A szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogszabályok kizárólagos jogokat biztosítanak a jogosultaknak az oltalom tárgyának hasznosítására. Ezek a rendelkezések implicit módon magukban hordozzák, hogy a kizárólagos jogok hasznosításával elérhető gazdasági előny a jogosultakat illeti. A jelen írás célja, hogy röviden bemutassa és elemezze a jogosultak vagyoni igényeinek elbírálása körében a legutóbbi bírói gyakorlatban figyelembe vett szempontokat.
Bitorlás (azaz a szellemitulajdon-jogok engedély nélküli hasznosítása) esetén kulcsfontosságú annak biztosítása, hogy a bitorlással elért gazdagodás a bitorlótól elvonható és a jogosult javára átadható legyen, továbbá, hogy a jogosult oldalán felmerült károk megtérüljenek. Teoretikusan ezt azt jelenti, hogy a jogosult és a bitorló is abba a helyzetbe kerül, mint amelyben akkor volnának, ha a bitorlás nem valósul meg.
Ebben a vonatkozásban az Európai Unió Jogérvényesítési Irányelve előírja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságok a sértett fél kérelme alapján elrendeljék, hogy a jogsértő, aki tudta, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy bitorlást valósít meg, a jogosult számára a jogsértés folytán elszenvedett tényleges kárnak megfelelő kártérítést fizessen.
A magyar védjegytörvény rendelkezései szerint bitorlás esetén a védjegyjogosult – az eset körülményeihez képest – követelheti a bitorlással elért gazdagodás visszatérítését. A védjegyjogosult a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítést is követelhet. Más szellemitulajdon-jogok vonatkozásában a külön jogszabályok lényegében azonos rendelkezéseket tartalmaznak.
Ezek alapján tehát a jogosultak követelhetnek (1) kártérítést, valamint (2) a bitorlással elért gazdagodás visszatérítését.
Kevés bírói döntés érhető el a kártérítési és gazdagodás-visszatérítési igények tekintetében, hiszen a legtöbb felperes erősebben érdekelt a bitorlási helyzet megszüntetésében, mint kára megtérülésében. Mindezeken túlmenően számos olyan esetben, ahol a jogosult vagyoni igényt előterjeszt, az ügy peren kívüli egyezséggel zárul.
Kártérítés
Jogszabályi háttér
Új Polgári Törvénykönyv lépett hatályba 2014. március 15-én, amely kisebb változásokat vezetett be a polgári jogi felelősségre vonatkozó rendelkezések körében.
A Polgári Törvénykönyv akként rendelkezik, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.
A károkozó a károsult fél teljes kárát köteles megtéríteni. Ezzel a szabállyal összhangban, a kártérítés körében a károkozó köteles megtéríteni (a) a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést, (b) az elmaradt vagyoni előnyt és (c) a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeket. A kártérítést csökkenteni kell a károsultnak a károkozásból származó vagyoni előnyével, kivéve, ha ez az eset körülményeire tekintettel nem indokolt.
Amennyiben a kár mértéke nem állapítható meg, a károkozásért felelős személy olyan összegű kártérítés megfizetésére köteles, amely a károsult kárának a kiegyenlítésére alkalmas (általános kártérítés).
Bizonyítás
A szellemitulajdon-jogok bitorlásával kapcsolatos kártérítési igények esetében a jogosultat terheli a jogellenes magatartás, a bekövetkezett kár, továbbá a jogellenes magatartás és a kár bekövetkezése közötti okozati összefüggés bizonyítása.
Az említettek szerint a bitorló mentesül a kártérítési felelősség alól, amennyiben magatartása nem volt felróható. E vonatkozásban azonban a bizonyítás a bitorlót terheli. Meg kell jegyezni, hogy a vagyoni igényt érvényesítő jogosultak igényüket leggyakrabban gazdagodás visszatérítése címen terjesztik elő annak érdekében, hogy ne kelljen kockáztatniuk a bitorló felróhatóság hiányára vonatkozó bizonyításának esetleges sikerességét. A gazdagodás visszatérítése körében ugyanis nem szükséges a bitorló felróhatósága a marasztaló ítélet meghozatalához.
