Magyarországon 66 éve tilos a „vitéz” cím, valamint a nemesi előnevek használata. Az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény többször megjárta az Alkotmánybíróságot, képviselői indítvány született a hatályon kívül helyezése, de megsértésének szabálysértéssé nyilvánítása érdekében is.
Nem sokkal a második világháború után fogadta el az Országgyűlés az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvényt, amely 1. §-ában kimondta: „A magyar nemesi és főnemesi rang (herceg, őrgróf, gróf, báró, nemes, primor, lófő) megszűnik. A külföldi államfők által adományozott nemesi és főnemesi rangot jelző címek viselésére adott engedélyek, illetőleg az ilyen engedélyek jellegével bíró törvényi rendelkezések hatályukat vesztik.” Megszüntették az „örökös főispán” címet, továbbá azokat a rangjelző méltóságokat, amelyeket mint kitüntetéseket rendszeresítettek (valóságos belső titkos tanácsos, titkos tanácsos, kormányfőtanácsos, kormánytanácsos stb.). Megtiltották a „vitéz” cím, valamint a nemesi előnévnek, nemesi címernek és jelvénynek vagy a nemesi nemzetségi származásra utaló kifejezésnek a használatát is. A törvény értelmében ugyancsak tilos lett olyan címzést használni, amely a megszüntetett rangra vagy rangjelző címre (méltóságra) utal (főméltóságú, nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos, nagyságos, tekintetes, nemzetes stb.).
Az utóbbi években többször is fellángolt a vita a tiltó szabályozásról. Amikor a sajtó 2010. szeptember 27-én beszámolt arról, hogy az 1920-ban alapított Vitézi Rend ünnepségén több kormánypárti politikust „pallossal vitézzé avattak”, a hír hatására Molnár Csaba független (a beterjesztés időpontjában szocialista) képviselő október 1-jén módosító javaslatot (T/1255) nyújtott be a szabálysértési törvényhez, amelyben százezer forintig terjedő szabálysértési bírsággal javasolta büntetni az 1947. évi IV. törvény megsértését. Az indokolás szerint „a Magyar Köztársaság Nemzetgyűlése az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény megalkotásával kifejezésre juttatta, hogy a Köztársaság mindenkit egyenlő méltóságú személyként kezel, ezért születési előjogok vagy más, a demokratikus állami működéssel össze nem egyeztethető címek nem érvényesülhetnek”. A képviselő ezért úgy vélekedett, hogy „szükséges szabálysértéssé nyilvánítani a nemesi és főnemesi rangok címzéskénti használatát, valamint a vitézi cím használatát”. Az indítványt az alkotmányügyi bizottság nem vette tárgysorozatba.
Alig két hónap múltán, december 13-án két jobbikos képviselő, Ferenczi Gábor és Szávay István önálló képviselői indítványt (T/1954) nyújtott be a parlamenthez a nemesi előnevek visszaállítása érdekében. A módosító javaslatban indítványozták az 1947. évi IV. törvény 3.§ (2) bekezdésének hatályon kívül helyezését. Az érintett rendelkezés kimondja: „Nemesi előnévnek, nemesi címernek és jelvénynek vagy a nemesi nemzetiségi származásra utaló kifejezésnek (de genere…) használata tilos.” A képviselők mindösszesen egy mondatban indokolták meg előterjesztésüket: „A magyarság öntudatra ébredésével egyre nagyobb igény van a családi gyökerek felkutatására, és az ősi, családi nevek, nemesi előnevek, címerek használatára.” A képviselők egy héttel később törvényjavaslatot visszavonták.
