Az Európai Bizottság szerdai javaslata a bankok szanálásáról és rendezett felszámolásáról szóló keretről a Lehman Brothershez vagy a Fortishoz hasonló, az egész pénzügyi rendszert destabilizáló bankcsődök jövőbeni előfordulását hivatott megakadályozni.
Amikor az adófizetők pénzéből mentőövet dobtak olyan nagybankoknak, mint a Fortis, a Lehman Brothers vagy a Dexia, az állami segítség volt az egyetlen rendelkezésre álló gyors és hitelesnek tűnő megoldás. Az esetek többségében ugyanakkor ezek az eurómilliárdokból megmentett „zombi bankok” nem jeleskednek a hitelnyújtásban. Az Európai Bizottság szerdai javaslata a bankok szanálásának és rendezett felszámolásának európai keretének létrehozásáról arról kíván gondoskodni, hogy a jövőben az erre kijelölt hatóságok időben közbeléphessenek, ha egy bank pénzügyi helyzete meggyengül, és ha elkerülhetetlenné válik is a felszámolása, az rendezett módon történjen, anélkül, hogy veszélybe sodorná az egész bankrendszer és a reálgazdaság működését.
Michel Barnier, a jogszabály tervezetét jegyző belső piaci biztos korábban a pénzügyi piacok újraszabályozását célzó reformok „ékkövének” nevezte a rendkívül összetett mechanizmust, ami nem csak a bankokra és azok részvényeseire, illetve hitelezőire tolná a talpra állításuk költségeit, de egy EU-tisztviselő szerint az első lépést jelenti majd egy igazán nemzetek feletti rendszer, egy mostanában divatos szóhasználattal élve, a „bankunió” felé.
„Amit javasolunk, az egyféle európai finanszírozási mechanizmus embrionális formája. Nem egy nemzetek fölötti európai alap, de az első lépés ebbe az irányba” – szögezte le egy magas rangú uniós szakértő arra a felvetésre, hogy a javaslat mintha ambíciójában jócskán elmaradna az uniós diskurzusban az utóbbi napokban erősen jelenlévő bankuniótól. Brüsszel szerint valójában a mostani javaslat a szükséges első lépés ebbe az irányba, ám addig is, amíg a politikusok a továbblépés lehetőségéről vitatkoznak, az EU nem várhat sokáig egy ilyen hiánypótló rezsim elfogadásával. Másfelől a bankok rendezett szanálására és felszámolására vonatkozó keret létrehozása az egyik legfontosabb eleme annak az útitervnek, amit a G20-ak a pénzügyi válságra reagálva elfogadtak. „Ez nem más, mint egy európai megoldás a rendelkezésre álló jogi keretek között” – vélekedett egy illetékes.
A Bizottság szerint, ha a nemzeti hatóságok a most javasolt jogkörökkel és eszközökkel rendelkeztek volna, akkor számos, a rendszer stabilitása miatt fontos bankra nem kellett volna közpénzekből horribilis összegeket költeni. Ehelyett a hatóságok közötti együttműködés és a megelőző intézkedések elkerülhetővé tették volna ezeket a rendkívül költséges beavatkozásokat.
Az irányelv tervezete olyan átfogó keretet javasol, ami a nemzeti hatóságokat olyan eszközökkel vértezné fel, amelyek birtokában azok még időben közbeavatkozhatnának a bajba került pénzintézetek problémáinak rendezése érdekében, még mielőtt azok akár az egész bankrendszer stabilitását fenyegető tényezővé válnának. Ennek érdekében a jogszabály arra kötelezné a bankokat és az azokat felügyelő hatóságokat, hogy jó előre felkészüljenek a válságokra és e célból a likviditási nehézségekre és csődhelyzetekre forgatókönyveket dolgozzanak ki.
A nemzeti hatóságok hatásköreit kiterjesztenék, hogy még a helyzet kritikussá válása előtt korai szakaszban beavatkozhassanak. Jogukban áll majd például a bankok vezetésének felmentése és még a csőd bekövetkezte előtt csődmenedzserek kinevezése, vagy a részvényesek közgyűlésének összehívása a bank szempontjából sürgős döntések meghozatala érdekében.
Ha ez sem bizonyulna elégnek, egy hiteles rendezési keret gondoskodna a csődbe ment, illetve az annak küszöbén álló bankok szanálásáról vagy rendezett felszámolásáról. A rendezési keret többféle intézkedést is magába foglalhat, így az üzletrész részleges vagy teljes eladását, úgynevezett hídbankok létrehozását, a bank kettébontását egy életképes jó bankra, illetve egy felszámolásra ítélt rosszra, és végül az úgynevezett „bail-in” eszköz arra is lehetőséget adna a hatóságoknak, hogy egy csődbe menő pénzintézet nem védett hitelezőinek követeléseit leírják, vagy azokat értékpapírokká transzformálják. Ezt a mechanizmust ugyanakkor csak 2018-tól léptetnék hatályba, hogy elég alkalmazkodási időt adjanak mindenkinek.
A bankszanálási alapot a bankok előzetes befizetéseiből töltenék fel minden országban, ezek összege egy 10 éves időszakban a fedezettel bíró betétek értéke 1 százalékának felelne meg. A javaslat arra is lehetőséget adna, hogy az ilyen alapok a bankrendezési alap mellett a betétbiztosítási alapot is magukba foglalják.
A javaslat egyik nagy újítása, hogy a határokon átnyúló bankok helyzetének rendezésére első alkalommal bevezetné a kölcsönös anyagi felelősségvállalást. Ez úgy történne, hogy az egyes nemzeti bankrendezési alapok európai hálózatként működnének, és egyes tagjai egymástól kölcsönvehetnének. Az egyes nemzeti hozzájárulási „kvótákat” az előzetesen kidolgozandó szanálási tervekben rögzítenék, tehát nem kellene kapkodva, hirtelenjében dönteni. Az Európai Bankhatóság (EBA) elsősorban közvetítő, illetve a felek közötti viták esetén vitarendezési szerepet töltene be, befizetésre azonban nem kötelezhetne senkit sem.
A Bizottságnál úgy vélik, hogy ennek is eljön majd az ideje, ám ennek előfeltétele, hogy egy egységes európai banki felügyelet és csődeljárás jöjjön létre.