Szellemitulajdonjog-bitorlási ügyekben, ha a bíróság megállapítja a bitorlást, e körülmény megalapozza a károkozó magatartás jogellenességét. Erre tekintettel, a bitorló kártérítési felelősségének megállapításához a felperesnek a kár bekövetkezését, valamint a kár és a bitorlás közötti okozati összefüggést kell bizonyítania, azaz, hogy a kár a bitorló magatartás következménye.
Mindezeket tekintetbe véve a szellemitulajdon-jogok jogosultjai nehézségekkel szembesülhetnek, hiszen szükséges lehet a bitorlással érintett árukra vonatkozó bizalmas információk feltárása a kár pontos összegének meghatározásához. Megalapozott számításokhoz szükséges lehet továbbá számos, a bitorló üzleti tevékenységére vonatkozó információ beszerzése is. Szintén nehézséget okozhat a bitorló illetve a nem bitorló versenytársak tevékenysége hatásának elhatárolása, amely azonban kulcsfontosságú lehet annak meghatározása körében, hogy a jogosult eladási mutatói miként alakultak volna egy olyan, modellezett körülmények közötti fiktív piaci helyzet esetén, amely a bitorlás hiányában fennállt volna.
Általánosságban elmondható, hogy a bíróságok a bitorlás eredményként bekövetkezett kár összegének meghatározását olyan szakkérdésnek tekintik, amelyre tekintettel szakértői bizonyítás szükséges, így igazságügyi könyvszakértő kirendelése viszonylag gyakori. Tekintetbe kell venni, hogy a szakértői bizonyítás költségét a bizonyítást indítványozó félnek, azaz az esetek legnagyobb többségében a jogosultnak kell előlegeznie. Az „ALUXA” ügyben a bíróság azért utasította el a felperes keresetét, mert a jogosult nem előlegezte a szakértői bizonyítás költségét.
A szakértő kirendelése kapcsán meg kell jegyezni, hogy első lépésként a jogosultnak követelnie kell egy meghatározott összeget (kárállítás), bemutatva, hogy milyen számítás eredményeképpen határozta meg a követelt összeget. A szakértő kirendelésére csupán az ésszerű számításon alapuló kárállítást követően van lehetőség, a szakértő feladata pedig annak megválaszolása, hogy a számítás helyes és elfogadható-e.
Egy folyamatban lévő eljárásban az elsőfokú bíróság számos tényezőt megállapított, amely figyelembe vehető a kár összegének kiszámítása körében. Amennyiben a károsult a vagyonában beállott értékcsökkenés vagy/és elmaradt vagyoni előny tekintetében kártérítési igényt terjeszt elő, bizonyítania kell különösen azt az eladási volument, amelyet a bitorlás közvetlen eredményeképpen nem realizálhatott. E körben a jogosultnak igazolnia kell bitorlás kezdete idején fennálló a gyártási kapacitását, eladási mutatóit és fennálló szállítási szerződéseit, továbbá az értékesítést előmozdító intézkedéseit, különösképpen a hirdetési- és marketingtevékenység mértékét. Ezen adatok alapján kerül a jogosult abba a helyzetbe, hogy megbecsülje azt az árbevételt, amelyet a bitorlás időszakában elérhetett volna, valamint megtegye a szükséges bizonyítási indítványait. Ezt követően a jogosultnak bizonyítania kell azt is, hogy az elvárt és bizonyított bevétel a bitorlás közvetlen eredményeképpen nem volt realizálható.
Számítás
A fentiekben említettek szerint a vagyoni igényt előterjesztő jogosultak igényüket leggyakrabban gazdagodás visszatérítése címen terjesztik elő annak érdekében, hogy a vagyoni igények érvényesítésének sikerét ne veszélyeztesse a bitorló felróhatóság hiányára vonatkozó bizonyításának esetleges eredményessége. Éppen ezért, a kártérítési igények tekintetében a bírói gyakorlat sporadikus és nem egységes, továbbá a legtöbb hivatkozott ügy évekkel ezelőtt lezárult.
