A tartásdíj összege általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-a, melynek meghatározásánál figyelemmel kell lenni: a gyermek tényleges szükségleteire, mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira . De milyen tényezőket kell a bíróságnak megvizsgálnia ahhoz, hogy meg tudja állapítani a gyermektartásdíj helyes (igazságos) mértékét elvált magyar-külföldi szülők esetében?
A mai országok közti határokat „elmosni igyekvő” világban, ahol az utazásnak szinte csak az ember kedve (esetleg pénztárcája) szab gátat, egyre gyakoribb a különböző nemzetiségű állampolgárok házasság kötése, közös gyermek vállalása. Sajnos az ilyen vegyes házasságokat sem kerülik el a veszekedések, válsághelyzetek, válások és az ennek folyományakénti gyermektartásdíj összegén való ádáz vívódások.
Az ilyen helyzetekre is ugyan azzal a szabállyal tud a Csjt. szolgálni: a tartásdíj összege általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-a, melynek meghatározásánál figyelemmel kell lenni: a gyermek tényleges szükségleteire, mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira (…)
Az „általában 15-25%-os” szabály (amely indokolt esetben lehet csak 10%, de akár 30% is) elég nagy jelentőséget ruház a tényleges szükségletek feltárására, nem mindegy ugyanis, hogy pl.: egy 1000 eurós keresettel rendelkező apuka, gyermeke után 100 eurót, vagy 300 eurót köteles fizetni.
A felek pedig nagy előszeretettel vitatkoznak abban a témakörben, hogy a tényleges szükségletet melyik ország „árfolyama” szerint kell számítani?
Egy Magyarországon lakó anya, és egy Svájcban élő apa esetére rávetítve, az anya nyilvánvalóan azt szeretné, hogy a bíróság a svájci viszonyokat vegye alapul (ahol minden drágább, így nagyobb összeget tesz ki a „szükségletek” kielégítése), az apának pedig kedvezőbb lenne, ha a magyar árszínvonal alapján számolna a bíróság.
„Miért fizessen kevesebbet az apa, mint egy másik elvált svájci férfi” – kérdezhetné (és kérdezi is) a volt feleség; „de miért járjon jobban a gyermek, mint egy másik magyarországi elvált asszony gyermeke?” – teszi fel a kérdést az apa.
Hol van az igazság?? – kérdezhetné az Olvasó; és legfőképpen mi ad választ erre a dilemmára?
Sajnos a mai hatályos magyar joganyag körében hiába keressük, nem fogunk választ találni erre a kérdésre.
A probléma megoldásának terhe az ügyben eljáró bíró vállára nehezedik, aki bölcsen, a két érvelés közötti mezsgyén haladva hozza meg a döntést.
A tartásdíj megállapításánál ugyanúgy alapul kell venni az apa jó teljesítő képességét, mint a gyermek (ahhoz képest értendő) alacsony szükségleteit, és úgy kell dönteni, hogy egyik fél se járjon indokolatlanul jobban a másiknál: tehát a gyermek kicsivel többhöz jusson, mint egy magyar szülőkkel rendelkező gyermek; az édesapa pedig kicsit kevesebbet fizessen, mint egy svájci család elvált ex-családfője.
Érdekes és rendkívül egyszerű megoldást nyújt a német jogrendszer az ilyen természetű problémára is, ugyanis az ott alkalmazandó Düsseldorfi Tábla konkrét összegben adja meg, hogy mennyi gyermektartásdíj fizetendő meghatározott számú és korú gyermekek után (magasabb életkorral emelkedik a tartásdíj). A Táblát ráadásul 2 évente újrakalkulálják a gazdasági, társadalmi, jövedelmi viszonyok figyelembe vételével.
Országunkban az ilyen ügyekben egyelőre a bíráknak kell salamoni döntést hozni, ami nehéz, és hosszas mérlegelést igénylő feladat.
