Január 30-án volt Finkey Ferenc egyetemi tanár, akadémikus, bíró, koronaügyész, felsőházi tag és jogtudós születésének 145. évfordulója. A börtönügyi szakemberre emlékezünk.
Az évforduló alkalmából Finkey 1933-ban megjelent, Büntetéstani problémák című írásának digitalizált, internetes megjelentetésével tisztelgünk a börtönügyért is sokat fáradozó jogtudós munkássága előtt. Az, hogy a könyv fogvatartottak bevonásával, a munkájuk révén vált elérhetővé, egyben az általa kijelölt szakmai célkitűzések megvalósítását is jelenti.
A Büntetéstani problémák című művet Mezey Barna, az ELTE Jogtörténeti Értekezések 20. számában, A magyar börtönügy kutatásának alapjai című kiadványban részletesen elemzi és egyben méltatja is, melyből részletet az alábbiakban közlünk:
„Művében Finkey megrajzolta a büntetés-végrehajtási jog terrénumának határait, s ezzel megelőlegezte a meghatározást is. A börtönügyi tudomány kereteit kitágította (363), felfogása szerint (s ezért alkalmazza szívesebben a büntetés-végrehajtási jog kifejezést) ez a régi-új jogág magában foglalja általában a büntetési eszközökkel, a büntetőpolitikával, a szabadságvesztéssel kapcsolatban álló intézmények, de a szűk értelemben vett szabadságfosztó büntetési és intézkedési nemeken túl a további büntetési fajták, a halálbüntetés, a pénzbüntetés, az erkölcsi büntetések, a javító iskolák szabályozására vonatkozó joganyagot is. A munka nem csak azért fontos, mert a magyar büntetés-végrehajtási jog meghatározó színtézise, vagy mert a magyar börtönügy tudományának hosszú ideig utolsó nagy műve, hanem mert egyben lezárása annak a nagy rendszertani vitának, mely a börtönügyi tudomány mibenlétéről és tudományági elhelyezéséről folyt a századfordulón. A magyar börtönügyi szakirodalomban Finkey munkássága nyomán általánossá vált az a felfogás, mely szerint „a börtönügyi tudomány jogtudomány, éspedig a büntetőjog-tudomány önállóvá fejlődött külön ága, amelynek saját vizsgálódási területe tárgya és feladata van. (364)
A mű valódi összefoglalás: rövid tematikus summázatát adja a modern büntetés-végrehajtás fejlődési szakaszainak és számba veszi a legnagyobb eredményeket. A büntetés-végrehajtás vezérelvei fejezetcím alatt elvégzi az elméleti alapozást, a XX. század harmincas éveinek legkorszerűbb teóriái mentén, majd sorra veszi az egyes büntetési nemeket, feldolgozza a történeti fejlődés nyomán kialakult helyzetet, és összefoglalja a kor követelményeinek megfelelő elvárásokat. Különösen izgalmas az addig nagyjából feldolgozatlan, s az európai büntető tudományban is viszonylag új keletű téma, a rabjogok kérdéskörének kifejtése. A letartóztatottak illetve elítéltek jogállásának elemzéséből kiindulva közelíti meg az elítélti jogokat.”