A ’BUDAPEST SZALÁMI’ jellegbitorlási ügyben a bíróság szakértői vélemény alapján megállapította a jogosult és a bitorló eladási mutatóit, majd megállapította, hogy a bitorlói eladásainak csupán egy része volt a bitorlás és a fogyasztók oldalán fennálló tényleges összetévesztés következménye. Ebben a vonatkozásban a bíróság úgy ítélte meg, hogy objektíve nem lehetséges annak bizonyítása, hogy a bitorló forgalmának pontosan hány százalékában vásárolták meg a fogyasztók a bitorló terméket azért, mert azt összetévesztették az eredeti termékkel. Éppen ezért a bíróság mérlegelési jogkörben azt állapította meg, hogy a bitorló forgalmának 10%-át eredményezte közvetlenül a bitorlás, így a bíróság a bitorló által értékesített termékmennyiség 10%-át megszorozta azzal a haszonnal, amelyet a jogosult realizál az általa értékesített eredeti termékek forgalmazása után.
Általános kártérítés
A fentebb kifejtettek szerint abban az esetben, ha a kár összege pontosan nem meghatározható, a bitorló egyösszegű általános kártérítés megfizetésére kötelezhető. Tekintettel arra, hogy e vonatkozásban a jogszabályi rendelkezések nem túlzottan részletesek, a rendelkezésre álló bírói gyakorlat nagyobb jelentőségű. A kapcsolódó
PK állásfoglalás szerint általános kártérítés akkor ítélhető meg, amennyiben a bíróság valamennyi rendelkezésre álló bizonyítást lefolytatta, azonban az nem vezetett eredményre. A bizonyítás tekintetében fennálló nehézségek csak abban az esetben vehetők figyelembe, ha azok a kártérítés összege vonatkozásában jelentkeznek. Éppen ezért, az általános kártérítés akkor jöhet számításba, ha a jogosult bizonyította, hogy őt kár érte, annak pontos összegét azonban nem tudta igazolni.
A „HUBI LIKŐR” védjegybitorlási ügyben a jogosult az elmaradt haszon körében előterjesztett kártérítési igényét a bitorló forgalmazott mennyiségére (9.146,5 liter) és a jogosult profitjára (215,- Ft literenként) alapította, így 1.967.000,- Ft összegű kártérítést követelt. A bíróság azonban úgy találta, hogy a ténylegesen elmaradt haszon, illetve az arány, amelyben a fogyasztók bitorlás hiányában az eredeti terméket választották volna, nem állapítható meg a két termék közötti minőségi különbségekre és a fogyasztók körének eltérésére tekintettel. Így a bíróság 1.000.000,- Ft egyösszegű általános kártérítés megfizetésére kötelezte a bitorlót.
A „BMW” védjegybitorlási ügyben, amelynek tényállása szerint a bitorló „BMW” illetve „MINI” ábrás megjelölésekkel ellátott kulcstartókat forgalmazott, az egyedüli elérhető üzleti információ az volt, hogy a bitorló egy három hónapos időszak alatt 918,- euró nettó árbevételt ért el a bitorló termékek forgalmazásával. A bíróság úgy találta, hogy a jogosult elmaradt hasznának pontos összege nem határozható meg, így általános kártérítést ítélt meg az ismert nettó árbevétel (918,- euró három hónapra, azaz havi 306,- euró) és a bitorlással érintett időszak (14 hónap) szorzatával kialakított összegben, így összesen 4.248,- euró összegű (14 hónap x 306,- euró) általános kártérítés megfizetésére kötelezte a bitorlót. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy e kalkulációs módszertan, amely szerint a bíróság az elért nettó árbevétel 100%-át ítélte meg általános kártérítésként, a jövőben aligha szolgálhat majd a vagyoni igények számítási alapjául.
