Megjelent a szerzői jogi rendszer átalakításáról szóló előterjesztés. A részletekről Dr. Bendzsel Miklóst, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökét kérdezte a kormány.hu.
Magyarország korán felismerte a szellemi tulajdon jelentőségét. Milyen történelmi előzményei vannak hazánkban a jogvédelemnek?
Az első magyar szabadalmi törvény 115 éve, 1896-ban vált hatályossá, és a tervgazdaság időszakában sem szakadt meg a szabadalmi jogintézmény folytonossága Magyarországon – szemben az összes többi szocialista országgal. A szellemi tulajdon tisztelete az első gazdasági mechanizmusig, majd a rendszerváltozásig lankadatlanul tartotta magát, valamint elkerülte a kisajátítást és az állami tulajdonba vételt. Az EU-csatlakozást megelőző harmonizáció pedig elismerést keltett a világban. A szerzői jogi piaci önszerveződés pedig a XX. század elejétől számítódik nagy hagyományú, úttörő kormányzati szabályozási karakterrel.
A szerzői jogi rendszer gyakorlata azonban napjainkra megérett az átalakításra. Mit tapasztaltak az elmúlt húsz évben?
1996-ban az állami Szerzői Jogvédő Hivatal helyett magánjogi alapú, egyesületi szervezetek szökkentek szárba, melyek műfajonként egy-egy monopol szervezetben tömörítették a kreatív jogosultakat. Így az irodalmi és zenei szerzőknek, illetve más esetben az előadóművészeknek, mozgókép-művészeknek azon felhasználási, engedélyezési jogait, amelyek egyedileg nem gyakorolhatók, valamint azt a kiterjesztett jogkezelést, amelyet végképp csak hozzáértő, felkészült monitorozással lehet figyelemmel kísérni, mára kilenc szervezet kezeli. A csatlakozási tárgyalásokba bocsátkozásunk egyik feltétele volt, hogy modellt váltsunk, és azt a fajta polgári demokratikus, a magántulajdon szentségét tiszteletben tartó szerkezetet adjuk vissza, amely egy kapitalista piacgazdaság viszonyai között elvárt és szokásos.
Tizenöt évig élt az a nézet, hogy a műfajonkénti kizárólagosság jó terelő elv, mintegy egyértelmű megfeleltetést tud a jogosult és a felhasználók közötti párbeszéd intézésében biztosítani. Mint tudjuk, a monopóliumok azonban egyes esetekben elkényelmesedéshez, diktátumokhoz vezethetnek, ami különösen káros lehet akkor, amikor a krízis, a kulturális piac forrásszűkülése érzékelhető. Ezekben az időkben különösen időszerű az állam segítségével fenntartott monopoljog indokoltságának vizsgálata, valamint az, hogy valóban annyi és úgy jut-e az eredeti alkotók kezébe, zsebébe, amennyi arányos az ő hozzájárulásukkal, visszaigazolt piaci teljesítményükkel.
A Kormány tavalyi döntésével a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát bízta meg a korábban a kulturális tárca által gyakorolt felügyeleti funkciókkal. Milyen elvárásokat fogalmazott meg a hivatal felé?
A Kormány hármas elvárást fogalmazott meg velünk szemben, ezek tükröződnek a mostani szabályozás fő elemeiben. A létező hatósági tapasztalatunkra támaszkodva jobb átvilágítási, felügyeleti, regisztrációs rendszert kell működtetnünk. Ahol indokolt, ott tegyünk javaslatot modellváltásra a nemzetközi összehasonlítás és az uniós harmonizációval való megfeleltetés alapján. Valamint, a modell alapértékeinek a megtartása mellett több garanciális elemet építsünk be annak érdekében, hogy teljesítményarányos, transzparens és demokratikus legyen a rendszerünk.
Magyarországon a kulturális, kreatív ágazatok nemzetgazdasági súlya rendkívül jelentős. Mekkora számokról van szó pontosan?
