A Jogtudományi Közlöny első évfolyamának január 8-ai számában (1866) jelent meg Löw Tóbiás Az angol grófsági fogházak reformja című írása. A sorozatban az év heteihez igazodva idézzük egy-egy korabeli börtönügyi írás részletét.
„Fogházjavítás.
I. Az angol grófsági fogházak reformja.
Allgemeine deutsche Strafrechts Zeitung. 1865. folyam, 122. 1. Belmonte, Die Reform der englischen Grafschaftsgefängnisse.
(Lw) Az igazság elvét, összes szellemi s anyagi életünk eme főtámpontját győzelemre juttatni, minden álladalmi s társadalmi intézményeink feladata. A jogélet valamennyi természetszerü s önkényes alakulása erre irányul. Innen korunk élénk és mozgalmas kisérletei a büntetőjog terén, hogy minél inkább megközelitse esz ményét, az igazság megvalósítását, melyet oly sok századon által áltörekvéseknek áldozott fel. A büntetés hatálya a polgárok azon meggyőződése által van feltételezve, hogy a fenyités igazságos viszonylatban áll a bünösséggel. De az igazság elvét, melynek hatályának a fenyitő törvényhozás te rén a legüdvösebb eredményeket tulajdonitjuk, a vak istennő szigora ki nem elégíti, mely nem ismer más czélt mint megtorolni, megboszulni. Ép oly kevéssé lelhetjük fel az igazság elvét azon törekvésben, mely az Istenség terveit, az emberi kedély legtitkosabb valóját véli felkutathatni, isteni igazságot akar gyakorolni s a büntetést az erkölcsi bűnösség nagyságához mérni. De azon elvet sem fogjuk az igazság nevével ékesiteni, mely a büntetéssel a világrendben jelenkező gonoszságot és roszat mondja számüzhetőnek Az igazság végre koránsem szoritkozik oly absolut szabványra, mely az összes emberiség, tehát valamenynyi nép fenyitő-jogi törvényhozását volna felkarolandó.
Az igazság valódi elve, mely valamennyi igénynek megfelel, az állam rendelkezése alá helyezett minden eszközt a polgári társadalom érdekeinek fenntartására fordit s minden cselekményt csak azon viszonylatban fog fel, a mennyiben általa a polgári rend s biztonság közvetve vagy közvetlenül megtámadtatott; ezen támadás nagysága s a tettes bűnössége mértéke szerint szabja ki a fenyitést,— ez utóbbira nézve a beszámítás elvéből indulván ki, mely az államot a bűnös cselekmény megitélésekor vezérli. Ezen elvet nem illetheti azon vád, hogy a szigort tulságos mértékben küszöböli ki a fenyitő-jogi intézményekből, ugy annyira,hogy végre a büntetés egészen kivetköztetik jellemétől. Ellenkezőleg csakis eljárása által használtatik fel legsikeresebben a büntetésben rejlő valamennyi mozzanat, névszerint az elrettentésé, a biztonságé, a javitásé, és alkalmaztatik a fenyités akként, hogy komolysága s belterjü ereje, a mely a bűnöst kikerülhetlenül eléri, a bűntettekre hajlandókat visszatartsa, a polgári társadalmat biztositsa, a sujtott bűnösökben erkölcsi változást idézzen elő.
Az angol fogházi reformok némely-ujabb tanulságos részleteivel akarván olvasóinkat megismertetni, nem lehet szándékunk a büntetőjogi elméletek feszegetésébe bocsátkozni. A mondottakat mégis szükségesnek találtuk előrebocsátani, hogy azon álláspontot megjelöljük, melyet a fogházi kérdésre nézve lapunk elfoglal. Iparkodni fogunk különben mindenkor nemcsak a törvényhozás terén jelenkezö fogházi haladásokat s ujitásokat olvasóinkkal közleni, hanem az ide vágó irodalmat is kellő gyorsasággal ismertetni. Ez uttal a d. Strafzeitung egy közleményét veszszük át.
