Bevándorló? Menekült? Migráns? Manapság velük foglalkozik legtöbbet a média, mégse könnyű szociológiai és jogi kategorizálásuk. – Menekültjogi kérdések és válaszok a magyar és a nemzetközi szabályozás tükrében
Bevándorlónak szociológiai megközelítésben azok minősülnek, akik hosszabb-rövidebb időre elhagyják otthonukat és gazdasági/családi vagy egyéb okból külföldre költöznek. Menekültnek azokat a természetes személyeket tekintjük, akik hazájukat elhagyva más állam területén kérnek védelmet, amely felöleli az életfeltételek biztosítását, az alapvető jogok elismerését és a kiutasítás, illetve a visszaküldés elleni garanciát. Az ilyen típusú menedéknyújtás jelenti a területi menedékjogot, amikor egy állam a saját területén biztosít menedéket üldözött külföldi személyeknek.
Menekültek a történelem során szinte mindig léteztek, a jelenség azonban a XX-XXI. század eseményei (háborúk, forradalmak, természeti katasztrófák, szegénység stb.) hatására vált tömegessé, és az elmúlt hónapok történései pedig különös aktualitást adnak a jelenség vizsgálatának.
Elsődlegesen az érintett állam joga meghatározni, hogy kit és milyen feltételekkel minősít menekültnek, azonban a menekültkérdés szabályozásában a nemzetközi jogalkotás is erőteljesen részt vesz, mintegy korlátozva ezáltal az államok döntési szabadságát: a menekült fogalmát nemzetközi szerződések is meghatározzák.
Magyarországon az Alaptörvény XIV. cikk (3) bekezdés szól erről: „Magyarország – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott.”
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1948-ban mint az ENSZ Közgyűlésének deklarációja, a második világháború utáni emberi jogi rendszer egyik első elemeként már érintette a menedékjogot – a Nyilatkozatnak ugyanakkor jogi kötelező ereje nincs (mivel a Közgyűlés határozata), azonban politikai jelentősége annál nagyobb.
A menekültekre vonatkozó nemzetközi szabályozás meghatározó dokumentuma az 1951. évi genfi egyezmény, illetve az ezt módosító 1967. évi jegyzőkönyv. ( Az egyezmény a magyar jog része is.)
Az egyezmény alapján: „menekült az, aki faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni”.
Ez a fogalom-meghatározás kizárja az úgynevezett gazdasági menekülteket az egyezmény alkalmazása alól, pedig ez a kategória se lebecsülendő. A menekült státuszt a fogadó államnak el kell ismernie, illetékes hatóságai ellenőrzik az állított tényeket.
Az egyezmény tartalmazza a kiutasítás vagy visszaküldés tilalmát, miszerint minden szerződő állam vállalja, hogy nem utasítja ki vagy küldi vissza a menekültet azon ország területének határára, ahol élete vagy szabadsága faji, vallási okokból, nemzeti hovatartozása miatt, vagy abból az okból, hogy bizonyos társadalmi csoporthoz tartozik, vagy bizonyos politikai véleményt vall, veszélyeztetve van.
A menekülteket mozgásszabadság illeti meg, a befogadó állam ezért személyi és úti okmányokat állít ki számukra, egyebekben alapvetően olyan elbánásban kell részesíteniük a menekülteket, mint általában más külföldieket, különösen a tulajdon, az igazságszolgáltatási jogok, az alapfokú oktatás, valamint a munkaügy és a társadalombiztosítás terén.
A menekülteknek kötelezettségei is vannak: minden menekült köteles alávetni magát a befogadó ország törvényeinek és szabályainak, valamint a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedéseknek.
Az egyezmény részes államai nem utasíthatják ki a területükön jogszerűen tartózkodó menekülteket, kivéve állambiztonsági vagy közrendi okok alapján, az ilyen menekült kiutasítása pedig csak megfelelő jogi eljárás során hozott határozat alapján történhet.
Az egyezmény kizárja rendelkezéseinek alkalmazását olyan személy tekintetében, aki béke elleni, háborús-, vagy emberiség elleni (az ilyen jellegű bűncselekményekről rendelkező nemzetközi dokumentumokban meghatározott) bűncselekményt követett el; aki a menedéket nyújtó országon kívül, az országba menekültként történő befogadását megelőzően súlyos, nem politikai bűncselekményt követett el; illetve aki az ENSZ céljaiba és elveibe ütköző cselekményekben bűnös.
Az egyezmény nem alkalmazható olyan személy esetén, aki önkéntesen ismét igénybe vette állampolgársága szerinti ország védelmét, vagy elvesztett állampolgárságát önkéntesen visszaszerezte, illetve új állampolgárságot szerzett és élvezi az új állampolgársága szerinti ország védelmét, vagy pedig önkéntesen visszatelepül abba az országba, amelyet elhagyott, vagy amelyen kívül tartózkodott az üldözéstől való félelmében, vagy aki már nem utasíthatja el állampolgársága szerinti országa védelmének igénybevételét, mivel megszűntek azok a körülmények, amelyek alapján őt menekültként elismerték.
