A Diploma után című cikkünkben azt a kérdést igyekeztük körbejárni, hogy a friss jogi diplomások milyen eséllyel tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Most azt vizsgáljuk meg, kik a legkelendőbb jogászok, és milyen képzéssel lehetne számukat továbbnövelni.
Kocsis Miklós, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa szerint napjainkban a munkaerőpiacon mintegy ötvenötezer jogász tevékenykedik, és ebből 34 ezren állami funkcióhoz kapcsolódó munkakörben dolgoznak. Az állami szféra évente ezer-ezerötszáz jogászt képes alkalmazni, a fennmaradók pedig el tudnak helyezkedni egyéb jogi területeken. Igaz, a klasszikus jogászi pályákra – bíró, ügyész, közjegyző – a túljelentkezés még mindig többszörös, akár több tízszeres is lehet, de akik itt nem találnak munkát, azok ügyvédként vagy a versenyszférában el tudnak helyezkedni. A jogászi hivatás működési logikájának megfelelően a pályaelhagyók száma csekély (2-3 százalék), ahhoz képest, hogy a diplomások 15 százaléka nem olyan munkaterületen helyezkedik, mint amire képesítése feljogosítja.
Kondorosi Ferenc egyetemi tanár sajnálatosnak nevezte, hogy a rendszerváltozást követően nem készült olyan átfogó kutatás vagy felmérés, amely a jogászi társadalom átalakulását, az egyes jogi pályák átértékelődését felmérte volna. A klasszikus jogi pályák helyett más hivatást választók arányának, illetve ezeknek a hivatásoknak az ismerete viszont mindenképpen hatást gyakorol a képzésre. A jelenlegi képzési formában a jogi karok a hallgatókat a tradicionális jogi pályákra – ügyvéd, bíró, ügyész, közjegyző – készítik fel. Miután azonban ezek a pályák már nem, vagy csak kis mértékben kínálnak munkalehetőséget, az egyetemről kikerülő hallgatók jelentős arányban már nem jogászként helyezkednek el. Ez a tény viszont a képzés súlyponti elemeinek átgondolását teszi szükségessé. A volt igazságügyi államtitkár szerint a képzés tekintetében kétfajta filozófia érvényesül a világban. Az egyik szinte korlátlanul megadja a lehetőséget a diploma megszerzésére azzal a megszorítással, hogy a társadalom nem tudja garantálni a friss diplomás elhelyezkedését a saját szakmájában. A másik rendszer korlátozza a felvehetők számát, és a képzést megpróbálja hozzáigazítani a munkaerőpiac számszerű igényeihez. Kondorosi Ferenc úgy vélekedett, hogy korábban az előbbi filozófia érvényesült a hazai jogászképzésben, az elmúlt években viszont elmozdultunk az utóbbi felé.
A jogászképzés másik problémája az – folytatta a jogászprofesszor a helyzetértékelést –, hogy egyre nagyobb az igény a különböző szakirányok alaposabb ismeretére. A szakjogász-képzésekre jelentkező hallgatók növekvő száma demonstrálja, hogy az általánosabb jellegű jogi tudás sok szakterületen már nem elég. A megoldást az jelenthetné, ha a sok esetben még manapság is autodidakta módon megszerezhető tudás helyett az általános diplomára épülő továbbképzések, posztgraduális oktatási formák terjednének el. “A szakismeretek mellett elengedhetetlenül szükséges, hogy már az egyetemi oktatás keretén belül megkezdődjön az egyes hivatásrendek etikai normáinak, erkölcsi elvárásainak megismertetése a hallgatókkal annak érdekében, hogy az egyetemi tanulmányok befejezését követően ezek megfelelő alapot jelenthessenek a jogászi hivatás gyakorlására” – állította Kondorosi Ferenc.
Mezey Barna, az ELTE rektora, aki 2000 és 2008 között az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékáni tisztségét is betöltötte, úgy látja, hogy a munkaerőpiacon leginkább azok a jogászok kelendőek, akik specializált tudással rendelkeznek, például az orvos-jogászok, mérnök-jogászok, vagy a jogász-közgazdászok. A jogtörténész professzor szerint jelentős eltérés van az európai és a magyar jogászdiploma között. “Mi maradtunk az egységes képzésnél, vagyis végzettek diplomája közel azonos értéket képvisel. Nálunk csak az egyetem befejezése után kezdődik a szakosodás. Ezzel szemben a nyugat-európai, „bolognai típusú” jogászképzésben hároméves specializált, praxisorientált kurzussal indul az oktatás, a hallgatókat egyből bedobják a mélyvízbe. Így ahhoz, hogy a Magyarországon végzett jogászok érvényesülni tudjanak az Európai Unióban, mindenképpen tovább kell képezniük magukat, adott esetben – a másik állam által előírt – különbözeti szakvizsgákat kell tenniük” – mondta az ELTE rektora.
Az ELTE diplomás-pályakövetési vizsgálata szerint a frissen végzett jogászok több mint harmada a közigazgatásban, negyedük ügyvédi irodában, 12 százalék a versenyszférában, majdnem ugyanennyien az önkormányzati igazgatásban, 7,5 százalék a bíróságokon, 2,5 százalék civil szervezetnél kezdett el dolgozni. A Frissdiplomások 2012 című, tavaly tavasszal publikált tanulmány szerint a pályakezdő jogászok 54,9 százaléka formális úton (álláshirdetéssel, önéletrajz-küldéssel) jutott az első állásához, míg 39,4 százalékuk személyes ismeretség révén (ajánlás, gyakorlati hely, korábbi munkakapcsolat) és csak 5,7 százalékuk egyéb megoldással.
A Jogi Fórum állásbörzéje is azt tükrözi, hogy számottevő kereslet van ügyvédjelöltekre: az 58 álláshirdetés fele (29) őket célozza meg. A hirdetők kiváltképp idegen nyelven (elsősorban angolul) jól kommunikáló jogászokat keresnek. A külföldi cégek elsősorban kereskedelmi és vállalati jogászokra, gyakornokokra (trainee lawyer) vadásznak. Ügyvédjelöltek és angolul jól beszélő gyakornokok mellett számottevő kereslet van jogi asszisztensekre és közbeszerzési tanácsadókra is.
A fejvadászok viszont ritkán keresnek jogászokat, ugyanis a klasszikus jogászi pályákkal a modern HR-szakma nem igazán tud mit kezdeni, mivel a kiválasztás folyamatában több sajátságos tényező is akad. Míg a bíróságok, ügyészségek esetében a szervezeti rendszer része a rekrutáció, addig az ügyvéddé, illetve közjegyzővé válásban megint csak az informális kapcsolatok a meghatározóak.
Kapcsolódó cikk:
Diploma után – A frissdiplomás jogászok elhelyezkedési esélyeiről
