Egy gazdálkodó kultúrtörténeti és genetikai szempontból kiemelkedő jelentőségű és veszélyeztetett, ritka szántóföldi növényfajtákat (fehérvirágú somkóró és svédhere) kívánt uniós mezőgazdasági támogatások
felhasználásával termeszteni.
A C-330/14 Szemerey ügy
E célból támogatás iránti kérelmet nyújtott be a magyar hatóságokhoz, amelyhez azonban elmulasztotta csatolni a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal ritka növényfajtákra vonatkozó és az ilyen kérelmeknél szükségesen bemutatandó igazolását. A mulasztás indoka az volt, hogy ezen igazolás kiadásához szükséges az, hogy a hatóság meggyőződhessen arról, hogy az érintett növények termesztése ténylegesen megkezdődött, viszont a vetésre a belvízhelyzet miatt még nem kerülhetett sor. Mivel az igazolás benyújtására nyitva álló határidő lejártáig a gazdálkodó nem tudta elvetni a magokat, így igazolást sem kaphatott, ami miatt a támogatás iránti kérelmét a magyar hatóságok elutasították.
A gazdálkodó a támogatás elutasításáról szóló határozatot megtámadta a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt, amely azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy az uniós mezőgazdasági támogatások nyújtására vonatkozó szabályokkal összeegyeztethető-e a magyar hatóságok azon gyakorlata, amely szerint az igazolás hiányában minden további körülmény mérlegelése nélkül megtagadják a támogatás kifizetését.
Ítélethirdetés december 17-én.