Az európai uniós csatlakozással Horvátország “végre levetkőzheti a balkáni státust”, hiszen az ország sokkal inkább közép-európainak tekinti magát, és nem kíván azonosulni “sem sorsában, sem lemaradásában” a többi nyugat-balkáni állammal – emelte ki Kemenszky Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa.
Horvátország július 1-jén lett az EU 28. tagállama.
Kemenszky Ágnes kifejtette: a csatlakozással Horvátország “a lassan befejeződő, de mindenképpen lassuló európai újraegyesülési folyamatnak” is részese lett. Az ország kulturális, történelmi hagyományai révén és gazdasági, politikai fejlettsége okán is jobban illeszkedik az európai uniós környezetbe, mint a többi nyugat-balkáni állam – vélekedett.
A csatlakozás gazdasági előnyeivel összefüggésben kiemelte: Horvátország kereskedelmi-gazdasági kapcsolatai az EU-hoz kötődnek, legfontosabb kereskedelmi partnere az unió, amelynek részesedése a horvát exportban és importban 30 százalék körüli. A gazdasági felzárkózás szempontjából fontos export vonatkozásában a csatlakozással további akadályok szűnnek meg, ami különösen kedvező a horvát mezőgazdaságnak – magyarázta.
A szakértő szerint az EU “nem szívesen finanszírozza meg” a kelet-közép- és délkelet-európai államokban a rendszerváltások után szükséges gazdasági, politikai és társadalmi változások költségeit. Magas bejutási küszöböt határoz meg azzal a céllal, hogy ezek a változások vagy azok jelentős része “önerőből” menjen végbe még a csatlakozás előtt.
Meglátása szerint a nyugat-balkáni országok – így Horvátország – esetében a csatlakozást követően azonban az unió kénytelen lesz állni e költségek egy részét, hiszen az átmenet a demokratikus piacgazdaságba a csatlakozásig valószínűleg nem fejeződik be, és így az új tagállamok lemaradása – a délszláv háborúk miatt – többszöröse a más régiókban lévő országokénak.
Kemenszky Ágnes hangsúlyozta: a csatlakozás horvátországi megítélését leginkább az befolyásolta, hogy az EU egyre nyomatékosabban kérte számon az együttműködést a hágai büntetőtörvényszékkel, azt, hogy kiadják a háborús bűnökkel vádolt horvát állampolgárokat. Horvátország azonban vonakodott kiadni őket, ugyanis az 1991-1995-ös háború Zágráb értelmezésében “függetlenségi háború vagy honvédő háború” volt. Horvátország magát a szerb agresszió áldozatának tartotta, azért, mert a szerbek az államterületének harmadát kiszakították, és az ott kialakított Krajinai Szerb Köztársaság szakadár formáció területén Horvátország nem gyakorolhatta szuverenitását – magyarázta.
A szakértő rámutatott: Horvátország tehát úgy véli, hogy védekező háborút folytatott, így az elkövetett tettek nem háborús bűnök, azok “a haza védelmében” történtek.
A horvát politikai retorika a kilencvenes években változott, ezt azonban tettek nem nagyon követték. Az egymást váltó kormányok továbbra is minimális mértékben működtek együtt a büntetőtörvényszékkel, csak annyira, mint ami feltétlenül szükséges volt, hogy előreléphessenek az európai integrációs folyamatban – mondta. Változás csak 2005 után volt tapasztalható, amikor az EU megmutatta, hogy hajlandó blokkolni Horvátország csatlakozását (elhalasztották a csatlakozási tárgyalások kezdetét), ha a zágrábi kormány nem működik együtt a büntetőtörvényszékkel. A tárgyalások 2009-es megindulása után a vezető politikai erők így nyitottabbak voltak az együttműködésre – tette hozzá.
Kemenszky Ágnes kiemelte: ez a változás azonban nem jellemző az emberekre, a politikai vezetők és a társadalom hozzáállása a kilencvenes években fokozatosan szétvált: míg a kormány egyre együttműködőbb volt, a horvátok hevesen és érzékenyen reagáltak a horvát nemzetiségű hágai vádlottak ügyére.
Emlékeztetett arra, hogy Horvátországban 2012. január 22-én tartottak népszavazást a csatlakozásról, ezen a választásra jogosultak 43,5 százaléka vett részt, és a voksolók 66,27 százaléka támogatta a belépést az unióba. Bár az igenek aránya meggyőzőnek tekinthető, nagyon alacsony volt részvételi arány, a korábban csatlakozó tagállamok esetében soha nem ennyire alacsony – tette hozzá.
Támogatók és az ellenzők egyaránt voltak a jobb- és a baloldali szavazók között, regionális különbségek azonban érzékelhetők: a fejlettebb, északi területeken nagyobb volt a támogatók aránya, míg a dalmáciai és szlavóniai részeken többen ellenezték az uniós tagságot.
Az alacsony részvételt Kemenszky Ágnes azzal magyarázta, hogy 2011 decemberében tartották a parlamenti választásokat, ezért a következő év elején a választók passzívabbak voltak, továbbá a belpolitikai események általában jobban érdeklik a horvátokat, mint az európaiak.
Horvátország 2003-ban adta be hivatalos csatlakozási kérelmét az unióhoz, 2004-ben kapta meg a tagjelölti státust, 2005-ben kezdődtek meg a tárgyalások, ezeket 2011 nyarán zárták le, és 2011 végén írták alá a csatlakozási szerződést.
