Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke szerdán levélben Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz fordult, mert álláspontja szerint alkotmányos jogokat sért az Országgyűlés által kedden elfogadott, a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló törvény.
Gatter László – közleménye szerint – azért fordult Mádl Ferenchez, hogy az államfő, élve alkotmányos felhatalmazásával, küldje vissza az elfogadott törvénymódosítást az Országgyűlésnek megfontolásra vagy az Alkotmánybíróságot keresse meg az előzetes normakontroll érdekében. A Fővárosi Bíróság álláspontja szerint az említett törvény sértheti a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjogokat és az egyesülési szabadságot.