Bűnüldöző csoporttá alakítják át a közeljövőben az ORFK-n működő internetfigyelő csoportot, amely 24 órán keresztül a világhálón elkövetett bűncselekmények felderítésével foglalkozik majd – jelentette be Pintér Sándor csütörtötök Budapesten.
A belügyminiszter az Európa Tanácsnak a számtógépes bűncselekmények elleni egyezményt pénteken útjára indító tanácskozáson szólalt fel, azt hangoztatva a többi között, hogy a magyar bűnüldöző szervek elkötelezett hívei ezen újfajta bűncselekmények elleni küzdelemnek. A számítógépes bűncselekmények a legsúlyosabbak közé tartoznak, mivel nem ismernek korlátokat és határokat – fejtegette Pintér az MTI szerint. A belügyminiszter szerint a bűnüldöző hatóságoknak új kihívásokkal kell megküzdeniük, mint például a gyermekpornográfia terjedése, az adatok kifürkészése, vagy a szerzői és szomszédos jogok számítógéppel való megsértése. Megemlítette, hogy a napokban módosítják a Btk.-t, amelybe több olyan tényállás is bekerül, amely a számítógépes bűncselekményekhez köthető.
Sík Zoltán informatikai kormánybiztos azt fejtegette, hogy a konvenció csak álom maradt volna, ha nem áll mögötte az internetes bűnözés elleni nemzetközi összefogás. Utalt rá, hogy az amerikai terrortámadások nyomán felgyorsult az előkészítő munka, mert szerinte minden demokratikus társadalom felismerte az egyezmény jelentőségét és felvenné a harcot a komputeres bűnözéssel, bűnözőkkel szemben. Mint ismeretes, szakértők a többi között az amerikai számítógépes hírszerzés és elhárítás totális kudarcának minősítik a szeptember 11-én történteket. Az információs technológiával való visszaélés annyira romboló jellegű és nemzetközi dimenziójú, hogy a nemzeteknek el kellett gondolniuk a közös fellépés lehetőségéről, ami az egyezményben testesült meg – fejtette ki a tanácskozáson Mark Verwilghen. Az EU elnökségének képviselője szerint alaptalan az a korábbi bírálat, miszerint az egyezmény alapjaiban sérti a szabadságjogokat, hiszen a kidolgozást alapos egyeztetés előzte meg. Guy de Vel, az ET jogi ügyek vezérigazgatója szerint nem lett igaza azoknak, akik a szabadságjogok megsértéséről és a “nagy testvér” figyelő szeméről beszéltek az egyezmény kapcsán.
Az egyezmény nem foglal állást az internetes rasszista propagandával kapcsolatban, azonban ezzel a témával egy külön bizottság foglalkozik – ígérték a nyugat-európai illetékesek. Az egyezmény kitér a többi között a gyermekpornográfia tárolására, terjesztésére, a számítógéppel elkövetett szerzői és szomszédos jogok megsértésére, de meghatározzák a jogtalan belépést, illetve kifürkészést, valamint a rendszer elleni bűncselekményeket is.