét s annak más, a nevelés czéljaival összhangzó intézményekkel való pótlását. Beérem néhány szemelvénynyel: Lenz Adolf czernowitzi tanár csak szökés veszélye esetén s csak abban az esetben engedné a fiatalkoru büntevőt vizsgálati fogságba helyezni, ha annak családnál vagy javitóintézetben való elhelyezése keresztül-vihetetlen, a kivételkép elrendelt vizsgálati fogság magánzárkában töltendő, hacsak egészségi okok nem indokolják ennek mellőzését, (Zeitschrift, 27. k. 864-865. l. — Ugyanigy: Rothschild, v.ö. Monatschrift für Kriminalpsychologie, IV. évf. 1908. 626. l. és I. jegyz.) Köhne Pál javaslata szerint: fiatalkoru ellen vizsgálati fogság csak akkor rendelhető el, ha sem a gyermekvédelmi törvények alapján, sem magán-jótékonysági intézmény közbenjöttével annak megfelelő őrizetbevétele nem biztositható. (V.ö. Bulletin XIV. k. 483. és 503. l.) Miss Baker az 1906. évi május 22., 23. londoni szaktanácskozmányon a külön intézetek, u. n. remand houses előnyős tulajdonságait emeli ki, s azt vitatja, hogy ha az előleges örizetbe vétel szükséges, a fiatalkoru csak ily intézetbe helyezhető, hol is addig, míg további sorsáról a biróság intézkedik, nevelő elbánásban részesül. (V.ö. Legislation in regard to children, 1906 88. l.) A Société générale des prisons 1907. évi április 17-iki ülésén Albanel és Grimanelli annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy a vizsgálati fogságra csak akkor kerüljön a sor, ha a patronage-szerü őrizetbevétel lehetősége ki van zárva (v.ö. Révue pénitentiaire 31. köt. 576. 592. lap).”
A teljes írás ITT olvasható!
