Egy ártatlannak tetsző glosszával indult Németh Ferenc kálváriája. A Reform magazin újságírója 1990 végén nyilvánosságra hozta egy 1986-os líbiai–magyar hadikereskedelmi tárgyalás dokumentumait. Nem kis meglepetésére államtitoksértés vádjával bíróság elé állították.
Németh Ferenc, a Reform magazin olvasószerkesztője ellen azért indítottak büntetőeljárást, mert egy névtelen postai küldemény alapján 1990. december 14-én megjelent glosszájában olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek Antall-kormány három miniszterének jogi álláspontja szerint kimerítették a gondatlanságból elkövetett államtitoksértés vétségét. A dokumentumot az ismeretlen feladótól rövid megjegyzéssel („Így selejteznek a Külker Minisztériumban”), mint egyszerű postai küldeményt kapta meg az újságíró.
„A magyar fél a következő szállítási ütemezést vállalja: közép- és rövidhullámú műsorszóró adók zavarására alkalmas, nagy teljesítményű felderítő és zavarószázad 1987. július 31-ig; a légierők, repülőgépek felderítésére, kommunikációs zavarására alkalmas század 1987. december 31-ig; rövidhullámú felderítő, iránymérő és technikai analizáló, valamint a légierő híradását felderítő század, továbbá a teljes hadászati zászlóalj automatizációját értékelő és irányító harcálláspont 1988. július 31-ig; a III. harcászati zászlóalj szállítása 1989. július 31-ig” – írta Németh Ferenc a Magyarországról Líbiának szánt katonai eszközök szállításáról.
Az iratcsomagból kiderült, hogy a hadikereskedelmi egyezmény 22. cikkelye szerint a líbiaiak kérték a dokumentum államtitokká minősítését, amibe a magyarok készségesen beleegyeztek: a Külkereskedelmi Minisztérium és a Magyar Néphadsereg 2. Csoportfőnöksége – az akkori katonai hírszerzés – elrendelte az iratok „duplanullásítását”. A szerződés mellesleg nem jött létre, mert a líbiaiak egy centet sem fizettek, míg a magyar fél selejtet szállított Moammer Kadhafi hadseregének. Ezzel együtt az iratok publikálásának hihetetlen politikai jelentősége volt, hiszen először bizonyították feketén-fehéren, hogy a Kádár-rendszer aktívan segítette a terrorizmust támogató Kadhafi-rezsimet.
Némethet a cikk megjelenése után két hónappal, 1991. februárjában keresték fel a nyomozók, akik mindenekelőtt az iránt érdeklődtek, miként jutott a több tízmillió dolláros üzletről szóló dokumentum birtokába. Mivel az újságíró erről nem tudott semmi közelebbit mondani, ellene indult eljárás gondatlanságból elkövetett államtitoksértés alapos gyanúja miatt. Ekkor még azzal nyugtatgatták, hogy legfeljebb ügyészi megrovást fog kapni.
Az Antall-kormány három miniszterének együttes feljelentése után az újságíróval szemben az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztálya kezdett nyomozást. Németh utóbb így emlékezett a Gyorskocsi utcában történtekre: „Nagyon kedvesek voltak, kávéval kínáltak, aztán az egyik ottani illető megkérdezte, hogy ismerem-e ezt a patinás épületet. Azt mondtam, hogy valamennyire ismerem, de nem emlékszem rá. Miért – kérdezte a rendőr, mire elmondtam, hogy annak idején autóval jöttem, de nem láttam ki az ablakon, ugyanis az autó egy rabomobil volt. Akkor az állam megdöntésére irányuló szervezkedéssel vádoltak. A Perbíró-ügyben ítéltek el 1956-os tevékenységem miatt. Két évet kaptam, amit le is töltöttem. Tavaly kaptam meg a semmisségi igazolványt, és az 1956-os emlékérmet.”
A líbiai titokperben – zárt tárgyalások után – 1992. április 17-én hirdetett ítéletet a Fővárosi Bíróság. Ebben megállapította, hogy a vádlott cselekménye sem a dokumentum közzététele idején, sem elbírálásakor nem volt veszélyes a társadalomra, nem minősül jogellenesnek, és ezért bűncselekményről sem lehet beszélni. Az ügyben bíráskodó Strausz János osztotta az újságíró védőjének, Orosz Balázs ügyvédnek azt az álláspontját, hogy védence helyett jóval inkább azokat kellene felelősségre vonni, akik ezt a szerződést megkötötték Líbiával. Strausz az ítéletet indokolva kifejtette, hogy Líbia terroristaközpont, ahol a terrorizmust állami szintre emelték. A vádlott pedig nem terjeszkedett túl a sajtószabadság korlátain, sőt a szerződés nyilvánosságra hozatalával feltárta az előző politikai kurzus azon tevékenységét, amivel a terrorszervezeteket támogatta. A Btk. szerint – a vádirattal szemben – éppen a terrorizmus támogatása minősül bűnös cselekménynek. Mindezekre tekintettel a bíróság bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottat, és egyben úgy rendelkezett, hogy a felmerült perköltséget az államnak kell viselnie.
Ez a jogtörténeti érdekességű per, amely a World Trade Center elleni terrortámadás előtt egy évtizeddel zajlott le, különös megvilágításba helyezte az ügy szereplőit. Nemcsak a három minisztert, akik az első szabad választások után néhány hónappal egy 1986-os líbiai–magyar fegyverüzlet részleteit nyilvánosságra hozó újságíró ellen együttes feljelentéssel éltek, hanem az ügyészséget is, amely gondatlanságból elkövetett államtitoksértés vétségének alapos gyanúja miatt vádat emelt, majd a tárgyaláson mégsem képviseltette magát. A hiányzás okáról Varga Zoltánné, a fővárosi főügyész akkori helyettese elmondta, hogy mivel a tárgyalást a vétségi eljárás szabályai szerint folytatták le, az ügyész jelenléte nem volt kötelező.
A főügyésznek az elsőfokú ítélet kihirdetését követő három napon belül kellett nyilatkoznia arról, hogy benyújtanak-e fellebbezést. A határidő előtt Bócz Endre, a Fővárosi Főügyészség akkori vezetője közölte: „A Németh Ferenc újságíró ellen indított büntetőperben április 17-én a Fővárosi Bíróságon meghozott felmentő ítélet ellen a vádat képviselő Fővárosi Főügyészség mindenképpen fellebbezést fog benyújtani, és kérni fogják, hogy a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság állapítsa meg az újságíró bűnösségét gondatlanul elkövetett államtitoksértés vétségében, illetve vele szemben szabjanak ki büntetést.” A fellebbezés indokaként hozzáfűzte: „Itt elvi kérdésről van szó.” Az ügyészség abból indult ki: miután a Magyar Köztársaság jogutódja a Magyar Népköztársaságnak, a köztársaságra is kötelező érvényűek a népköztársaság által kötött államközi szerződések.
A Legfelsőbb Bíróság nem akceptálta az ügyészség álláspontját, 1992. novemberében ugyanis helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Németh Ferenc a Markó utcából távozóban így kommentálta immáron jogerős felmentését: „A per tétje a magyarországi sajtószabadság és jogállamiság volt, hiszen anakronizmus bárkit az előző rendszer tisztázatlan ügyeinek megírásáért vádolni.”