Hivatalunk 2002-es és 2006-os nemzetgazdasági adatok alapján azt találta, hogy az említett területek kiterjesztett, bruttó GDP-hez való hozzájárulása 11,5 százalék, mely 2700-2900 milliárd forint között ingadozott; jelenleg a KSH-val közösen folytatjuk a 2009-es nemzetgazdasági adatok feldolgozását. A hozzáadott érték terén, a belföldön keletkeztetett kreatív tartalom esetében ugyanezen ágazatok súlya 7,4 százalék, a foglalkoztatásban pedig 7,1 százalék. A kulturális ipar tehát nemzetgazdaságilag jelentős erőforrásokat tud megtestesíteni, és ezeknek a számoknak az árnyékában önmagában szerény az a 14-15 milliárd forintnyi forgalom – azaz összegyűjtött jogdíj -, melyet összesen kilenc közös jogkezelő szervezet „gyűjt össze” egy-egy évben.
Ellenben, hogyha ezt – az egyébként minden porcikájában egyénileg megszolgált, és a kormányzat szabályrendszerével és jótállásával karbantartott tarifák mentén beszedett – jövedelmet egybevetem például a Nemzeti Kulturális Alap forrásmennyiségével, akkor azt látom, hogy az elmúlt öt év átlagában az éves bevétel duplája annak, amit az NKA-ban új kulturális teljesítmények létrehozására évente ki tudnak osztani.
Ugyanakkor a magyar kulturális élet szereplői jelentős hányadban egzisztenciális, illetve piaci viszontagságok közepette élnek. Tehát előrébbvaló, vagy legalább olyan fontos a megszolgált teljesítmények után a bevételek tisztességes végcélba juttatásán gondolkodni. Ezt garantálva lehet csak felépíteni a több lábon álló, megalapozott támogatási politikát.
Felsorolna néhány területet, ahol változtatásra van szükség?
Le kell szögezni, hogy jelenleg a teljes, 14 milliárd forintnyi beszedett összeg 80-85 százalékát egyetlen szervezet, az Artisjus szedi be. Felkészültségük és infrastrukturális ellátottságuk, adatbázis-fejlesztéseik 1996 után lehetővé tették, hogy bizonyos kisebb művészeti ágazatok számára a pénzek begyűjtését a legköltséghatékonyabban tudják elvégezni. Ám ezzel újratermelődött egy olyan infrastrukturális monopólium, amely nem bátorította azt, hogy más művészeti ágakban is kialakuljon a saját monitorozási adatbázis- és infrastruktúraépítés. Ez sem lenne baj, ha nem párosult volna ez a fajta jogdíjbeszedési megbízási gyakorlat egy olyan dupla kezelési, működési, költségelő magatartással, amely az első körös (a beszedő Artisjusnál) 17 százalékos kezelési költségre az őket ezzel megbízók oldaláról újabb 10-20 százalékra rúgó további terhet tetézett. Másfelől ezek az egyesületek több száz milliós, összességében milliárdos támogatási alapot hoztak létre szociális, kulturális célokra: egy sajátos „védőhálót” kezdtek kiépíteni.
Az egyszerű tagság a monopoljogot élvező, műfajonként egyetlen szervezetben nehezen tud akaratot nyilvánítani és befolyásolni. Különösen, ha egyes egyesületek megengedik azt a luxust maguknak, hogy kettő vagy négyévente tartsanak közgyűlést, illetve kevesekre ruházzák az elvi döntéseket is. Tehát az egyesülési szabadságot megőrizve, takarékos és átlátható magatartási kereteket kell meghatározni. Komoly probléma a transzparencia hiánya, hiszen a korábban vázolt mechanizmust esetenként a nagyfokú nyilvánosságkerülés jellemzi. Személyi adatokra, érintettségre való hivatkozással a kedvezményezetti döntéseket eltitkolják, esetleg csupán a tagok számára teszik elérhetővé, ám bizonyos esetekben még ez is nehézségekbe ütközik.
