Az adóhatóság évek óta különösen nagy figyelmet fordít a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árakkal (transzferárakkal) összefüggő előírások betartatására, és a nyilvántartási kötelezettség ellenőrzésére. A kapcsolt vállalkozásoknak úgy kell adóbevallásukat elkészíteni, hogy az piaci árakat tükrözzön a csoporton belüli ügyletek tekintetében. Ha ez nem felel meg a tényeknek, akkor kötelességük kiigazítást csinálni, ha nem akarják magukat kitenni egy későbbi fájdalmas adóhatósági megállapításnak.
A szabálynak való megfelelés érdekében sok vállalkozás az üzleti év végét követően – vagyis jellemzően ezekben a hetekben és hónapokban – felülvizsgálja az év közben alkalmazott árait, szükség esetén pedig ki is igazítja azokat. A kiigazítás elmulasztása, de az érintett ügyletek bármely elemének adózási szempontból nem megfelelő kezelése is több százmilliós adóhiányhoz vagy jelentős mulasztási bírsághoz vezethet. Az adóhatóság formai és tartalmi szempontokat egyaránt vizsgál.
A transzferár-kiigazítás a termékek vagy szolgáltatások év közben alkalmazott árának utólagos módosítását jelenti annak érdekében, hogy a társaságok megfeleljenek a kapcsolt vállalkozások működését szabályozó, piaci ár alkalmazására vonatkozó törvényi előírásnak. Ezt a kiigazítást a vállalatok megtehetik a társasági adóbevallásukban is, ami nem jár pénzmozgással, de jellemzően pénzügyileg is rendezik egymás között a felek. A naptári éves adózók a kiigazítás pénzügyi rendezését jellemzően január és február hónapokban végzik el, ha az év közben használt elszámoló árakról kiderül, hogy azok nem voltak megfelelőek.
Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere elmondta: A Deloitte az elmúlt időszakban több esetben találkozott év végi kiigazításokkal kapcsolatos adóhatósági megállapítással. Úgy tűnik, hogy ezen a területen nőtt a hatósági aktivitás, és a vizsgálatok során a felkészületlen cégek már a legalapvetőbb formai hibákon is elbukhatnak. Általános probléma, hogy a vállalkozások év közben túlságosan nagyvonalúan kezelik a transzferárak kérdését, amelyeket év végén kötelesek pontosítani, és ez a korrekció gyakran tetemes. Ugyanide vezethet az is, ha a cégek év közben megpróbálják ugyan reális áron kezelni a termékeiket vagy szolgáltatásaikat, kényelmi okokból azonban nem akarják azokat az év közben folyamatosan a piaci árhoz igazítani a nyilvántartásaikban, ezért egy árat hosszabb időszakra rögzítenek, mondván, hogy év végén majd kiszámlázzák a különbségeket.
A Deloitte Zrt. tapasztalatai szerint a nemzetközi gyakorlattal összhangban a hazai adóhatóság is nagyobb eséllyel veti alá részletes transzferár vizsgálatnak azokat a vállalkozásokat, amelyek az év végén jelentős összegű kiigazítást hajtanak végre. A cégek szempontjából egyáltalán nem mindegy tehát, hogy év közben rendszeresen felülvizsgálják-e az általuk alkalmazott árakat, megfelelően dokumentálják-e az esetleges változásokat, illetve ha az üzleti év zárásakor mégis jelentős kiigazításra van szükség, akkor megfelelően kezelik-e a kialakult helyzetet.
Nincs olyan, minden problémát kezelő megoldás, ami minden cégre egységesen alkalmazható lenne, mert a helyzetet általában tovább bonyolítja, hogy az árak utólagos módosítása nem csak társasági adóban, hanem áfában, helyi adók szintjén, és a vámokat érintően is következményeket vonhat maga után, de a kiigazítás számviteli elszámolása is számos kérdést felvet. Az mindenesetre kijelenthető, hogy a kiigazítás megfelelő kezelése számos tényezőtől függ (pl. felek közötti szerződéses megállapodás, elszámolás módja, az ügyletben résztvevő felek illetősége, stb.). Viszont, ha a vállalkozás úgy dönt, hogy az év végi kiigazítás összegét nem számlázza ki, hanem a korrekciót a hazai transzferár-szabályokat követve a társasági adóbevallása szintjén végzi el, a cégnek figyelembe kell vennie, hogy ezt a megoldást a külföldi adóhatóságok nem mindegyike nézi jó szemmel. Valamilyen bizonylat alapján kifizetéssel együtt végzett kiigazításnál pedig különösen fontos, hogy arra formailag pontosan hogyan kerül sor. Ugyanakkor az év végi kiigazítás sok országban nem preferált eljárás, bármilyen módon is rendezik a felek.
Veszprémi István kiemelte: Kifejezetten rossz gyakorlat az, amikor a szolgáltatás igénybe vevője, vagy a termék megvásárlója állítja ki a kiigazító számlát vagy bizonylatot. Ezek mögött az adóhatóság ugyanis nem fog találni valós teljesítést, ezért a számla tartalmát azonnal meg fogja kérdőjelezni. Helytelen eljárás az is, amikor a bizonylatot külföldről állítják ki ugyan, de arra valamilyen profit-allokációra utaló jogcímet írnak rá, mondván a transzferár kiigazításoknak alapja a legtöbb esetben valamilyen profitabilitás-számítás. Ha esetleg utólag sem lehet részletes analitikával és dokumentációval bizonyítani a korábbi konkrét teljesítésekkel való közvetlen kapcsolatot, akkor könnyen bajba kerülhet az adózó. Az adóhatóság ezt a módszert szintén jó eséllyel el fogja utasítani, mert a háttérben burkolt profit-átcsoportosításra következtet, amelyet nem lehet a vállalkozás érdekében felmerült költségnek tekinteni. Sokan megfeledkeznek arról is, hogy a külföldről érkező bizonylat miatt is szükség lehet pl. ÁFA bevallások önellenőrzésére.
A harmadik tipikus hiba, amikor például egy gyártással foglalkozó cégnek több ezer számlára kellene az év végén egyszerre, egyedi módosító számlákat kibocsátania utólag és adott esetben önellenőrzéseket elvégeznie, de ezt a hatalmas adminisztrációs teher miatt nem teszi meg. Ennek a lépésnek az elmulasztása is jelentős kockázatot jelenthet a cégre nézve, és a már említett hibás gyakorlatokkal egyetemben nagyságrendi adóhiányhoz, valamint jelentős adóbírsághoz, késedelmi pótlékhoz és mulasztási bírságokhoz vezethet.
