Két büntetőeljárás folyik Biszku Béla ellen. Mindkét ügyben olyan jogszabály alapján, amelynek megszületésében „elévülhetetlen” érdemeket szerzett. „A puha diktatúra legkeményebb ökle” jelenleg lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.
Biszku Béla a rendszerváltás után két évtizedre eltűnt a közvélemény szeme elől, és talán ma sem lenne téma személye és munkássága, ha 2010 nyarán nem nyilatkozik a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának. De megszólalt, és ahogy mondani szokás, a nézők zsebében kinyílott a bicska. A Kádár-rendszer szürke eminenciása, „a puha diktatúra legkeményebb ökle”, aki két évtizedig az első titkár mögött a rezsim második embere, a „keményvonal” megtestesítője volt, elérkezettnek látta az időt, hogy tisztára mossa 1956 után betöltött szerepét. Ha nem szólal meg, továbbra is békésen éldegélhetett volna kiemelt nyugdíjából, szidhatta volna a négy fal között a nemzetközi imperializmust, a burzsoá demokráciát, azt a forradalmat, aminek leverésében és „átkeresztelésében” főszerepet játszott. Kevesen múlott, hogy Béla bácsi a szomszédok szemében továbbra is csak egy kedves öreg úr maradjon, mint ahogy a kilencvenes évek elején az egykori ÁVH teljhatalmú ura, Péter Gábor, aki – mint tudjuk – büntetlenül távozhatott az élők sorából.
Biszku Bélának viszont eljárt a szája, megfeledkezett arról, hogy a történelemkönyveket már nem az elvtársai írják. Ezért aztán az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak nevezte, és azt bizonygatta, hogy a megtorlás idején a halálos ítéleteket nem ő hozta, a büntetőeljárásokba nem avatkozott bele, mi több: azok nem is voltak koncepciós ügyek.
Az MSZMP Politikai Bizottságának tagja (1957–1980), korábbi belügyminiszter (1957–1961) kihúzta a gyufát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság elrendelte a nyomozást, majd 2011. január 27-én a Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség vádat emelt a „nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása” bűntette miatt. A büntetőpert azonban az eljáró bíró felfüggesztette, és az Alkotmánybírósághoz fordult. A Budai Központi Kerületi Bíróság bírája kérte a Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269/C. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, merthogy a rendelkezés sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a jogbiztonságot. Az alkotmánybírák 2013. június 17-én hozott határozatukban nem osztották az álláspontját, mondván, a nemzetiszocializmus és a kommunizmus bűneinek tagadása sérti mind az áldozatok, mind pedig a velük közösséget vállaló, a demokratikus értékek mellett elkötelezett állampolgárok méltóságát, továbbá a jogállamiság legfontosabb értékei melletti társadalmi elkötelezettség megóvása és a köznyugalom védelme is indokolja az ilyen megnyilvánulások elleni fellépést.
