A Kúria elvi állásfoglalásában az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 23/A.§ /1/ bekezdésében meghatározott illetékkedvezmény alkalmazásának feltételeit határozza meg, pénzügyi lízing esetén.
Az illeték mértéke az ingatlan – terhekkel nem csökkentett – forgalmi értékének 2%-a, ha az illetékkötelezettség keletkezésekor ingatlanok pénzügyi lízingjét főtevékenységként végző vállalkozó a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant pénzügyi lízingbeadás céljából vásárolta /Itv. 23/A.§ /1/ bekezdés/. Ha az /1/ bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlant az ingatlanforgalmazást végző vállalkozó a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éven belül nem adja el és ennek megtörténtét – legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül – a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szóló határozattal (ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljeggyel) nem igazolja, illetőleg ha az ingatlanok pénzügyi lízingbeadásával foglalkozó vállalkozó a fenti határidőn belül a lízingbeadás tényét a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződéssel nem igazolja; az állami adóhatóság a vagyonszerzésre a 19.§ /1/ bekezdés, illetve 21.§ /1/ bekezdés alapján egyébként fizetendő és az /1/ bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja. /Itv. 23/A.§ /7/ bekezdés/.
E jogszabályok alkalmazásával a Legfelsőbb Bíróság a Kfv.I.39.267/2007/20. számú, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény /a továbbiakban: Pp./ 227.§ /1/ bekezdése és a Pp. 229.§ /1/ bekezdése alapján alaki és anyagi jogerős ítéletében már állást foglalt abban a jogkérdésben, hogy az Itv. 23/A.§-ának /7/ bekezdése szerződéssel, mégpedig a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződéssel való igazolást ír elő, amely törvényi feltétel nem teljesült a felperes által megjelölt módon, sem az adásvételi szerződésnek a vagyonszerzés illetékkiszabásra való bejelentésekori benyújtásával, sem abban a lízingszerződésre való utalással. A legfelsőbb bírósági ítéletnek megfelelően az első- és másodfokú határozat, illetve a jogerős ítélet helytállóan tartalmazza, hogy a felperes az Itv. 23/A.§-ának /7/ bekezdésében foglalt igazolás feltételét nem teljesítette.
A felperes mulasztását megpróbálta kimenteni, és a Legfelsőbb Bíróság Kfv.I.39.267/2007/20. számú ítélete alapján az elsőfokú hatóság érdemben elbírálta a mulasztás igazolása iránti kérelmét, amelyet az alperes helybenhagyott, az elsőfokú bíróság pedig e döntéseket a Pp. 206.§ /1/ bekezdésének megfelelő mérlegeléssel minősítette jogszerűnek. Miután felperes a mulasztását nem tudta kimenteni, változatlan maradt az a tényállás, hogy a kedvezményezett illetékmértékhez /2%/ szükséges, az Itv. 23/A.§ /1/ és /7/ bekezdésekben előírt feltételeket törvényes határidőn belül nem teljesítette. Az elsőfokú bíróság pedig helytállóan állapította meg, hogy a felperesi mulasztás jogkövetkezményeiről /az egyébként fizetendő és a fizetési meghagyással megállapított illeték különbözetének kétszeres összege pótlólagos előírásáról/ az adóhatóság jogszerűen rendelkezett.
A felperes által hivatkozott 1/2007. KK véleményt a Legfelsőbb Bíróság a 3/2010.(XI.8.) számú véleményében már nem tartotta fenn. Az Itv. 23/A.§ /1/ bekezdésében meghatározott illetékkedvezmény alkalmazásához a vagyonszerzőnek minden törvényi feltételt (két éven belüli pénzügyi lízingbe adás, annak a két éves határidő lejártát követő 15 napon belüli igazolása) teljesítenie kell, és nincsen olyan törvényi szabályozás, hogy nem minden feltétel együttes, hanem csak valamelyik feltétel teljesítése esetén az előírt szankciótól mentesülne.
Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény /a továbbiakban: Mód.tv./ 379.§ /1/ bekezdése szerint e törvény Itv.-t módosító rendelkezései 2008. január 1-jén lépnek hatályba azzal, hogy a rendelkezéseket – a /2/ bekezdésben foglaltak kivételével – a 2008. január 1. napját követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az állami adóhatóság tudomásra jutott vagyonszerzési ügyekben, valamint kezdeményezett elsőfokú, illetve jogorvoslati eljárásokban kell alkalmazni. A /2/ bekezdés értelmében e törvénynek az Itv. 23/A.§-ának /7/ bekezdését módosító rendelkezését azokban a vagyonszerzési ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben az Itv. 23/A.§-ának /1/ bekezdésében meghatározott célra megszerzett ingatlan továbbértékesítésére, illetőleg annak igazolására nyitva álló határidő 2007. december 31-ig még nem telt el. A felperes vagyonszerzését 2002. december 5-én jelentette be illetékkiszabásra, így az 2008. január 1-jét megelőzően az illetékhatóság tudomására jutott, az ingatlan továbbértékesítésére, és annak igazolására előírt határidő (2005. december 15. + 15 nap) 2007. december 31-éig pedig már eltelt, ezért az elsőfokú bíróság helytálló jogértelmezéssel állapította meg, hogy a Mód.tv-nek az Itv. 23/A.§-ának /7/ bekezdését módosító rendelkezése a felperes illetékügyében nem alkalmazható. Eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában tehát felperes illetékfizetési kötelezettségére a vagyonszerzése időpontjában hatályos rendelkezések az irányadóak, amely nincs ellentétben azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak e perben iránymutató Kfv.I.39.267/2007/20. számú ítélete illetve a 2/2008. számú KJE határozat alapján felperes mulasztás igazolása iránti kérelmét a hatóságnak a 2002. évi XLII. törvény 163.§ /2/ bekezdésével módosított Itv. 23/A.§ /8/ bekezdése alapján érdemben el kellett bírálnia.
A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú hatóság és az alperes a Legfelsőbb Bíróság Kfv.I.39.267/2007/20. számú ítéletében foglalt iránymutatásnak, így a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 111.§ /2/-/3/ bekezdéseinek megfelelően járt el. Az alperes elbírálta a felperes mulasztás igazolása iránti kérelmét elutasító elsőfokú döntést /határozat 9. oldal/, amelyet helytállóan értékelt az elsőfokú bíróság is /ítélet 7. oldal/. A Kúria álláspontja szerint jogszerűen foglalt állást az elsőfokú bíróság abban a kérdésben is, hogy az elsőfokú illetékhatóság a fizetési meghagyásban tájékoztatási kötelezettségének eleget tett. A fizetési meghagyás kibocsátásának időpontjában hatályos Itv. 88.§ /1/ bekezdése szerint alkalmazandó az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 1.§ /5/ bekezdése előírja, hogy az adóhatóság köteles az adózónak a törvények betartásához szükséges tájékoztatást megadni. A fizetési meghagyásban felsoroltak az irányadó jogszabályok, a hatóság konkrét dátummal /év-hó-nap/ is megjelölte a vagyonszerző által betartani köteles törvényi határidőket, és azt is, hogy mit kell igazolnia /a pénzügyi lízingbeadás megtörténtét/, a felperes pedig olyan jogszabályhelyet nem jelölt meg, amely szerint az alkalmazandó törvényhelyeket a határozatnak teljes terjedelmében tartalmaznia kellene.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 221.§ /1/ bekezdésének megfelelően indokolta meg rendelkezését. A Pp. szabályainak megfelelően lefolytatott bizonyítási eljárást követően ítéletében részletes és pontos tényállást rögzített, idézte is az alkalmazott jogszabályokat, a keresetet a Pp. 213.§ /1/ bekezdése szerint teljes körűen elbírálta, jogi álláspontját a tényállás és az irányadó jogszabályok ütköztetésével alaposan kimunkálta. Az alperes határozatában megállapította, hogy „az elsőfokú határozatban foglaltaknak megfelelően az adózó az Itv. 23/A.§ által előírt határidőn belül (a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két évet követő 15 nap) a lízingbeadás megtörténtét nem igazolta, e körben tehát az elsőfokú adóhatóság indokolása helytálló. Az alperes azt is megállapította továbbá (a benyújtott lízingszerződést értékelve), hogy felperes az ingatlan „lízingbeadására irányuló” kötelezettségének sem tett eleget. A felperes állításával ellentétben az ítélet nem iratellenesen, hanem teljes körűen tartalmazza az elsőfokú határozat helybenhagyásának alperes által megállapított minden indokát.
Mindezek folytán a Kúria a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, a Pp. 275.§-ának /3/ bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
