A hatályon kívül helyezésről rendeztek október végén országos konferenciát a Kúrián, ahol elhangzott, hogy ez az egyik legérzékenyebb pontja a polgári eljárásnak, hiszen a peres felek az eljárás elhúzódását, a bírák pedig munkájuk kritikáját látják benne.
„A hatályon kívül helyezés kommunikációs kérdései” címmel megrendezett országos bírói konferencián, amelyen az ítélőtáblákat és a törvényszékeket három-három bíró képviselte, a nyitó előadást Molnár Ambrus, a Kúria Polgári Kollégiumának megbízott tanácselnöke tartotta. A joggyakorlat-elemző csoport vezetője szerint a hatályon kívül helyezés a polgári eljárás egyik legérzékenyebb pontja, hiszen a peres felek az eljárás elhúzódását, míg a bírák a munkájuk kritikáját látják benne. Másként szólva: a hatályon kívül helyezés jelentéstartalma a közvélemény – nem ritkán a szakmai közvélemény – szemében is negatív, a kudarcosság és időfecsérlés megnyilvánulásaként jelenik meg. Ez legalább annyira megtévesztő, mint maga a kifejezés, ami azt sejteti, hogy már hatályban volt, amit hatályon kívül helyeztek. Rendes jogorvoslat során azonban erről természetesen szó sincs.
A bírósági statisztikák tanúsága szerint az összes polgári peres befejezésnek mintegy 8-9 százalékát teszik ki a hatályon kívül helyezések. 2012-ben a húsz törvényszéken 16 819 polgári peres határozatból 1425 volt hatályon kívül helyezés. Az öt ítélőtábla ugyanebben az esztendőben 3689 polgári pert fejezett be, és ezekből 350 esetben hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatot.
A Kúria Polgári Kollégiumának „A másodfokú és felülvizsgálati bíróság kasszációs jogkörét” vizsgáló joggyakorlat-elemző csoportja 455 bírósági határozatot vizsgált át. Molnár Ambrus hangsúlyozta, hogy nem kívántak megnevezni konkrét bíróságokat, pláne konkrét bírákat. A hatályon kívül helyezést elvileg az anyagi és eljárási szabályoknak bármely olyan megsértése megalapozhatja, amely eljárásjogi szempontból felülbírálható, de a másodfokú eljárásban nem orvosolható. Ennek kapcsán két fő elvi tételt említett. Az egyik: az eljárási cselekmények foganatosítására a másodfokú bíróság korlátlanul adhat utasításokat, amelyek perbeli jogi értelemben kötelezőek. A másik: a másodfokú bíróság jogkérdésben nem adhat kötelező utasítást, mert ezzel gyakorlatilag elvonná az elsőfokú bíróság hatáskörét.
A másodfokú bíróság utasítási joga a tájékoztatási kötelezettségnek a fellebbezési eljárásra jellemző, sajátos formája, amely a felek helyett az elsőfokú bíróság számára összegzi – a szükséges bizonyításra is kiterjedően – azokat a teendőket, amelyekkel a korábbi elsőfokú ítélet fogyatékosságai kiküszöbölhetők. Az utasítás konkrét tartalma a hatályon kívül helyezés okához igazodik. Az utasításoknak fizikailag és jogilag teljesíthetőknek kell lenniük. Utalhat a bizonyítás szükséges irányára, de vonatkozhat meghatározott bizonyíték per tárgyává tételére is, de nem sértheti a félnek a bizonyítási eszközökkel összefüggő rendelkezési jogát. Hatályon kívül helyezésnek olyan bizonyítás lefolytatása érdekében van helye, amelyet a felek legalább egyike indítványoz, illetőleg amely a felek nyilatkozataitól függetlenül is foganatosítható.
A megbízott kúriai tanácselnök, aki egyébként 35 éve hoz maga is hatályon kívül helyező végzéseket, úgy vélekedett, hogy a rendszerben nagyon sok feszültség gyűlt össze, emiatt torz és téves képzetek kapcsolódnak a hatályon kívül helyezéshez. A megismételt eljáráshoz való viszony tekintetében az elsőfokú bíró gyakran a munkája leminősítését, míg a másodfokon eljáró kollégája a presztízsszempontok érvényesítésének lehetőségét látja. Molnár Ambrus szerint kívánatos lenne az individuális szempontok háttérbe szorítása, hiszen a hatályon kívül helyezések száma „köszönőviszonyban sincs a bírói munka értékelésével”. Hozzátette: „a formai jegyek alkalmatlanok a bírói munka értékelésére.”
A joggyakorlat-elemző csoport felmérte a lényeges eljárási szabálysértések gyakoriságát. E tekintetben „utcahosszal” a bíróság tájékoztatási kötelezettségével kapcsolatos hiányosságok vezetnek. A 455 ügyből 260-ban (!) a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt született hatályon kívül helyező határozat. 118 ügyben (25,9 százalék) a bizonyítási eljárás nagy terjedelmű kiegészítésének szükségessége miatt helyezték hatályon kívül az elsőfokú határozatot, míg 53 esetben (11,6 százalék) a bíró nem tett eleget a bizonyításra szoruló tényekkel és a bizonyítási teherrel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének. Ebbe a körbe sorolhatók azok az esetek is, amikor a bíróság – akár a bizonyításra szoruló tényeket, akár a bizonyítási teher alakulását, akár a bizonyítás sikertelenségének következményeit illetően – a feleknek téves tájékoztatást adott. Ennek tipikus esete, amikor téves jogi álláspontja miatt nem a felek jogviszonyára irányadó anyagi jogi szabályok alapul vételével határozza meg a bizonyítandó tényeket, vagy a bizonyítás terhét viselő felet. Ez a jogi tévedés különösen abban az esetben okoz nehézségeket, ha egyben azzal a következménnyel is jár, hogy az anyagi jog alkalmazása szempontjából releváns tények a per keretein kívül rekednek. Molnár Ambrus szerint nagy általánosságban az mutatkozik célszerűnek, ha a másodfokú bíróság a kis terjedelmű, egyszerűen és rövid idő alatt felvehető bizonyítást lehetőleg maga folytatja le, míg a terjedelmes vagy a per érdemi elbírálását merőben új jogi alapokra helyező bizonyítás érdekében a hatályon kívül helyezést választja.
Általánosságban elmondható, hogy a bíróságok megfelelően tájékoztatják a feleket a szakértői bizonyítás szükségességéről. Egységes a másodfokú bíróságok gyakorlata abban a kérdésben, hogy ha a szakértői bizonyítás a tájékoztatás hiánya miatt maradt el, akkor azt olyan eljárási szabálysértésként értékelik, amely az elsőfokú eljárás megismétlését teszi szükségessé. A 455 vizsgált határozatból 36-ban (7,9 százalék) kellett a bíróságnak a szakértői bizonyítással kapcsolatos tájékoztatás elmaradása miatt hatályon kívül helyezésről döntenie.
A joggyakorlat-elemző csoport által készített összefoglaló táblázatból kiderül, hogy sokféle ok (megsértett rendelkezés) vezet hatályon kívül helyezéshez. Csak néhány példa: a bíró túlterjeszkedett a kereseti kérelmen (26 esetben), elmulasztotta az indokolási kötelezettségét (14), szabálytalan idézést bocsátott ki (8), releváns bizonyítási indítványt mellőzött (7), tévesen mérlegelte a bizonyítékokat (6), mellőzte a jogi képviselőt (5), nem vizsgálta a perindítási jogosultságot (3), nem biztosította az anyanyelv használatát (2), vagy éppen a bírói tanács változása miatt elmulasztotta az iratismertetést (1).
