Bemutatták Barna Ildikó és Pető Andrea tizennégy kutató bevonásával készített, A politikai igazságszolgáltatás a II. világháború utáni Budapesten című könyvét hétfőn Budapesten.
A Gondolat Kiadó által megjelentetett, 140 oldalas kötetről szólva Örkény Antal szociológus kiemelte: az igazságszolgáltatás abban az időszakban politikai célokat töltött be, a bíróság laikus tagjait a politikai pártok delegálták, a fellebbezés lehetősége pedig korlátozott volt.
A könyv útmutatást ad az olvasónak ahhoz, hogy miként bánjon a korabeli adatokkal, amelyeket az állampárt “elképesztő tömegben gyártott” – mondta. Szólt arról is, hogy 80-90 ezer tanút hallgattak meg a népbírósági perek során, és felük holokauszttúlélő volt.
A szociológus közölte: a kutatók vizsgálataik során figyelembe vették a vádlottak társadalmi státuszát és iskolai végzettségét is, és felhívták a figyelmet arra, hogy a nők aránya csaknem húszszázaléknyi a vádlottak között, és ezzel az akkori politikai részvételükhöz képest túlreprezentáltak voltak.
Csősz László történész, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont munkatársa rámutatott arra, hogy ebben a témában még nem dolgoztak fel ennyi iratot – 22 ezer aktát, oldalmilliókat. A szerzők az átlagemberre irányítják a figyelmet, szemben az eddigi kutatásokkal, amelyek elsősorban politikusok és katonatisztek elleni pereket vizsgáltak – tette hozzá.
Megemlítette, a szerzők azt állítják, hogy az 1946-ig terjedő időszakban az 1945 előtt elkövetett háborús bűnöket megtorló számonkérés dominált, és nem voltak jellemzők a jogi visszaélések – utóbbi kijelentéssel azonban szerinte lehet vitatkozni. Újdonságként szerepel a könyvben az, hogy a bíróság elé állított nyilasok többségében vidékiek voltak, amiből arra lehet következtetni, hogy a fővárosi bűncselekményeket elkövető nyilasok nagy arányban vidékről származtak – mondta.
Fleck Zoltán jogszociológus megjegyezte: a könyvnek köszönhetően az eddigieknél többet meg lehet tudni a népbíróságok munkájáról. A kötetből az is kiderül, hogy a perek átlagosan 27 hónapig tartottak, ami azt jelenti, hogy nem statáriális jellegű tárgyalások voltak – mutatott rá.
Arra is utal a kiadvány, hogy a népbírósági perek során 43 százalékban felmentő ítélet született, és csak 3 százalékban szabtak ki öt évnél hosszabb büntetéseket. Ettől függetlenül azonban eljárásjogi szempontból a “jogállam jegyeit” sokszor “nem lehet kimutatni” – állapította meg. Kitért arra, hogy szerinte a rendszerváltással bekövetkező “differenciálatlan rehabilitáció” növelte a bajt és a sérelmeket ezen ítéletekkel kapcsolatban.
Kövér György társadalomtörténész kiemelte: a háborús bűnök és az ezzel kapcsolatos politikai bűncselekmények pontos száma “végtelen és ismeretlen”, azokból viszont meghatározott számú eljárás indult, ám ezek közül nincs meg mindegyiknek az aktája. Elmondta, a szerzők a vádak igazságának kérdését is felvetik, de szerinte a felmentő ítéleteknél meg kellett volna azt is vizsgálni, hogy mely esetekben mondták ki azokat bizonyítottság hiányában.