A kilencvenes évek közepén egyszer már közeljárt az igazságszolgáltatás Biszku Béla bíróság elé citálásához. Pontosabban: meg is jelent a bíró előtt, de csak tanúként. Strausz János egykori büntetőbíró, volt alkotmánybíró így emlékezett az esetre az Alkotmánybírák talár nélkül című interjúkötetben: „A sortüzek háborús bűncselekményeknek minősültek, így nem évülhettek el. Mellesleg: hivatkozhat-e elévülésre vagy időmúlásra az, akinek az érdekében maga az államhatalom lép fel bűnpártolóként, illetve a bűncselekményt maga az államhatalom követi el? (…) A kispufajkások ott verték nekem az asztalt, hogy kérem, mi kisemberek voltunk, hol vannak a felbujtók, a vezetők. Ők nem voltak sehol. Az ítéletben kénytelen voltam kimondani, hogy bár ismert a vezetők és felbujtók neve, de az ügyészség nem emelt vádat ellenük, ennél fogva mi az ő felelősségüket nem, legfeljebb csak a történelmi szerepüket rajzolhatjuk meg. Voltak magyar katonai vezetők, akik a salgótarjáni rendőr-főkapitányság épületének ablakából az orosz városparancsnokkal együtt nézték végig az eseményeket, és látták, hogy ki honnan hová lő. Az orosz parancsnok állítólag ordított, hogy tüzet szüntess. Az oroszok abba is hagyták, közben a magyar pufajkások még lőttek. Ennek az egésznek a jogalapja az volt, hogy Pesten a kormánynak volt egy úgynevezett katonai tanácsa, amelyben Gyurkó Lajos vezérőrnagy, Marosán György, Biszku Béla és társai kifejezetten kiadtak egy országos parancsot, hogy »mától kezdve lövünk«, ahogy Marosán mondta. Én annak rendje és módja szerint Biszkut megidéztem és kihallgattam, hogy mit tud erről. Biszku tanú volt és nem vádlott. (…) Öntudatosan azt mondta: kérem, a tanút mentességi jog alapján kell kihallgatni. Nem kérdezhettem meg tőle, hogy ön rendelte-e el a sortüzeket. Ha megkérdezem, ő megtagadhatja a választ. Egyébként teljesen mindegy, hogy mit mondott, hiszen ott voltak az eredeti jegyzőkönyvek, benne feketén-fehéren az ő szerepével. Semmi sem maradt titok.”
Vagyis Biszku Béla 1995-ben már ott állt a bíróság előtt, csak éppen nem őt vádolta meg az ügyészség. Másfél évtizeddel később a történelem ismételte önmagát. A volt belügyminisztert feljelentették emberiesség elleni bűncselekmények, illetve előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt, de a Fővárosi Főügyészség 2010. november 3-án elutasította a beadványt, mert Biszku Béla esetében nem állapítható meg az el nem évülő emberiesség elleni bűncselekmény, a megtorlások irányítása pedig minősülhet ugyan előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésnek, ám ez a cselekmény tizenöt év alatt elévül. Az elutasítás ténye arról árulkodik, hogy az illetékesek nem tanulmányozták behatóan a salgótarjáni sortűzügy már jogerősen lezárt iratait…
Újabb egy esztendő telt el, midőn az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely kimondta: a nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el, büntetési tételüket az elkövetéskor hatályos jog alapján kell megállapítani. A „lex Biszku”, vagyis a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló 2011. évi CCX. törvény hatálybalépése után, 2012 februárjában a Jobbik jelentette fel az akkor már 92. életévében járó kommunista politikust, akit a Fővárosi Főügyészség 2012. szeptember 10-én több ember ellen elkövetett emberölésre való felbujtás háborús bűntettével gyanúsította meg. A Fővárosi Főügyészség megítélése szerint tudniillik az 1956. december 6-án a Nyugati pályaudvarnál öt, valamint a december 8-án Salgótarjánban negyvenhat ember halálát okozó sortüzek részben az ő döntésein alapultak. 2012. október 5-én újabb bűncselekmény megalapozott gyanúját közölte a Budapesti Nyomozó Ügyészség Biszku Béla ellen. Az ügyészség közleménye szerint 1957. március 9-én egy 15 fős karhatalmista brigád letartóztatta a martonvásári akadémiai mezőgazdasági kutatóintézet három kutatóját. Egyiküket a rendőrőrsön bántalmazták, több hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ekkor már Biszku Béla volt a belügyminiszter, és bár egy hónappal később értesült is a történtekről, nem kezdeményezett büntetőeljárást a karhatalmisták ellen. Az ügyészség szerint ezzel elkövette a „pártállam érdekében, szándékos súlyos testi sértéssel elkövetett kommunista bűncselekménnyel kapcsolatos bűnpártolás” bűncselekményt.
A hírek szerint a nyomozás elején történész szaktanácsadót vontak be a bizonyítás irányainak meghatározása érdekében, azóta a kutatómunkát az ügyészség maga végzi, többi között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Több tanút is kihallgattak, értékelik a bizonyítékokat, újabb iratokat szereznek be. A nyomozást június végén meghosszabbították.