Az angol grófsági és városi fogházak reformjáról levén egy tanácskozás alkalmával szó, Sir Walter Crofton rövid rajzát adta a winchesteri fogházban életbe léptetett rendszernek, mely, mint előadó megjegyezte,nem a visszatorlás gondolatán, hanem ép és észszerü alapokon nyugszik és teljességgel igazságos és humánus. Crofton előadásában következőleg szól:
Azon számos változások közül, melyek a fogházi fegyelem sikeres alkalmazására mulhatatlanul szükségesek, némelyek kevésbbé azt czélozzák, hogy a fenyités és büntetés sajátlagos része érvényesittessék, mint inkább, hogy befolyása a rab javulására hatályosabban alkalmaztassák. Ezen szempontból mind a sulyos kényszermunka (hard labour), mind az iparos foglalatosság (industrial work) czélszerü fegyelmi eszközöknek bizonyultak; mindkettőnek kiegészítő részének kell lennie a fogházi rendszernek, de üdvös leszen, elkülönítve alkalmazni. A sulyos munka olyak számára alkalmas, kik rövid időig tartóztatvák le a fogházban, hosszabb szabadság büntetés esetében a fenyítés első idejében és büntetés gyanánt a fogházban elkövetett büntettekért. Soha teljesen ki nem maradhat a büntetésből, lassan-lassan azonban az iparos foglalatosságnak kénytelen engedni. A hard labour és industrial work közötti különbség abban áll, hogy amannál a testi megerőltetés, mint a rab által súlyosan érzett baj a végczél. — A rab jobbulásának inkább tevékenységet ohajtó kedvében, semmint érzelmi kifejezésben kell nyilvánulnia, minélfogva a javitási elv azonnal a fogság kezdetekor és ne csak végidejében jusson érvényesülésre. Viszonylag rövid időben meg kell a rabnak arról győződnie, hogy azon rendszer, a mely alatt áll, önmagában rejti a haladást, és hogy idővel nyilik majd alkalom, jó indulatainak cselekményekben kifejezést adni, és hogy önönmagától függ állapotját erkölcsileg és anyagilag jobbitani.
Ezen nézetek alapján járnak el Winchesterben a rabok ellen; megengedik; hogy önmaguk megerőltetésétől függjenek, az utóbbit bizonyos jegyek által jelölvén, melyeknek meghatározott száma megszerzése folytán a ticket of leave (előléptetés) elérhető leszen. Ez a rendszer a legalkalmasabban ott kerül alkalmazásba, a hol hosszabb szabadság-büntetés képezi a szabályt; mert ez esetben több tér van engedve a rendszer fejleményének, a szabadság visszanyerésének reménye a rabot leghatályosabban serkentvén munkálkodó megerőltetésre.
Winchesterben a rabok öt osztályba soroltatnak; fogságuk első hónapjában az első osztályba kerülnek, a második s ha madik hónapban a másodikba, a negyedik hónaptól a hatodikig a harmadikba, a hetediktől a tizenkettedik hónapig a negyedikbe, és azután az ötödikbe. Mindenik osztályban bizonyos mértékü kényszermunka végzendő, a mi minden magasabb osztályban csökken és iparos foglalatossággal pótoltatik; azonkivül egyéb könnyebbitések is helyt nyernek a magas osztályokban. Az egyesek szorgalma naponkint jegyek által jelöltetik, melyek folytán a büntettes csakhamar belátandja, hogy bizonyos tekintetben kezében van sorsa. A mig a megkivántató jegyeket szorgalma által meg nem szerezte, nem léphet magasabb osztályba átal. Ekként a munkálkodás és az ebből folyó kéjelem a büntettesre nézve oly viszonyba lépnek, melynek becsét eléggé nem méltányolhatjuk.”
A teljes írás ITT olvasható!