A kneszet hétfő este elfogadott új törvénymódosítása szerint ezentúl akár öt év börtönt is kaphat Izraelben az, aki pornófelvételt tesz közzé az interneten partnere beleegyezése nélkül.
A törvényhozás második és harmadik olvasatban is elfogadta a szexuális zaklatás megelőzését szolgáló törvény új kiegészítését, amely szerint öt évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető a „bosszúpornó”, vagyis az, ha valaki egy régebbi házi szexvideóját felteszi a világhálóra, hogy elégtételt vegyen egykori partnerén.
A javaslatot harmincegyen támogatták és senki sem szavazott ellene. Az ügy apropója az az eset volt, amikor egy férfi filmre vette szexuális aktusát élettársával, majd szakításuk után feltöltötte a Whatsup nevű alkalmazásra, és több ezer ismerősének továbbította.
Jogi beavatkozásra van szükség a “virtuális erőszak” rettenetes jelensége ellen – közölte a Jediót Ahronót című lappal Jifat Kariv, a Jes Atíd (Van Jövő) párt képviselője, aki a javaslatot benyújtotta.
“Meg kell értenünk, hogy ezeknek a képeknek és videófelvételeknek a terjesztése nem valamiféle vicc, mert tönkretehetik egy ember életét, amikor szándékával szemben pornósztárrá változtatják” – tette hozzá a politikusnő.