A MEDOSZ szerint az elővásárlási sorrend hátrányos a munkavállalóknak.
A Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (MEDOSZ) is az Alkotmánybírósághoz fordult, kezdeményezve a termőföldről szóló jogszabályok módosítása, valamint a nemzeti földalapról szóló törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát.
A munkavállalói szervezet – többek között – azt vélelmezi, hogy a kötelezően alkalmazandóként rendelt elővásárlási sorrend az alkotmány diszkriminációt tiltó paragrafusával ütközik azáltal, hogy alkotmányos indokok nélkül különbséget tesz a vállalkozási, tulajdoni és gazdálkodási formák között.
A már működő mezőgazdasági gazdálkodó szervezetek hátrányos megkülönböztetése gyakorlatilag az ott foglalkoztatott munkavállalók hátrányos megkülönböztetését is előidézi, a rangsorban előnyösebb helyre soroltakhoz képest – fogalmaz a MEDOSZ közleménye. A MEDOSZ úgy látja, hogy a jogszabályok – fokozva az ágazat foglalkoztatási válságát – jelentős számú agrármunkahely fennmaradását teszik bizonytalanná.