Egy amerikai kisvárosban csak helyi karácsonyfát szabad árusítani, míg Maine-ben tilos január 14-e után a karácsonyi díszvilágítás. Nálunk a középkorban még törvényekben szabályozták az ünnephez méltó magatartást, ma be kell érnünk illemszabályokkal.
A németek egyszerűen csak nullkodifikátornak nevezik azt a jogászt, akinek „nem elég, hogy gondolatai nincsenek, kell, hogy azokat kifejezni se tudja”. Amikor Németországban azt szabályozták, hogy a Mikulás csokoládéfigurákat egészségügyi szempontból milyen anyaggal lehet bevonni, és hogyan kell kezelni, a szabályozás végén jutott eszébe a kodifikátornak: húsvét táján is rengeteg csokoládéfigurát gyártanak, amelyeket szintén bevonnak papírral meg mázzal. A jogszabály-szerkesztési dilemmát ezért úgy oldotta meg, hogy a rendelet végére biggyesztette: „A jelen rendelet szempontjából a húsvéti nyúl Mikulásnak tekintendő.”
Amikor a húsvéti nyúl Mikulásnak tekindendő
Furcsa karácsonyi jogszabályok terén az Egyesült Államok felülmúlhatatlan. Minnesotában például elzárás jár „idegen” karácsonyfa árusításért. Lake Elmo nevű településen ugyanis 90 napi fogsággal és ezer dolláros büntetéssel sújtják az árusokat, ha nem a város közigazgatási határain belül termesztett karácsonyfának való fenyőket kínálnak a helyi lakosoknak. Az USA északkeleti államában, Maine-ben pedig olyan rendelkezést hoztak, ami büntetéssel fenyegeti azokat, akik január 14-e után is meghagyják a karácsonyi díszvilágítást.
Több hatályos magyar jogszabályban is szerepel a „karácsony” kifejezés. A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény értelmező rendelkezései között a jogalkotó az advent meghatározásánál utal a karácsonyra: „a december 24-ét megelőző negyedik vasárnappal kezdődő, karácsonyig tartó időszak”.
Egyébiránt már Szent István törvényei is védelmezték a vasárnapot. Államalapítónk második törvénykönyvében leszögezte: „ha pap vagy ispán, vagy más keresztyén ember vasárnapon találna munkában valakit, akárki legyen, üzzék el a munkától. És ha ökörrel dolgozott, vegyék el ökrét és adják ételül a vár népének. Ha pedig lóval, vegyék el lovát, melyet a gazdája ökrön váltson meg, ha kedve tartja; és azon ökröt egyék meg, a mint mondtuk. Ha valakit egyéb szerszámokkal találnak, vegyék el szerszámait és ruháit, melyeket bőrén váltson meg, ha akar.”
Régi jogszabályaink arról tanúskodnak, hogy évszázadokkal ezelőtt is nagy volt a sütés-főzés karácsonykor, de legalábbis precízen gondoskodtak a megfelelő mennyiségű nyersanyagról. II. Ulászló az 1514. évi XX. törvénycikkben arról rendelkezett, hogy „minden falu után, a mely tizig menő vagy annál kevesebb jobbágytelket is foglal magában, karácsony ünnepére egy hizott disznót, a hol pedig azok száma tiznél nagyobb, minden tiz telek után hasonlóképen egy-egy hizott disznót kell adniok”.
Az 1504. évi XVIII. törvénycikk szerint pedig Isten elleni véteknek számított, ha egy jobbágy „szent karácsony napján” vadászni és madarászni ment: „minden főpap és báró urnak és többi országlakósoknak jobbágyai és lakói közül igen sokan a szőlők és földek mivelését csaknem abbanhagyván és félretévén, egyedül vadászattal és madarászattal foglalatoskodnak, annyira, hogy nemcsak köz, hanem vasárnapokon és a szentek más ünnepek napjain, sőt szent karácsony napján is vadásznak, a mi által az Isten ellen, mert parancsát meg nem tartják, vétkezni (…) nem irtóznak.”