Vannak ugyan halvány próbálkozások arra, hogy a szociális, kulturális támogatásban azokat is érintetté tegyék – úgy a döntéshozatalban, mint a kedvezményezetti körben -, akik nem tagjai az egyesületnek, de ez pontosan az egyesületi tagok szempontjából kellene, hogy aggályos legyen. Még akkor is, hogyha ezek a pénzek nyilvánvalóan részben a nem tagi jogosultak révén kerültek a jogkezelő kezébe. Több mint figyelemre méltó, hogy a tagi körnél lényegesen nagyobb támogatotti kört észleltünk, illetve egy szervezetnél több ezer támogatást, esetenként fejenként 100 ezer forintos nagyságrendű éves támogatási összeggel. Ez annyit jelent, hogy folyamatos gyakorlat például egy jogkezelőnél félmilliárd forintos támogatási, segélyezési éves keret képzése, amit szociális, kulturális címen egzisztenciális, karácsonyi, lakhatási, tankönyvvásárlási vagy művészeti eszközvásárlási, esetleg általános lakáshitelre fizettek ki. Ez utóbbi esetben ezzel kétséges legitimációjú, „pénzhitel-intézeti tevékenységnek” bukkantunk nyomára.
Milyen konkrét intézkedéseket tartalmaz a ma megjelent előterjesztés?
Az első fontos körülmény, hogy a közös jogkezelés definitív tartalma eddig csak körülírtan, nem pedig normatívan volt jelen a szerzői jogi törvényben. A meghatározás definíciója öt tevékenységet tartalmaz, a szabályozási koncepcióban ebből csak kettőt kötünk ki kötelező elemként, de e kettő hiányában elképzelhetetlen, hogy valaki erre a „minőségre” számot tartson. Az öt tevékenység a felhasználás engedélyezése a megbízói nevében, a tarifa gondozása, a felhasználás monitorozása, a jogdíjak beszedése, valamint a szerzői joggal kapcsolatos jogsértések esetén keresetindítási és sértetti képviseleti jogok kollektív gyakorlása a tagsága nevében. Tételezésünk az, hogy két, át nem ruházható, szükséges tevékenységi feltétel létezik.
Az első vívmány, hogy a jogdíjak rendszerének megállapítását, illetve a felosztást közvetlen ellátási kötelezettségként állapítjuk meg. Ugyanakkor, ehhez hozzátesszük azt a mozzanatot, hogy ezek csak a legmagasabb döntéshozatali fórum kezében maradó saját szakpolitikai döntések alapján állhatnak. A közgyűlés vagy választmány évente köteles ezt az egyesülési célt mintegy leképezni. A szabályozás új koncepciója szerint ez egy át nem ruházható jogkör. Jelenleg létezik a kilencek között olyan szervezet, amely a beszedést egy szakmai infrastrukturális szövetségre bízza, ugyanakkor elegánsan áthárítja az NKA egyik szakkollégiumára a beszedett összeg felosztását. Költői kérdés, a korábbiak fényében akkor ő miért létezik…?!
Második pontként a kormányzat helybenhagyja, megerősíti, tartósnak deklarálja azt a felismerést, hogy az egyesületi forma egy alkalmas, magánjogi keret ennek a tevékenységnek az intézésére. Tehát nem kívánjuk ezt megváltoztatni. Kiemeljük azt a mozzanatot, hogy az érintett jogosultak önkéntessége kell hozzá, illetve, hogy az egyesületnek tagsággal és önkormányzattal kell rendelkeznie, valamint nonprofit jelleggel kell, hogy működjön. Ezeket egyébként, a jelenleg szintén a törvényhozatali folyamatban tartó, civil szervezetekkel kapcsolatos szabályozás is nyilvánvalóan megerősíti. Ellenben túlhaladottnak tartjuk a monopóliumjog biztosítását. Ezek az egyesületek ugyanis műfajonként eddig egyedül végeztek csakis általuk végezhető tevékenységet, és ezért megkerülhetetlenekké váltak. Ez a tény a szolgáltatásnyújtási és a választási szabadság szempontjából az Európai Bizottság szemében is aggályos. Éppen ezért a tervezet lényegében feloldaná ezt a monopolhelyzetet a minőségre, a hatékonyságra és a transzparenciára téve a hangsúlyt.