Gazdagodás visszatérítése
Jogszabályi háttér
A szellemitulajdon-jogok jogosultjai, az eset körülményeihez képest követelhetik a bitorlással elért gazdagodás visszatérítését. Tekintettel arra, hogy e vonatkozásban ennél konkrétabb rendelkezést a vonatkozó jogszabályok nem tartalmaznak, a gazdagodás visszatérítésével kapcsolatos általános szabályok a kevés elérhető eseti bírósági döntésből vonhatók le.
Általánosságban elmondható, hogy a bírói gyakorlat két különböző módszert használ a visszatérítendő gazdagodás összegének meghatározásához: (a) a tényleges gazdagodás összege a bevételek és az ésszerű közvetlen költségek alapján számítva vagy (b) fiktív licencdíj számítása jogszerű szerződéses helyzetet modellező licencia-analógia alapján.
Bizonyítás
A bitorlással elért gazdagodás visszatérítése iránti igény körében a jogosultnak mindössze azt kell bizonyítania, hogy a bitorló gazdagodást ért el a bitorlással. Ebben a vonatkozásban az ismert bírói gyakorlat azt mutatja, hogy e körben a bizonyítás egyszerűbb és nagyobb valószínűséggel sikeres, mint kártérítési igény esetében. Emellett, a gazdagodás visszatérítése objektív szankció, így a bitorló még felróhatóságának hiányában sem mentesül a felelősség alól.
Két ismert ügyben a bíróság kellő bizonyítás hiányában utasította el a gazdagodás visszatérítése iránti igényt. Ezek a „PESTVIDÉK” és a „zero gravity” ügyek. E két esetben azonban a jogosultak pusztán előadták a gazdagodás visszatérítése iránti igényük összegszerűségét, azonban semmilyen bizonyítási indítványt nem tettek ennek alátámasztására.
Számítás
Bevétel-költség elv
Ennek a számítási elvnek az alkalmazása esetén a kalkuláció alapja a bitorló termékek forgalmazásával elért nettó árbevétel. Korábban számos jogosult a bitorlással elért nettó árbevétel teljes összegét követelte visszatéríteni, ugyanakkor a bíróságok egyértelműen rámutattak, hogy csupán az árbevétel egy része tekinthető gazdagodásnak, az ésszerű közvetlen költségeket le kell vonni. Így a visszatérítendő gazdagodás összege a nettó árbevételnek és a bitorlással közvetlen kapcsolatban álló ésszerű költségeknek (azoknak a költségeknek, amelyek a bitorlás hiányában a bitorló oldalán egyáltalán nem merültek volna fel) különbsége.
Ezt a számítás módszert alkalmazta a bíróság a „DENIM” védjegybitorlási ügyben, amelyben a bíróság a bitorló termékek beszerzési és eladási ára közötti különbözetet tekintette a védjegybitorlással elért gazdagodásnak és így a bitorlót 3.547.784,- Ft összeg megfizetésére kötelezte.
Ez a metódus képezte a számítás alapját több szabadalombitorlási perben is. Az „ENROVET” szabadalombitorlási ügyben, amelynek tényállása szerint az alperes szárnyasok ivóvizéhez keverhető antibakteriális premixeket forgalmazott, a bíróság 174.884.347,- Ft összeget ítélt meg gazdagodás visszatérítése címén, míg a hasonló „QUINOVET” szabadalombitorlási eljárásban 31.330.000,- Ft összeg megfizetésére kötelezte a bitorlót.
Egy másik szabadalombitorlási ügyben, ahol az alperes oldalkaszákat forgalmazott, a visszatérítendő gazdagodás összegét hasonló számítási módszer alkalmazásával a bíróság 18.691.834,- Ft-ban állapította meg.