Az Alkotmánybíróság két alkalommal (2009-ben és 2011-ben is Lenkovics Barnabás volt előadó alkotmánybíró) vizsgálta meg az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény alkotmányosságát. A taláros testület 2009. szeptember 21-én elutasította (1161/B/2008. AB határozat) a törvény 3. § (1)–(4) bekezdéseit támadó indítványt. Az indítványozó beadványában kifejtette, hogy a támadott rendelkezések sértik a „származási, identitásbéli hovatartozás külső megjelenítésének jogát”, ráadásul „kollektíven büntetnek egy társadalmi csoportot”. „A nemesi jogok örökletesek” – állította az indítványozó –, aki szerint a törvény „ezen öröklés nyilvános megjelenését is korlátozza”. Az Alkotmánybíróság egyhangúlag megállapította, hogy az öröklés joga nem áll összefüggésben a nemesi címek viselésének tilalmával. A határozat leszögezte: a törvény az emberek származás szerinti megkülönböztetésének megszüntetését szolgálja, amely – ahogyan a törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indokolás is fogalmaz – „az egyenlőség alapján álló demokratikus állami és társadalmi berendezkedéssel össze nem férhet”. A törvény mögött tehát olyan határozott értékrend áll – folytatódik az érvelés –, amely a megkülönböztetés tilalmáról rendelkező alkotmányos alapelvből levezetett értékekkel is összhangban áll, sőt azoknak szerves részét képezi.
Két évvel később, 2011. október 25-én a már tizenöt tagú testület utasította el a törvény 3. § (1)–(2) bekezdéseit támadó indítványt. Az indítványozó azzal fordult az alkotmánybírákhoz még 2009. október 25-én (vagyis egy hónappal a testület korábbi elutasító döntése után), hogy a nemesi előnevek és címek használatának általános érvényű, differenciálatlan törvényi tiltása sérti a jogbiztonság követelményét, valamint az emberi méltósághoz való jogot. Érvelése szerint az állam indokolatlanul és aránytalanul avatkozik be a személyek magánszférájába azzal, hogy általános névhasználati tilalmat ír elő. Az Alkotmánybíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy a nemesi rang, illetve cím viselése beletartozik-e a névjog alkotmányos alapjogi tartalmába, és ezt a tartalmat sérti-e a ma is hatályban lévő szabályozás. A testület tíz évvel korábban – 58/2001. (XII. 7.) AB határozat – már foglalkozott az emberi méltóságból levezetett névjoggal. Akkor kimondta: „Minden embernek kell, hogy legyen saját neve és ez a név nem helyettesíthető sem számmal, sem kóddal, sem egyéb szimbólummal. (…) A saját névhez való jog tehát az önazonossághoz való jog alapvető eleme, így olyan alapvető jog, amely a születéssel keletkezik, az állam által elvonhatatlan és – lényeges tartalmát tekintve – korlátozhatatlan.”
Az alkotmánybírák újabb határozatukban abból indultak ki, hogy az államnak – ha a saját név viselésének alkotmányos alapjogát biztosította – akkor azon belül már lehetősége van annak eldöntésére: mit tekint az egyes személyek nevének, továbbá, hogy a név megválasztásának, viselésének, megváltoztatásának szabályait miként határozza meg. A nemesi előnevek, illetve címek ma nem részei a hivatalos névnek. Ez különösen abból a szempontból lényeges, hogy korábban az előnévhez és címhez előjogok, többletjogosítványok kapcsolódtak. Az 1947-es törvény ezért a nemesi rangok megszűnéséről, illetve a címek viselésére adott engedélyek hatályvesztéséről, azaz az egyes címek és rangok hivatalos viszonyokban való használatának tilalmáról rendelkezett. Az Alkotmánybíróság mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a nemesi címek és rangok mellőzése elvárt ugyan a privátszférában, de a használata mégsem tilalmazott. Az állam nem tilthatja meg ugyanis, hogy az egyén – akár személyes érdeklődés-ből – családja történetét felkutassa, és az így fellelt címet vagy rangot a magánérint¬kezésben használja, azonban azt hivatalos névként nem tarthatja nyilván.
A határozathoz két alkotmánybíró is kiegészítéseket fűzött. Dienes-Oehm Egon párhuzamos indokolásában kiemelte, hogy jelenlegi körülményeink között az sem lett volna, illetve nem lenne alkotmányellenes, ha a törvény már korábban hatályát vesztette volna, vagy a jövőben hatályát vesztené. Pokol Béla párhuzamos indokolásában továbbment kollégájánál, amikor kifejtette, hogy e téren nagy szabadsága van a törvényhozónak, és akár megszüntetheti, de vissza is állíthatja a nemesi címek viselését, sőt újbóli adományozásának rendszerét is, amíg ezek nem jelentenek kiváltságokat és plusz jogosítványokat a többiekkel szemben.