A tervezet ezért lehetőséget nyújt a műfajonkénti többes, közös jogkezelői bejegyzettség helyzetére. Szigorú feltételekkel, amelyben a regisztráló hatóság vizsgálja a felkészültségnek, az elegendő megbízói tagi akarat kinyilvánításnak, az infrastruktúrának a meglétét. Továbbra sem engedjük meg a szabályozási koncepcióban azt, hogy ugyanazon jogosulti csoport, ugyanazon jogosultsága több szervezet között oszoljék meg a repertoár ugyanazon elemére vonatkozóan. Megállapodási késztetés, illetve felügyeleti döntés rendezné ezt a kérdést. Tehát a piacon a hivatal tevőleges moderátori és rendtartási biztossága mellett, felügyeleti hatóság közreműködésével, a szereplőknek meg kell egyezniük. Ha ilyen megegyezés nem jön létre, akkor az összességében legjobb megoszlást, vagy az összességében legjobb szolgáltatást nyújtó közös jogkezelő szervezetet fogjuk bejegyezni az adott terület vonatkozásában.
Az átláthatóság érdekében szeretnénk az adott műfaj bejegyzett közös jogkezelőinek alapszabályát, szervezeti és működési szabályzatát, tagsági szabályzatát, felosztási szabályzatát, a hivatali értesítőben megjelentetendő évenkénti miniszteri ellenjegyzésű díjszabást, és az éves beszámolót, annak összes mellékletével kötelezően megjelentetni minden műfajban úgy a közös jogkezelők, mint hivatalunk portáljain. Ezeket a gazdálkodási mellékleteket – különösen a támogatásiakat – a kettős könyvelésre és szabatos számadásra berendezkedett egyesületeknek hiánytalanul szintén közzé kell tenni. Ezzel a transzparenciával az egyesülésbe tömörült tagok egyéni érdekeit szolgáljuk.
Az átláthatóság másik eleme az, hogy törvényi értelmezési előírást adunk a kezelési és működési költségekbe való beszámíthatóság kérdésében. Ez érinti a közös jogkezelés feladatának ellátásához való szükségességet, a jogosultaknak való hasznosságot, illetve a rendes és okszerű gazdálkodás követelményeit, fenntartva a felügyelő hatóság könyvvizsgálati, szakértői betekintését, ellenőrzési jogát. Visszatérve a jogdíjak védelmére azzal fogjuk megtörni a jelenleg fennálló gyakorlatot, hogy az átruházott jogkörben elvégeztetett részfeladatok után kézhez kapott, ottani költségekkel csökkentett, felosztandó díjalapot nem lehet mással, csak a felosztás költségeivel tovább mérsékelni.
Tehát nem lehet majd kétszer titkárságokat fizetni, autót üzemeltetni és prémiumokat osztani csak azért, mert láncban szedetik be ezt a díjat?
Pontosabban: csak indokolt és arányos kiadások engedhetők meg.
Hol terveznek még komolyabb változtatásokat?