Licencia-analógia
E módszer alapvetése szerint a bitorló által elért – és így a jogosult javára visszatérítendő – gazdagodás minimuma az a licencdíj, amelyet a bitorlónak a szellemitulajdon-jog hasznosítása tárgyában megkötendő licenciaszerződés alapján fizetnie kellett volna. Így tehát a visszatérítendő gazdagodás összegének kiszámítása során egy jogszerű szerződéses helyzetet kell modellezni, és azt meghatározni, hogy mekkora összegű licencdíjat kellett volna megfizetnie a bitorlónak a jogosult részére a szellemitulajdon-jog hasznosításának ellenértékeként, az iparági standardokat is figyelembe véve.
A licencdíj összege jellemzően a szellemitulajdon-joggal fedett termék forgalmához igazodik, amelyet általában az érintett áru forgalmazásával elért a nettó árbevétel (licencdíjalap) százalékértékeként határoznak meg (licencdíjkulcs).
Számos védjegybitorlási ügyben a bíróság e módszer szerint határozta meg a visszatérítendő gazdagodás összegét, ilyen szabadalombitorlási ügy azonban jelenleg még nem ismeretes.
A „HENNESSY” védjegybitorlási ügyben, amelynek tényállása szerint az alperes „Hennessy Club” néven
szórakozóhelyet üzemeltetett, a bíróság a nettó árbevétel 15%-át ítélte meg visszatérítendő gazdagodásként, így a bitorlót 2.673.137,- Ft megfizetésére kötelezte.
A „NEVIKÉN” védjegybitorlási ügyben, ahol a bitorló gyomirtószereket forgalmazott, a visszatérítendő gazdagodás összegét a bíróság 22.194.630,- Ft-ban állapította meg, amely a bitorlással elért nettó árbevétel 3%-a. A másodfokú ítélet az elsőfokú döntést megváltoztatva a licencdíjkulcsot 1%-ra csökkentette és így az alperest 7.398.210,- Ft megfizetésére kötelezte.
Egy másik ügyben, ahol az alperes a védjegyjogosult – többek között fagylaltok tekintetében oltalom alatt álló – védjegyével azonos megjelölés alatt fagylaltozókat üzemeltetett, a bíróság a nettó árbevétel 3%-át ítélte meg a gazdagodás visszatérítése körében.
A „VADÁSZ” ügyben, amelynek tényállása szerint a bitorló alperes édességeket forgalmazott, a bíróság a nettó árbevétel 10%-ában állapította meg a visszatérítendő gazdagodás mértékét és így 635.640,- Ft megfizetésére kötelezte az alperest.
Következtetések
Továbbra is rendkívül kevés a szellemitulajdonjog-érvényesítési ügyekben előterjesztett vagyoni igényekkel kapcsolatos elérhető bírósági döntés, így az ismert gyakorlatból nem tanácsos általánosan irányadó szabályokat levonni. Mindazonáltal, az kijelenthető, hogy a jogosultak általában inkább gazdagodás visszatérítése címén terjesztik elő vagyoni igényeiket és kisebb hányadban kártérítési igényként. E tendencia oka lehet az igény elbírálásának körében alkalmazandó jogszabályi rendelkezések közötti eltérés, hiszen a kártérítési igények körében a bitorló mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Erre azonban a gazdagodás visszatérítése körében nincs lehetősége, tekintettel e szankció objektív (felróhatóságtól független) jellegére.
Másrészről az is elmondható, hogy a jogosultak nehézségekkel szembesülhetnek a vagyoni igényeik alátámasztása körében, hiszen a bizonyítás a jogosultakat terheli (a) kártérítés igény esetében a kár bekövetkezése, a kár összegszerűsége és a kettő közötti okozati összefüggés tekintetében és (b) gazdagodás visszatérítése iránti igény tekintetében a bitorló oldalán a bitorlással elért gazdagodás és a gazdagodás összegszerűsége tekintetében.
A fenti bizonyítási kötelezettség teljesítése érdekében szükséges lehet, hogy a jogosultak bizalmas üzleti információkat tárjanak fel, továbbá iratokat szerezzenek be a bitorló gazdálkodására vonatkozóan, ez pedig nehézzé és hosszadalmassá teszi a bizonyítási eljárást.