„A jogalkotónak filozófusként kell gondolkodnia, de parasztként kell beszélnie” – állította Rudolf von Jhering német jogtudós. Ezt az örökérvényű igazságot igyekeznek szem előtt tartani az önkormányzati rendeletek készítői is. Esetenként talán túlzottan is.
A Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2013. (X.1.) önkormányzati rendelete több mint hatvanféle dolgot sorol a közösségellenes magatartások közé. Így bírságra számíthat az a renitens lakó, aki „nyílászárón keresztül folyadékot önt ki, hulladékot, dohánycsikket vagy egyéb tárgyat kidob”. Felelősségre vonják Vértesszőlősön, aki „közterületen szeszesital hatása által kirívó magatartást tanúsít”.
Az ünnep témakörében több érdekes alkotmánybírósági határozat is született. Az alapjogokat védő testület 1993 februárjában például elutasította azt az indítványt, amelyben sérelmezték, hogy húsvéthétfő és karácsony munkaszüneti nap, vagyis az állam a keresztény vallások legnagyobb ünnepein biztosítja azt, hogy ne kelljen munkát végezni. Az indítványozók szerint az állampolgári egyenlőséget sérti, hogy a szabályozás a zsidó vallás legnagyobb ünnepein nem biztosít lehetőséget a munkaszüneti napként való ünneplésre. Az alkotmánybírák úgy érveltek, hogy a vallási ünnepek munkaszüneti nappá nyilvánítása hosszú történeti folyamat eredménye, és jórészt a hagyományok befolyásolják. „Az, hogy az állam munkaszüneti nappá nyilvánítja némelyiket, nem azok vallási tartalmának szól, hanem a társadalom elvárásain és gazdaságossági megfontolásokon nyugszik. Az állampolgárok többsége ezeket a napokat – azok vallási tartalmával való azonosulás nélkül is – családi körben, hagyományokat követve, vagy akár pihenéssel szereti eltölteni.” [10/1993. (II. 27.) AB határozat]
Az Alkotmánybíróság elutasította a fővárosi közterületek használatát szabályozó közgyűlési rendelet elleni indítványt is. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője nehezményezte, hogy a közterületek ünnepekhez kötődő használatának engedélyezése során az elbíráló szerv a saját értékrendje alapján dönt. Az alkotmánybírák nem osztották ezt az álláspontot, mondván, hogy az ünnepekhez kapcsolódó alkalmi árusítások szabályozása széles körű mérlegelést biztosít a jogalkalmazó számára. A határozat, amelynek előadója Bragyova András volt, részletesen foglalkozott az ünnep fogalmával is: „Egy város közösségének élete folyamatosan változik, ünnepeiket és az azokhoz kapcsolódó szokásokat a helyi társadalom hagyományai alakítják. Az ünnepekhez kapcsolódó alkalmi árusítás is alapvetően ilyen tradíció. Az »ünnep« a jogszabályban használt értelemben nem jogi, hanem elsődlegesen társadalmi fogalom: ünnep minden esemény, amelyet a helyi társadalom szokásosan annak tart. Ezek vagy egybeesnek a jogszabályok szerinti munkaszüneti napokkal vagy nem. Az árusítás szükséglete az árusoktól indul ki, akik a helyi viszonyok ismeretében kérnek közterület-használati engedélyt, melyben az ünnepet is meg kell jelölniük.” [775/H/2003. AB határozat]
Az alkotmánybírák olykor még a humorérzéküket is megcsillogtatják. 1993-ban a földtörvény alkotmányosságáról szóló ítéletükbe például becsempészték, hogy az Alkotmánybíróság „a rendelkezést (…) a gazdasági év végével, Szent András napjával semmisítette meg, mivel a szabályozás mezőgazdasági ingatlanokra vonatkozik”. [18/1992. (III. 30.) AB határozat]