Egy különösen érzékeny területen mindenképpen: a szociális, kulturális támogatásokat szeretnénk keretek közé szorítani. Ennek két forrása lehet: az ismeretlen, vagy ismeretlen helyen tartózkodó jogosultakat megillető jogdíjak, vagy a nem jogdíj típusú bevételek, melyekből legfeljebb 25 százalékot enged a szabályozás szociális, kulturális célra elkülöníteni. A maradék pedig – az okszerű költségek levonása után – a türelmi idő után a felosztandó jogdíjalapba kerül, ez pedig visszajut azokhoz, akik nemcsak alkotásaikkal generáltak jövedelmet, hanem megtalálhatók is voltak. Ez az ő „bónuszuk” kell, hogy legyen, nem pedig az abban a tárgyévben nem is felhasznált művel rendelkező, esetleg nem tag egyéb személyeké. Nem szociális politikát kell magánjogi várományok terhére, kevesek számára, mintegy párhuzamosan megvalósítani. Hiszen ez azok zsebéből határolódott el, akik tudatták az elérhetőségüket, akik abban a hiszemben adtak megbízást, hogy nekik csak az okszerű költségek levonásával csökkentett összeg – de az mind – jár, ám tőlük is adott esetben további 10-15-25 százalékot vontak el.
Ezt 5 százalékban szeretnénk korlátozni, mert úgy ítéljük meg, hogy generális szabállyal ennél nagyobb adományozásra ne késztessék azokat, akik maguk is nehezen élnek meg, de akiknek a műveit legalább a társadalmi hasznosítás visszaigazolja. Szintén a transzparenciát szolgáló mozzanat, hogy a támogatási politikát évente, a díjszabással párhuzamosan be kell nyújtani miniszteri ellenjegyzésre. Hivatalunk pedig ellenőrizni fogja azt, hogy ennek a támogatási politikának megfelelően születtek-e meg a döntések, és hiánytalanul közzé tették-e az adatokat az előírt felületeken. A teljességi vizsgálatokat szintén felügyeleti eljárásban tudjuk majd elvégezni.
Utolsó elemként szeretném kiemelni a díjrendszerek jóváhagyási folyamatát. Ezeket határidőhöz, egyidejűséghez kötjük, hiszen vannak keresztösszefüggések a különböző díjak között. Ez az elem azt az együttlátási képességet biztosítja, hogy különböző teljesítmények más-más területen való hasznosításáért arányos díjakat szabnak-e a testvérszervezetek. A díjrendszerek jóváhagyásakor leszállítjuk a véleményezésbe bevont jelentős felhasználói, és a kiemelkedő felhasználói érdekképviseletek díjfizetési küszöb arányát. Az egyes felhasználók esetében mindenki, aki az adott jogdíj előző éves bevételéből öt százalékot meghaladó jogdíjfizetést teljesít – szemben az eddigi tízzel -, már jelentős felhasználó, és mindenki, aki tagjai sorában fizető felhasználók összes teherviselésében együttesen 10 százalékot meghaladó, vagy azt elérő súlyt képvisel, jelentős érdekképviseleti felhasználó lesz.
Ön mit vár az előterjesztés gyakorlatban való megvalósulásától?
A magyar szellemi tulajdonnal kapcsolatos gazdasági-kulturális és innovációs-kreatív piacon nem ez az egyetlen intézkedés. A feketegazdaság ellen való komoly fellépéssel, és az innovációs ösztönzők, kutatási, fejlesztési és kulturális támogatások felülvizsgált, allokációs rendjével bizonyítani kívánjuk, hogy a jelenlegi támogatási intenzitással is nagyobb hatékonyság érhető el. Tudatában vagyunk annak, hogy közös erőfeszítéssel a felosztható torta nőhet, a közös jogkezelő szervezetek pedig, a magyar szellemitulajdon-védelmi kultúrának nagyon fontos közszereplői.
Itt az ideje, hogy a magyar kulturális kínálat a piaci tisztulás jegyében kapja meg azokat a digitális, legális, online terjesztési csatornákat, platformokat, amelyekhez a magántőke ereje a mai krízis nyomasztotta világban még kevés. Ebben célzott fejlesztési pályázatok és projektek indítása a célunk egy megerősítendő középtávú stratégia keretében. A kultúrafogyasztás új csatornáit kell támogatnunk, különös tekintettel a fiatal generációkra, és ebben is szeretnénk a megújult közös jogkezelő társulatra támaszkodni.
