A konferencia szeptember 6-7-én került megrendezésre.
A szervező dr. Vadász Viktor bíró, az OBH Jogszabály-véleményezési Osztály munkatársa tájékoztatott minket a konferencia megrendezésének okáról és tematikájáról.
A büntető törvénykönyv elfogadásával egyértelművé vált, hogy hamarosan a büntető eljárási törvény is módosulni fog, a minisztérium hamarosan elkezdi az ezzel kapcsolatos munka előkészítését. A jogalkotási tervben is szerepel az átfogó, novelláris módosítás. Ezért gondoltuk úgy, hogy érdemes lenne megvizsgálni, hogy van e egységes koncepció a bírák és ügyészek fejében a törvényes vád és bizonyítási teher, a felülbírálat, a büntető eljárásban a bírósági mediáció kiterjesztése és az ítélet indoklásának kérdéseiben. Emellett régi és új „sérelmeinket” is felhozzuk, és megpróbáljuk áttekinteni, hogy el tudunk e indulni új irányok felé.
Ezzel párhuzamosan folyik két másik – a Be.-hez kapcsolódó – projekt. Az egyik a bűnjelkezelés – ebben a témában, júliusban már volt egy konferencia, folyik az egyeztetés a Belügyminisztériummal és készül a tervezet is – a másik a gyermekközpontú igazságszolgáltatással kapcsolatos javaslatunk, amelyet az OBH szakértői csoportja most dolgoz ki.
A konferencia témái közül az első a törvényes vád és bizonyítási teher kérdése. A büntetőeljárás alapvető kérdése, hogy kinek a feladata a bizonyítás és kinek a felelőssége a bizonyítatlanság? Jelenleg az a helyzet, hogy a törvény a vádló feladatává teszi a bizonyítást, és kimondja azt is, hogy a bíró nem köteles a vádlott terhére olyan bizonyítást lefolytatni, amit az ügyész nem indítványozott. Mindazonáltal továbbra is megalapozatlan lesz az ítélet, amennyiben a bíró hivatalból nem folytatja le a bizonyítási eljárást, hiszen a törvény értelmében a bírónak tényállás-felderítési kötelezettsége is van. Hazánkban indokolatlanul magas a hatályon kívül helyezések száma európai viszonylatban.
A másodfokú eljárások kapcsán érdemes megvizsgálni, hogy a felülbírálat kötődjön-e a fellebbezéshez. Ez esetben lehetővé válna, hogy ha valaki csak enyhítésért, vagy súlyosításért fellebbez – azaz a kérdés csupán az, hogy miért annyi a büntetés amennyi – akkor a bírónak nem kellene a bizonyítékok értékelését részletesen előadnia az írásba foglalt ítéletben, valamint azt indokolnia, hogy mi a minősítés. Az indoklással kapcsolatos kérdéskör tehát szorosan összefügg a felülbírálattal. Ha a felülbírálat a fellebbezéshez kötött, akkor a bíró ténylegesen egyszerűbb, rövidebb indoklású ítéleteket tudna írni, és a bíró munka nagyobb része így nem az ítélet meghozatala és kihirdetése után, hanem magán a tárgyaláson történne. Azt szeretnénk, hogy az ítélkezés súlypontja a döntéshozatal legyen, és egy ügyek nehézségét ne az írásbeli indokolás adminisztratív terhe, hanem az ügy érdemi elbírálása adja.
A mediáció esetében azt tekintjük át, hogy a tevékeny megbánás és közvetítő eljárás szabályait miért nem alkalmazzuk több esetben, holott a törvény erre lehetőséget biztosít, illetve melyek azok a törvényi akadályok, amelyek az alkalmazása útjában állnak – és ezeket hogyan lehetne kiküszöbölni.
A konferencián bírák, ügyészek mellett az ügyvédi kamara és a tudomány képviselői, valamint a kodifikáció szakemberei is megjelennek. Pénteken délutánra derül majd ki, hogy körvonalazódik e közös álláspont. Bízom benne, hogy olyan egyetértés alakul ki közöttünk, amellyel a jogalkotásnak is irányt tudunk mutatni.
